2024. november 17.
Csodálatos hangulatban, a végén fordítva győztünk
Hatalmasat harcolva, a hajrában fordítva kerekedtünk a CSM Bucuresti fölé a telt házas Érd Arénában.

Színültig telt az Érd Aréna vasárnap koradélután, amikor 2024 utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzésén a CSM Bucuresti-et fogadta női kézilabdacsapatunk. Az egy héttel korábbi, bukaresti bravúrgyőzelem után jó helyzetből várhattuk ezt a találkozót, és úgy számolhattunk, ha legalább egy pontot itthon tartunk, akkor a januári folytatásra is bizakodóan tekinthetünk.

Nagyjából ugyanolyan nehéz hatvan percre számíthattunk, mint Romániában volt, hiszen a mérleg mindkét oldalára tehettünk valamit: felénk billenthette a hazai pálya hatása, a vendégek felé, hogy legjobbjuk, Cristina Neagu ezúttal vállalta a játékot. És ha már ott volt, akkor vállalkozott is becsülettel, egészen más, a távoli zónából is sokkal veszélyesebb volt ezúttal a CSM játéka. Ennek ellenére nagyon jól indult a meccs, az első, majd a negyedik percben is emberelőnybe kerültünk, ezeket pedig ki is használtuk, három góllal elléptünk. 7-4 után aztán gyengébb periódust produkáltunk, egyenlítettek a románok, ám azt ekkor még sikerült megakadályozni, hogy a vezetést is átvegyék. Neagu mellett Elizabeth Omoregie villogott még ellenfelünknél, kettejük vezérletével 9-7-ről ismét háromszor találtak be, és a meccs során először hátrányba kerültünk (9-10).

Feltűnő volt, hogy nem diktáltunk iramot, hogy a labdafelhozatalaink lassúak, a románok kényelmesen cserélhettek támadás és védekezés között, nekünk viszont rendre sietni kellett – Orlane Kanor és Béatrice Edwige a meccs jelentős részében csak védekezett, Dragana Cvijics pedig csak támadott. Az állás szorosan alakult, és ezúttal is fordulatos volt a játék képe, mindkét csapat állt jobban az első félidőben, a szünetben eggyel épp a románok (17-18).

A fordulás után is nagyjából ezt láthattuk a pályán, de sajnos a második félidő első negyed órájában végig mi szaladtunk a vendégek után, a védekezésünk nem volt kellően stabil, hiába mutatott be több bravúrt is a szünet után pályára lépő Böde-Bíró Blanka. Kettőnél távolabb nem engedtük egyszer sem a bukarestieket, de az ötvenedik perchez is úgy értünk el, hogy ők támadhattak egyenlőnél (26-26). Egyszerűen nem tudtuk átbillenteni a mérleg nyelvét, hiába védett ennél a támadásnál kétszer is Böde-Bíró, végül hetesből Neagu betalált. A túloldalon Angela Malestein lövése átvánszorgott a gólvonalon, majd jól védekeztünk, és hosszú idő után végre a vezetésért támadhattunk.

Itt még nem jártunk sikerrel, de két perccel később már végre igen! Simon Petra pluszt hozott a pályára a második félidőben, gólokat lőtt, előkészített, épp egy ilyet követően, a Dmitrijeva által kiharcolt hetest értékesítette Klujber Katrin (28-27). Kellett még a koncentráció, gyorsan egyenlített Neagu, de aztán két gólt lőttünk zsinórban, amikor meg így, kétgólos előnyben értünk el az utolsó perchez is, már mindenki talpon volt a csarnokban. Csodálatos hangulatban játszhattuk le a hátralévő hatvan másodpercet, Malestein még egyet bevágott a hosszú felsőbe, Böde-Bíró meg kivédte Omoregie kísérletét – legyőztük másodszor is egy héten belül a CSM Bucuresti-et, és óriási lépést tettünk a közvetlen negyeddöntőt jelentő első két hely felé.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 8. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - CSM Bucuresti 31-28 (17-18)
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2024. november 17., 14 óra
Játékvezetők: Yann Carmaux és Julien Mursch (franciák)
Gólszerzők: Klujber 6 (2), Dmitrijeva 6, Malestein 4, Lekics 4 (3), Márton 3, Cvijics 3, Bölk 2, Maszlova 2, Simon 1, ill. Omoregie 10 (3), Neagu 8 (2), Pintea 5, Friis 2, Arntzen 1, Dindiligan 1, Jensen Östergaard 1.

Cikkajánló

Vilde Ingstad: „Lépésről lépésre javul a játékunk”

Női kézilabdacsapatunk Esztergom elleni győzelmét nyolcgólos beállónk értékelte.

8 Ingstad-gól és győzelem a felkészülési mérkőzésen

Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.

Omoregie: „Mintha mindenki egy nagy család tagja lenne”

Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin