2021. augusztus 21.
Kettővel győztünk a CSM Bucuresti ellen
Címvédő női kéziseink 32-30-ra nyertek a második nagyváradi felkészülési meccsükön.

Címvédő női kézilabdacsapatunk, ahogy beszámoltunk róla, augusztus 16-án megkezdte az olimpiáról visszatérő játékosainkkal kiegészülve a felkészülést az új idényre, míg másnap már edzőmeccset vívtak, és győztek a Szombathely ellen. Ezt követően a hétvégére Nagyváradra utaztunk két felkészülési meccset játszani. Pénteken a CS Baia Mare ellen nyertünk 36-26-ra.

Szombaton pedig jöhetett a folytatás a CSM Bucuresti ellen, és jól kezdtünk, hiszen 13 perc alatt 7-3-ra elhúztunk. Igaz, az első játékrész második felében a románok feljavultak, végül a hajrá megint a mienk volt, és 16-12-vel mehettünk szünetre.

A második félidő jóval szorosabb játékot hozott, 45 perc elteltével már csak egy góllal, 24-23-re vezettek a mieink.  A mérkőzés hajráját viszont Elek Gábor tanítványai bírták jobban, három perccel a meccs vége előtt négygólos volt az előny, amit a románok már nem tudtak behozni. Végül a Fradi 32-30-ra győzött második nagyváradi felkészülési mérkőzésén és ezzel az utolsó meccs eredményétől függetlenül (a negyedik csapat a DVSC a tornán) a mieink megnyerték a tornát.

CSM Bucuresti - FTC-Rail Cargo Hungaria 30 - 32 (12-16)

Nagyvárad, zárt kapuk mögött.

A Ferencváros gólszerzői: Grbic 6, Malestein 6, Bölk 5, Kovács 4, Stolle 3, Szöllősi-Zácsik 2, Behnke 2, Márton 2, Klujber 1, Kisfaludy 1.

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin