2020. január 16.
Elek Gábor és Danyi Gábor vezeti a magyar válogatottat
Vezetőedzőnk a Győr szakvezetőjével közösen március 31-ig szóló megbízást kapott.

A Magyar Kézilabda-szövetség megegyezett Danyi Gáborral, a Győri Audi ETO szakvezetőjével és Elek Gáborral, az FTC-Rail Cargo Hungaria trénerével: a két edző a klubjaiknál végzett munkája mellett együtt, társ-szövetségi kapitányként vezeti a magyar női válogatottat is 2020. március 31-ig. A szakemberek megbízatása a március 20-22. között Győrött sorra kerülő, Kína, Szerbia és Oroszország elleni olimpiai selejtezőre, valamint az azt követő Montenegró elleni hazai és idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőkre szól.

„Természetesen nagyon megtisztelő a felkérés, ami úgy gondolom, annak is szól, hogy a keret nagy részével együtt dolgozom vagy dolgoztam a Ferencvárosnál – mondta el Elek Gábor szövetségi kapitány. – Nagyon kevés idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy nagy átalakításokba kezdjünk, a támadójátékra kiemelt figyelmet kell fordítanunk, és természetesen a klubmunkára is támaszkodnunk kell. Kollégám, Gábor már a világbajnokság alatt összefogásra hívta fel a magyar kézilabdát, az olimpiai selejtező és az azt megelőző időszak pedig a legjobb pillanat, hogy ezt demonstráljuk, hiszen mindenre és mindenkire minden szinten szükség van most, hogy eredményesek tudjunk lenni. Fontos tényező lesz, hogy a célkitűzések miatti nyomást kezelni tudjunk, erre külön figyelnünk kell a szakmai stábban. Nagyon sok pozitív energiára van most szüksége a válogatottnak. Már a hivatalos válogatott hét, azaz március 16-e előtti napokban dolgozni szeretnénk, fontos, hogy a pihenőidőket és a munkát jól osszuk be, hogy a játékosok föl is tudjanak töltődni, majd jókedvvel, motiváltan jöhessenek a válogatotthoz. Felszabadult, mentálisan is jó állapotban lévő válogatottat szeretnénk!”

Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke mindkét edzőnek és klubjaiknak is köszönetet mondott.

„Úgy érzem, nagyon erős lesz a szakmai stáb, jó csapatot fognak alkotni, hiszen külön-külön is alkalmasnak tartom mindkét szakembert szövetségi kapitánynak. Fontos, hogy összefogjunk, és most már csak előre, az olimpiai selejtezőre tekintsünk annak érdekében, hogy a válogatott meglévő értékei mentén tovább épülhessen a nemzeti csapat” – emelte ki Pálinger.

„Az olimpiai selejtező kapcsán számunkra a legfontosabb az összefogás, szeretnénk, ha a magyar kézilabdában mindenki szeme előtt ez lebegne – hangsúlyozta már Novák András, a Magyar Kézilabda-szövetség operatív igazgatója. – Éppen ezért tartom példaértékűnek, hogy a két szakember az első szóra, mindenféle feltétel nélkül elvállalta a csapat irányítását, klubjaik is rögtön jelezték együttműködésüket. Szeretném egyúttal megköszönni valamennyi NB I-es csapatnak már most azt a fajta együttműködést, ami az olimpiai selejtezőt övezi. Ennek köszönhetően reményeink szerint elérjük, hogy a válogatottat adó klubok bajnoki mérkőzéseinek időpontjai módosításra kerülnek, hogy a nemzeti csapat a hivatalos időszakhoz képest korábban, már a március 9-i héten megkezdhesse a felkészülést a győri kvalifikációs tornára – most együtt mindent meg kell tennünk a siker érdekében!”

Danyi Gábor Elek Gáborhoz hasonlóan nyilatkozott a kinevezésről.

„Óriási megtiszteltetés, hogy rám, ránk gondolt a Magyar Kézilabda-szövetség a jelenlegi helyzetben, éppen ezért egy pillanatig nem gondolkoztam a felkérésen, de talán mondhatom ezt Elek Gábor nevében is – emelte ki Danyi Gábor szövetségi kapitány. – Az olimpiai selejtező olyan lehetőség a sportág számára, amely most minden mást fölülír a magyar kézilabdázásban. Tudom, hogy a stáb és a játékosok mindent meg fognak tenni a sikerért, a magyar közönség pedig már számtalanszor bebizonyította, hogy ott áll a csapat mellett, óriási erőt adva a pályán lévőknek. Összefogásra, őszinteségre van szükség, ez szükséges ahhoz, hogy együtt kivívjuk az olimpiai részvételt. Hamarosan kialakul a felkészülés menetrendje is, folyamatosan egyeztetünk a közös munkáról.”

A magyar válogatott a tervek szerint februárban már közös összetartáson vesz részt, majd március 10-én kezdené meg a közvetlen felkészülést az olimpiai selejtezőre.

A győri olimpiai selejtező programja
Március 20., péntek:
Magyarország-Kína
Oroszország-Szerbia

Március 21., szombat:
Magyarország-Szerbia
Oroszország-Kína

Március 22., vasárnap:
Kína-Szerbia
Magyarország-Oroszország

A csoport első két helyezettje jut ki a tokiói olimpiára.

A selejtező órára lebontott programja a következő hetekben válik véglegessé, ezt követően kezdődhet a jegyárusítás a tornára.

A magyar válogatott további márciusi programja:
Március 25., szerda: Magyarország-Montenegró (Eb-selejtező)
Március 28., szombat: Montenegró-Magyarország (Eb-selejtező)

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin