Kedden este a Budaörs ellen folytatjuk a bajnokságot, és ha győzni tudunk, bebiztosítjuk a szezon végi második helyet. Ez az új kiírás értelmében nem jelent még automatikusan Bajnokok Ligája-indulást, hiszen a 2019/2020-as idénytől kezdődően első körben csak az aranyérmesek szereznek indulási jogot, a többi résztvevőről egy bizottság hoz majd döntést, de azért stabil kiindulási alapnak tűnik a magyar bajnoki ezüst és a Fradi közelmúltja.
A keddi siker egyébként a papírforma szerint nem lehet kérdés, elvégre az ellenfelünk a szezon második felében csupán három pontot tudott szerezni, miközben a kiesést jelentő tizenharmadik helyre csúszott vissza. A helyzete már-már reménytelen, hiszen a hátralévő négy összecsapásából minimum öt pontot kellene szereznie ahhoz, hogy elkerülje a kiesést, de a Fradi, Dunaújváros, Vác, Siófok négyes ellen ez alighanem lehetetlen számára.
Különleges mérkőzés lesz ez ugyanakkor Pásztor Noéminek, ugyanis fiatal beállónk a szezont Budaörsön kezdte, majd február elején csatlakozott a Ferencvároshoz.
„Gondoltam már rá, hogy érdekes meccs lesz, hiszen a volt csapattársaim ellen lépek pályára – mondta Pásztor Noémi. – Jó viszonyban maradtam a lányokkal, szoktunk beszélgetni, vagyis képben vagyok azzal, hogy mi zajlik a klub körül. Szeretnék nyerni azonban korábbi csapatom ellen, és ha felszabadultan, koncentráltan tudunk kézilabdázni, akkor ez sikerülhet is.”
A Budaörs elleni bajnokira kedden délután 14 óráig lehet online belépőt váltani, 16 órától pedig a helyszínen, személyesen is megválthatóak a belépők.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
17. forduló (elhalasztott mérkőzés)
FTC-Rail Cargo Hungaria - Budaörs
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2019. április 30. 18 óra
Játékvezetők: Kavalecz Ivett és Kavalecz Klaudia
Jegyár: 1500-2000 Ft.
Online jegyvásárlás 14 óráig ITT!
Személyes jegyvásárlás 16 órától a helyszínen!
Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.
A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.
Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.
Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.
Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.
Női kéziseink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket – a másodikat pénteken már a szurkolók is láthatják.
Kőkeményen edz női kézilabdacsapatunk, amelynek pénteki meccsét élőben nézhetik szurkolóink az FM Youtube+-on.
Nagy csata alakult ki a Márton Grétiék között, de vajon melyik hajó nyert? - VIDEÓ!