2020. december 4.
Beragadtunk a rajtnál, kikaptunk a horvátoktól
Rengeteg hibával kézilabdázott a válogatottunk, ki is kapott az Európa-bajnokság első meccsén.

Különleges, vagy inkább kaotikus Európa-bajnokságba kapcsolódott be pénteken este a magyar női kézilabda-válogatott. Az előzmények ismertek, ehhez jött hozzá, hogy a románoknál a Dániába való megérkezést követően, a szerbeknél pedig pénteken lett pozitív egy játékos koronavírus-tesztje. Románia pályára lépett csütörtökön, a Szerbia Hollandia elleni meccsét ugyanakkor elhalasztották – szombatra. Nem egyszerű ilyen szituációban tisztán tartani a fejeket, és ez tükröződött a mieink Horvátország elleni nyitómeccsén.

Az első félidő mindenesetre igencsak kuszára sikeredett: noha 1-2 után fordítottunk és rendre mi álltunk jobban a játékrész derekáig, nem tudtuk lerázni a papíron gyengébb játékerőt képviselő ellenfelünket. Nálunk eleinte Tomori Zsuzsanna villogott, két gólt szerzett és négy gólpasszt is adott, a horvátoknál meg Katarina Jezic és Camila Micijevic okozott sok gondot. Olyannyira, hogy a tizenkilencedik percben visszavette a vezetést Horvátország, és egészen a harmincadik percig futottunk utána. Az első félidő pozitívumai közé sorolhatjuk még Tomori teljesítményén túl, hogy Klujber Katrin hibátlanul értékesítette a heteseket, és hogy a szünetre legalább döntetlen állásnál mehettünk.

Változást reméltünk a második félidőre, de nem igazán jött, továbbra is rengeteg hibával kézilabdáztunk, s mert a horvátok kapusa, Pijevic bántóan elkapta a fonalat, a negyvenedik perc környékén igencsak azt érezhettük, hogy ez a meccs a végéig ilyen szoros lesz. Persze, gondolhattuk, ha valahogy, küzdve, harcolva, brusztolva, de megnyerjük a végén, akkor senki sem bánja majd.

Szikora Melinda védései és Szöllősi-Zácsik Szandra góljai például nagyon kellettek a második félidőben ahhoz, hogy ne kerüljünk még nagyobb bajba – negyed órával a vége előtt 18-17-re vezettek a horvátok. Kettőt lőttünk ezután, de képtelenek voltunk huzamosabb ideig megtalálni a ritmust, illetve felvenni azt a stílust, amelyet a játékvezetők engedtek. Jó néhány „félfaultos” labdát szórtunk el, ezzel igen mélyre nyomtuk az önbizalmunkat, és közben a horvátok 3-2-1-es védekezése óriási gondot okozott. A 47. perc után elfogytak a magyar gólok, ellenfelünk ezt kihasználta, előbb átvette a vezetést, kevesebb, mint öt perccel a vége előtt pedig három gólosra is duzzasztotta.

Magabiztos győzelemben bízhattunk, de kellemetlen pofon lett belőle – óriási javulásra lesz szükségünk ahhoz, hogy vasárnap javítani tudjunk Szerbia ellen.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, DÁNIA
1. FORDULÓ
C-CSOPORT (KOLDING)
Magyarország–Horvátország 22–24 (12–12)
A magyar válogatott gólszerzői:
Klujber Katrin 9 (6), Háfra Noémi 2, Schatzl Nadine 2, Tomori Zsuzsanna 2, Márton Gréta 2, Szöllősi-Zácsik Szandra 2, Lukács Viktória 2, Tóvizi Petra 1.

Cikkajánló

Kisfiáról is mesélt az újra edző Böde-Bíró Blanka

Klasszis kapusunk kisfia egyelőre kézzel nyúl a labdáért, de nem dőlt még el a ”sportágválasztás”.

Magyar válogatott beállónkkal hosszabbítottunk

Bordás Réka a Ferencváros színeiben a magyar bajnoki és a Magyar Kupa-trófeát is elhódította már.

A dán válogatott egyik legjobbja is csatlakozik

Női kézilabdacsapatunkban folytatja karrierjét 2026 nyarától az olimpiai bronzérmes Michala Möller.

Ingstad: „Többet jelent ez a vb-arany, mint gondoltam”

Klasszis norvég kézilabdázónk a harmadik világbajnoki címét nyerte vasárnap Rotterdamban. Interjú.

Vilde Ingstad és Norvégia a világbajnok!

Az első félidőben még Emily Vogelék irányítottak, végül az északiak örülhettek a női kézi-vb döntőjében.

Vogel és Ingstad csapata jutott a világbajnoki döntőbe

Vasárnap délután Németország–Norvégia világbajnoki döntőt és Hollandia–Franciaország bronzmeccset rendeznek.

Négy Fradi-játékossal jön a vb-végjáték

A magyar női kézilabda-válogatott búcsúzott a világbajnokságtól, de szoríthatunk még Fradi-játékosoknak.

Elmaradt a jó teljesítmény és a továbbjutás is

A magyar válogatott nem tudta megismételni a Dánia ellen nyújtott játékát, így kikapott Hollandiától.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin