2019. április 18.
Békéscsabán folytatjuk, immáron bajnokival
A bajnokság 22. fordulójával folytatjuk a szezont, amelyben még komoly rangadók várnak ránk a közeljövőben.

A Bajnokok Ligája-búcsú után pénteken este már Békéscsabán lép pályára női kézilabdacsapatunk, és a meccs időpontja okán jóval több jelentőséget nyert egy átlagos bajnoki mérkőzéshez képest. Elvégre az oroszországi vereség olyan volt, amilyet ez a csapat még nem tapasztalt – ilyen vereséget a télen felforgatott együttesünk még nem szenvedett. A tavaszi várakozáson felüli szereplés és a megannyi bravúreredmény óriási önbizalmat adott a lányoknak, ez átsegítette őket a debreceni, vagy épp a váci mélypontokon, de ezúttal ez sem volt elegendő.

Tekintve pedig, hogy a jövő héten két óriási rangadó vár a mieinkre (szerdán a Siófokot, szombaton a Győri ETO-t fogadjuk), fontos lenne, hogy az önbizalmat már Békéscsabán újraépítsük. Erre a tabellán elfoglalt helyezések, illetve a két csapat közötti reális tudáskülönbség alapján jó esély kínálkozik. A csabaiak négy győzelem mellett kétszer játszottak döntetlent, míg tizenötször kikaptak, az így begyűjtött tíz ponttal a tabella tizenkettedik helyén állnak. Hazai pályán ezzel együtt még a náluk erősebb riválisokat is rendre megszorongatták, a Váctól csak 31-28-ra, a Kisvárdától 30-29-re, a Siófoktól 30-25-re kaptak ki, miközben döntetlent játszottak (30-30) az Érddel, legyőzték a Mosonmagyaróvárt (30-29) és a Debrecent (31-28) is. Ezzel együtt, ahogyan azt fiatal tehetségünk, Tóth Nikolett is elmondta, ha koncentráltan kézilabdázunk, nem okozhat gondot a két pont begyűjtése.

„Az lenne a jó, ha most olyan meccset tudnánk játszani, amelyen építjük az önbizalmunkat, vagyis jól játszunk, sok góllal győzünk – magyarázta a tizenhét éves irányítónk. – Kielemeztük a Békéscsaba játékát, és bár hazai pályán veszélyes ellefél, ha koncentráltan kézilabdázunk és ott leszünk fejben, akkor meg tudjuk oldani ezt a mérkőzést."

Szurkolóink a vendégszektorba a helyszínen tudnak belépőt váltani. Tájékoztatjuk egyúttal szurkolóinkat, hogy a jövő szerdán, április 24-én esedékes FTC-Rail Cargo Hungaria - Siófok rangadóra online elérhetőek már a belépőjegyek, illetve, ha valaki személyesen szeretne jegyet váltani, az szombaton, április 20-án 12:30 és 14 óra között az Elek Gyula Arénában, az FTC-Dabas férfi kézilabda bajnoki mérkőzés előtt megteheti.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
22. forduló

EUbility Group-Békéscsaba - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
Időpont: 2019. április 19. 18 óra
Játékvezető: Asztalos Bence és Bárkányi Gábor
Jegyár: 1300 (diák/nyugdíjas 1100, családi 2500) forint.

Cikkajánló

A teljes csoportkört meghatározó BL-rangadók jönnek

A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin