2021. május 1.
Beragadtunk a rajtnál, mínusz hatról nyertünk
Hatgólos hátrányból állt fel női kézilabdacsapatunk, és megnyerte a Siófok elleni rangadót.

Elképesztően hosszú hónapok után végre szurkolók jöhettek az Elek Gyula Arénába, női kézilabdacsapatunk bajnoki mérkőzésére. Bár még nem vagyunk kint a vízből, a szigorú korlátozások miatt nem lehetett még a békeidőben megszokott hangulathoz hasonló, de már a néhányszáz szurkoló jelenléte, és az olykor felharsanó Fradi-induló is olyan érzelmeket váltott ki a játékosokból, mintha teltház előtt játszhattak volna.

Talán eleinte kicsit meg is fogta a mieinket a hirtelen jött változás, mert beragadtunk a rajtnál. Illetve, a Siófok megmutatta, hogy ez közel sem az a meccs lesz, mint a februári, amikor az ezer sebből vérző ellenfelünket óriási fölénnyel győztünk le (20-38). Szó se róla, az Európa Liga négyes döntőjébe jutó siófokiak sokkal jobb képességű játékosokból állnak, mint amit a bajnoki helyezés (hatodik hely jelenleg) mutat, a kezdő sorát kizárólag válogatott kézilabdázók alkotják. Ezzel együtt a mi sok hibával tarkított lassú és pontatlan játékunk is kellett ahhoz, hogy mire alaposabban bemelegedtünk, már hatgólos hátrányban voltunk (3-9)… Innen Bíró Blanka-védések és Háfra Noémi-góloknak köszönhetően viszonylag jó ütemben visszajöttünk, és néhány próbálkozás után a mínusz hármat is sikerült mínusz egyre faragni (10-11).

Csak aztán megint elrontott támadások jöttek, és a vendégek éltek a kínálkozó lehetőséggel: a szünetig hátralévő hat percben már csak ők lőttek gólt, egészen pontosan négyet, így 10-15-ről kellett kapaszkodni a második félidőben.

Ehhez jól jött, hogy bár a Siófok a plusz hatért támadott a középkezdés után, kivédekeztük, és másfél perc alatt három gólt szereztünk. Az viszont jóval kevésbé használt, hogy ugyancsak másfél perc alatt Julia Behnkét és Klujber Katrint is kiállították… Ez átmenetileg megakasztotta a további zárkózást (bár 14-16-nál egyszer kettőig elértünk), de a harminckilencedik perctől megint jó hullámra ültünk. 15-18 után négyszer vettük be zsinórban Szikora Melinda kapuját, 1-0 óta először átvettük a vezetést és lélektani előnybe kerültünk. Két furcsa hiba (előbb Behnkét, majd Malesteint tréfálta meg a labda) ezután még néhány percen át életben tartotta a siófoki reményeket, de tizenkilenc gólnál lefékeztük őket, és a hajrára látszólag megnyugtató előnnyel mehettünk (24-19). Alicia Stolle ötödik gólját hosszú vastaps köszöntötte a lelátóról, de ez túl azon, hogy német átlövőnk remek teljesítményét díjazta, talán már az egész csapatnak is szólt, amely hatgólos hátrányt ledolgozva végül megnyerte a Siófok elleni rangadót.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
21. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – Siófok KC 27-23 (10-15)
Elek Gyula Aréna, 400 néző, vezette: Bíró Ádám és Kiss Olivér
FTC-Rail Cargo Hungaria: Bíró – Márton, Bölk 4, Szucsánszki, Stolle 5, Malestein 5(4), Benhke 3. Csere: Hadfi (kapus), Schatzl 3, Csiszár-Szekeres, Kisfaludy, Kovács, Tóth N., Klujber 1, Háfra 6
Siófok KC: Szikora – Aoustin 3, Tomori 2, Tóth G. 5(3), Kiss 5, Böhme 4, Jezic 4. Csere: Csapó(kapus), Mazák-Németh, Such, Lapos.
Kiállítások: 8 perc ill. 4 perc.
Büntetők: 5/4 ill. 5/3. 

Cikkajánló

„Nem is tudom szavakba önteni, milyen atmoszféra volt!"

A remeklő Janurik Kinga kiemelte, sokat jelentett a szurkolók támogatása a győztes hazai BL-meccsen – VIDEÓ!

Nehezen indult, de legyőztük a Podravkát

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán múlta felül a horvát bajnok Podravka Vegetát.

Szurkolóink előtt győzni szeretnénk a hazai BL-rajton

A dortmundi döntetlen után szombaton saját szurkolóink előtt lesz lehetőség a két pont megszerzésére.

Jó kezdéssel alapoztuk meg a sikert

A meccs elején szinte falat húztunk a kapunk elé, ezzel alapoztuk meg a magabiztos győzelmet.

Fehérvár a következő megálló

Székesfehérváron lép pályára szerdán este női kézilabdacsapatunk a bajnokság második fordulójában.

Drámai végjáték után veszítettünk pontot

Nem játszottunk jól a német bajnok otthonában, de így is győzhettünk volna, ha értékesítjük a helyzeteket.

Dortmundban, a két pont reményében indítjuk a BL-t

A Borussia otthonában lép pályára női kézilabdacsapatunk szombaton 16 órától a Bajnokok Ligájában.

Kamera előtt női kéziseink! Íme, az új szezon képei!

Ki az, aki otthon készül a hajával és a sminkkel? Melyik a kedvenc beállás? Most kiderül! - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most