Csak ne legyen újabb sérülés – ez lehetett a jelmondat női kézilabdacsapatunknál, pedig előzetesen, a Bajnokok Ligája-sorsolást követően talán úgy számolhattunk, az Esbjerg otthonában talán lehet bravúr pontot csípni. Csakhogy az elmúlt hetek elsősorban nem a sportról szóltak szakosztályunk háza táján, és bár a helyzet még most is fényévekre van az ideálistól, az Európai Kézilabda-szövetség döntése értelmében játszanunk kellett Dániában. Nyolc játékosunk, Emily Bölk, Háfra Noémi, Julia Behnke, Kisfaludy Anett, Klujber Katrin, Kovács Anett, Pásztor Noémi és Tóth Nikolett nélkül, úgy, hogy a keretbe a két kapusunkon kívül csupán hét olyan kézilabdázót nevezhettünk, akinek legalább NB I-es bajnokija van már.

A hétből először Márton Gréta ült a kispadra, de a hetedik percben már váltotta beállóban Csiszár-Szekeres Klárát. Majd nem sokkal később, Szucsánszki Zita kiállítása után a bal szélre tolódott, hogy Schatzl Nadine irányítóból indíthassa a figurát. Egészen képtelen, szürreális volt ez így, de a tizenegyedik percig nem tudott előnybe kerülni ellenfelünk. Kellett ehhez, hogy Bíró Blanka bravúrokat hozzon, hogy Alicia Stolle hét hónapnyi kihagyás után remekül védekezzen, és hogy Szucsánszki Zita, valamint Kovacsics Anikó rengeteget vállaljon magára. Aztán, a „szegény embert az ág is húzza” elvnek megfelelően előbb késve jelezték a zsűri asztaltól a hazai időkérést, így végül fölé ejtett ziccer helyett gólt kaptunk, majd teljesen egyértelmű hetest felejtettek el megadni, ellenben Tranborg simán kilőtte a hosszú alsót.

Küzdöttünk, harcoltunk, illetve lassítottuk, öltük a játékot úgy, ahogy a Ferencváros női kézilabdacsapata harminc éve nem tette, de ezúttal ez lehetett csak kifizetődő. És szó mi szó, nem is csináltuk rosszul, Bíró rendre hozta a fontos védéseket, így pedig annak ellenére is két-három gólon tartottuk az Esbjerget, hogy látszólag rettenetesen nehezen kerültünk helyzetbe. A 19. percben avattuk egyébként Stolle után a második újoncunkat: Ballai Borbála érkezett meg néhány lépcsőt átugorva az NB I/B-ből a Bajnokok Ligájába.

A szünetre aztán négy gólra növelték a dánok az előnyüket (13-9), s ez ilyen összetételben még akkor is elismerésre méltó teljesítmény, ha hozzátesszük, hogy ha a hajrában nem hibázunk a nagy nehezen kiharcolt helyzetekben, akkor még szorosabb lehetett volna az állás.

Ha már a balszélen ilyen bőséges kínálat volt, Schatzl Nadine kezdett beállóban a fordulás után, illetve, a három próbálkozó közül egyébként is ő élt meg legjobban a vonalon. Azt túlzás lenne állítani, hogy döntötte, borította a százkilencven centinél is magasabbra nőtt védőket, de ügyesen találta meg egyszer-egyszer a réseket. Akárhogy is, bámulatosan kényszerítettük akaratunkat a hazaiakra, és a 38. percben újra az egyenlítésért támadhattunk. Várni kellett még rá, de a 45. percben Kovacsics Anikó újabb szenzációs góljával utolértük az Esbjerget (16-16).

Vagyis, negyed órával a vége előtt még mindig meccsben voltunk!

Sőt, Schatzl a balszélről is betalált, és 18-17-nél 2-1 után először újra vezettünk – több volt ez, mint amiről akár csak álmodhattunk volna a kezdés előtt. A malmunkra hajtotta a vizet, hogy miután a dánok hasonlóan lassú kézilabdát játszottak, mint mi, a játékvezetők partnerek voltak ahhoz, hogy hosszan, körülményesen ügyködjünk az ellenfél kapuja előtt.

A hajrához közeledtünk, amikor Alicia Stollét másodszor is kiküldték a játékvezetők, és ez elsősorban védekezésben vetített előre gondokat, de ellenfelünk feltűnően sokat rontott, látszólag remegni kezdtek a kezek, ahogy fogyott az idő, és végre a szerencse is minket pártolt egyszer-kétszer.

Újra erőre kapott azonban az Esbjerg, az 52. percben egyenlített, de Malestein kis szögből is kilőtte a hosszú felsőt. Hét és fél perc maradt, fogyott az erő, de vele fordítottan aranyosan talán nőtt a hit. Hét mezőnyjátékossal küldte vissza csapatát a hazai tréner az időkérését követően, Janurik Kinga viszont bravúrral védett, a túloldalon meg Malestein ezúttal cunderrel talált be. Újra kettővel vezettünk – na meg hárommal, Kovacsics hetesének köszönhetően, hat perccel a lefújás előtt.

Extázisban védekezett a csapat, mindig volt egy kéz, ami oda nyúlt, hihetetlen, felfoghatatlan erőt mutattunk, és elértünk addig, amíg azt mondhattuk, innen már fájó lenne, ha elúszna a győzelem. Kovacsicsra emberfogással jöttek ki, három perc volt hátra. Gólt nem lőttünk, de néggyel vezettünk, Breistol mellé bombázott – de még ekkor se mertük hinni.

Csak a sérülést kerüljük el, mondtuk az elején... De álomszerű győzelem lett a vége!

Elképesztő teljesítmény volt, csajok!!!