Csehországban lépett pályára női kézilabdacsapatunk szombaton délután, és bár ellenfelünk Most város együttese, a Bajnokok Ligája-meccseit az onnan mintegy húsz kilométerre fekvő Chomutovban játssza. A helyszín, a Rocknet Aréna eredetileg jégpálya, de kimondottan hangulatosan előkészítették a kézilabdához, ráadásul kedves gesztusként a büfé előtt magyar nyelven írták az ajánlót. Jó fogyasztásra számíthattak a helyiek, hiszen mintegy hetven szurkolónk elkísérte a csapatot – a hírek szerint sokan prágai „városnézéssel” kötötték össze a programot. Volt még egy különleges grafika is, amelyet a hazaiak készítettek: a kivetítőn a melegítés kezdete előtt, valamint a játékmegszakításoknál a két klub címere mögött az általa képviselt város látképe volt látható, és igazán büszkén nézhettük a Fradi-címer mögött előtűnő Citadellát. Szóval, a csehek kedves vendéglátók voltak, és bíztunk benne, hogy a pályán se lesz más a helyzet.

Győznünk kellett, az előzmények, a két fél ereje, illetve céljainak ismeretében nem lehetett kérdés, hogy ez elvárás, de fontos volt, hogy jól kezdjünk, hogy véletlenül se kelljen görcsölni, erőlködni. A kívánságunk teljesült, nagyjából tökéletesen indult a mérkőzés, három perc és tizenkilenc másodperc telt el, amikor már 5-1-re vezettünk, a hazai tréner pedig időt kért. Készültünk rá, hogy a Banik megpróbál majd rohanni, Elek Gábor külön fel is hívta játékosai figyelmét, hogy a precíz és gyors visszarendeződéssel, valamint a kemény védekezéssel könnyíthetünk legtöbbet a magunk helyzetén, és működött is a terv. A hazaiak valóban rohantak, csak épp mi még nagyobb sebességre voltunk képesek, így gyakorlatilag azzal versenyeztünk, hogy tudjuk-e tartani a percenkénti egy lőtt gólos átlagot. Közben Radek Madera olyan ütemben cserélgette a játékosait, hogy szemmel is nehéz volt követni, de a mieinket nem különösebben zavarta ez, jelentős különbség nem volt a pályán, bárhogy is forogtak a csapatok.

Az első játékrész közepén kissé lemaradtunk a gól/perc mutatóban, de a tizenkilencedik percben utolértük magunkat, és először a meccs során tízzel vezettünk (9-19). Nem lassítottunk, és szinte elképesztő, a szünetig huszonhat lőtt gólig értünk – eldőlt a két pont sorsa, de ezt alighanem már korábban is rizikó nélkül megállapíthattuk (11-26).

A tetemes előny tudatában a fordulás után kissé visszaesett a fordulatszám, támadásban már nem jöttek annyira könnyen a helyzetek és a gólok, mint eddig, így a következő tíz percben csak eggyel nőtt a differencia (15-31).

Janurik Kinga viszont sorban fogta a hazaiak lövéseit, ez teremtett alapot ahhoz, hogy ismét hízzon a különbség (16-36), és az utolsó tizenöt percre kanyarodva újra ahhoz hasonlóvá vált a játék képe, mint amilyen az első félidőben volt. A hajrában gyakorlatilag teljesen elfogyott a koncentrációnk, így a Banik valamelyest közelebb zárkózott, de a győzelem mellett még annak is örülhettünk, hogy negyvenkettőnél több gólt lőttünk. Ezzel ugyanis megdöntöttük az 1997-ben az Anagennisi Artas ellen felállított rekordot a Bajnokok Ligája-meccsen lőtt legtöbb gól tekintetében.