Kisfaludy Anett a nyáron tíz év után hagyta el az Érdet, és amikor az első ferencvárosi interjúját adta, arról beszélt, hogy azért jött, hogy sikereket érjen el a Fradival. A megbízható teljesítményének köszönhetően a válogatottba is visszakerült, s bár az idény közben nem hitte volna, hogy már az első éve után így lesz – mostanra magyar bajnoknak vallhatja magát. Vele folytatjuk a TOP10-sorozatunkat, amelyben játékosaink az idény során róluk készült kedvenc fotóikat választják ki, majd kicsit mesélnek is róluk.
Talán a legkülönlegesebb a tizes listáról az a fotó, amelyen az épp nyilatkozó Kisfaludy Anettet Klujber Katrin és Janurik Kinga lepte meg egy jókora pezsgővel.
„Életemben először került a nyakamba pezsgő. Hogy milyen volt? Csípte a szememet nagyon, váratlanul ért, de elképesztően jó érzés, hogy így, önfeledten ünnepelhettünk. Interjút adtam, arra figyeltem, hogy ne beszéljek össze-vissza, hogy értelmes válaszokat adjak, és láttam, hogy a riporter mosolyog, hát gondoltam, jókat mondok… Persze, ő már látta, mi közeledik felém, és dirr, meg is érkezett vagy két liter pezsgő a nyakamba.”
A bajnoki cím már csak ilyen, és semmi kétség, Anett újra bevállalja a „megpróbáltatásokat”, ha jövőre megvédjük a címünket. A képválasztásából is jól látszik, milyen sokat jelentett neki az aranyérem, hiszen három fotó is az ünneplésről került a kedvencek közé.
„Az idény első felében, amikor nagyon erősen sújtott minket a vírushelyzet, egyáltalán nem gondoltam, hogy lesz esélyünk. Nem lebecsülve a bronzérmeket, amelyeket az Érddel gyűjtöttem, mert azokban is komoly munka volt, de felérni a magyar bajnokság csúcsára… Ezt vártam, ezt szerettem volna átélni. Jó csapat vagyunk, és azt éreztem már az első edzéseken is, hogy jók leszünk, de szeptember, október környékén túl sok volt a probléma ahhoz, hogy az aranyéremről álmodhassunk. A Vipers elleni meccsek jelentették a fordulópontot szerintem, mert ott megéreztük, hogy kétszer egymás után is tudunk extra teljesítményt nyújtani, akkor is, ha nem minket tartanak esélyesnek.”
Feltűnő, hogy Anett majdnem minden fényképén mosolyog, vagyis ebből is kitűnik, hogy vidám, pozitív személyiség.
„Néztem a képeket, és sokon komoly, koncentrált fejem volt, de jobban szeretem a mosolygósabbakat, az vagyok inkább én. A meccsek előtt, persze, koncentrálok és olyankor sok kép készül, valamint meccs közben is több az ilyen, de ez nem azt jelenti, hogy nem élvezem a kézilabdát. Az öltözőben is sokszor a mi kis padunk a leghangosabb, és nagyon jó, hogy a csapatban sokan vagyunk vidámak, pozitívak, mert egy-egy rosszabb nap, gyengébben sikerült edzés után is tudunk javítani a hangulaton.”
Női kézilabdacsapatunk végig vezetett, végül pedig három góllal nyert a MOL Esztergom vendégeként.
Női kézilabdacsapatunkra három mérkőzés vár a héten – elsőként kedden a tavalyi bronzérmes otthonában.
Simon Petra tizenegy góllal és fantasztikus teljesítménnyel segítette a csapatot a Metz ellen.
Női kézilabdacsapatunk az első félidő végét nagyon elrontotta, később pedig nem tudott már egyenlíteni.
Női kézilabdacsapatunk szombaton 18 órától vívja a Metz elleni visszavágót, amelyet döntetlenről kezd.
A BL-negyeddöntő első felvonásán öt gólt szerző beállónkat kérdeztük női kéziseink metzi visszavágója előtt.
A Metz ellen több nagy bravúrt is bemutató kapusunk büszke csapata teljesítményére - VIDEÓ!
Női kézilabdacsapatunk fordulatos mérkőzés után, a végén egyenlítve harcolt ki döntetlent a Metz ellen.