2025. február 21.
Dániában zárjuk a BL-csoportkört
Győzelemmel fejezné be a csoportkört női kézilabdacsapatunk, amely biztosan a csoportja második helyén végez.

Csütörtökön délután az Elek Gyula Arénában edzett, majd ezt követően útra kelt női kézilabdacsapatunk (videó az instagram oldalunkon!), amely szombaton Nykobingben az idény során utoljára lép pályára Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen. Mint ismert, együttesünk már kivívta a közvetlen negyeddöntőbe jutást, sőt, az is eldőlt, hogy a második helyen zárja ezt a szakaszt, de miként azt Darja Dmitrijeva is elmondta a csütörtöki edzés előtt, a Bajnokok Ligájához különösebb motivációra nincs is szükség.

Ellenfelünk, az előző idény dán bajnoki másodikja meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújt, a Bajnokok Ligájában tizenhárom forduló alatt egy győzelmet aratott, emellett háromszor zárt döntetlennel, kilencszer pedig kikapott. A vereségek között is jelentős különbségek voltak, a CSM Bucurestitől hazai pályán két (27-29), idegenben egy (27-26) góllal maradt el, a csoportgyőztes Metzet is megszorongatta egyszer (27-28), közben nyolc-tíz gólos vereségek is becsúsztak - az Érd Arénában együttesünk kilenccel nyert ellene. A bajnokságban is hasonló idénye van a Nykobingnek, hiszen jelenleg csak a negyedik helyen áll, miután az élcsapatokon kívül kikapott például a középmezőnybe tartozó Silkeborgtól is (27-29), de épp ezen a héten legyőzte az Esbjerget (26-25). Legeredményesebb játékosa a BL-ben Sofie Bardrum ötvenöt találattal, pedig őt az érdi összecsapáson egy gólon tartottuk – igaz, négy kísérlete volt a gólszerzésre, vagyis a kapusaink is kellettek ahhoz, hogy az átlagát ne hozza.

– A Bajnokok Ligájában nyomás nélkül szerepelhet a Nykobing, nem úgy, mint a bajnokságban, és ebből a helyzetből olykor jobb teljesítmény jön ki a nemzetközi porondon, mint a hazain – mondta csapatunk vezetőedzője, Allan Heine. – Különösen jók a hét a hat elleni játékban, ezért ebben a szegmensben nagy teszt előtt állunk, nem könnyű megoldani ellenük a védekezést.

Az összecsapás szombaton 16 órakor kezdődik, aki a helyszínen szeretné buzdítani a csapatot, az IDE kattintva veheti meg belépőjét.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 14. forduló

Nykøbing Falster Handbold - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Spar Nord BOXEN, Nykobing
Időpont: 2025. február 22., 16 óra
Játékvezetők: Dragana Jakovljevic és Danijela Sando Kovacevic (szerbek)
Jegyár: 100 korona (~5400 forint) - online vásárlás ITT
TV: Sport 1

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin