2023. szeptember 9.
Beragadtunk a rajtnál, sima vereséget szenvedtünk
Semmi sem sikerült a Metz ellen, már a meccs elején jelentős hátrányba kerültünk, és nem is tudtunk felállni.

Amennyire villámrajtot vett női kézilabdacsapatunk a bajnokságban a Dunaújváros és a Békéscsaba elleni nagy különbségű győzelemmel, annyira beragadt a Bajnokok Ligája-nyitányon. Szombaton délután az Érd Arénában, a Metz elleni összecsapással vágott bele együttesünk az idény nemzetközi részébe, de sajnos az első tíz perc nagyon rosszul sikerült.

Kettőt cseréltünk védekezés és támadás között az elején, vagyis némileg fékeztük a tempót, a felállt fallal szemben pedig megilletődöttnek tűntek a játékosaink, így csaknem nyolc percet kellett várni az első gólunkra. A franciák kihasználták a helyzetet, zsinórban öt találatot szereztek, a tizedik percben pedig már hattal vezettek (1-7). Szemmel láthatóan megfogta a csapatot a hátrány, nagyon kevés volt a vállalkozókedv, jelentős gondunk volt a helyzetek kialakításával.

Időt kért Martin Albertsen, és ezt követően javult a játékunk, megkezdtük a felzárkózást, és második nekifutásra sikerült három gólra zárkózni (10-13). Reméltük, hogy ez igazi fordulatot hoz a meccsbe, de a további közeledés helyett szempillantás alatt már hétről kellett kapaszkodni (11-18). Látszólag ezen a napon semmi sem jött össze, nálunk „beragadt” a labda, és jöhetett az ellenfél, a túloldalon meg Bíró Blanka kezéről a hálóba pörgött néhány támadással később...

A második játékrészt 13-19-es állásról indítottuk, bizakodva, de alig tíz perccel később már azt érezhettük, hogy sajnos eldőlt a mérkőzés. Hatadou Sako védései után rohant a Metz, nem igazán értünk vissza a szélsőikkel, és a 36. percben mínusz kilencnél kért időt vezetőedzőnk. A játék képén viszont ezzel sem tudott változtatni, tovább nőtt a differencia (18-31), miközben számos különböző felállási variációt kipróbáltunk.

A tapsot ezen a délutánon a közönség érdemelte ki, amely a tetemes hátrány ellenére is éltette a Ferencvárost. Komoly pofonnal indult a Bajnokok Ligája-idény, de épp az előző évadban tapasztalhattuk meg, hogy ebben a sorozatban óriási mélység után is elég magasra lehet jutni. Persze, ehhez óriási javulásra van szükség – már szerdán, a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin, meg aztán a következő hétvégén, a címvédő Vipers otthonában is.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B csoport, 1. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz Handball 25-38 (13-19)
Helyszín: Érd Aréna, 1200 néző
Időpont: 2023. szeptember 9., 16 óra

Cikkajánló

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

Veretlenek csatája – jön az ETO elleni bajnoki

Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin