2021. július 12.
Döcögős játékkal is győztünk Brazília ellen
Többször is hátrányból álltunk fel, de főként kapusaink remeklésének köszönhetően nyertük az edzőmeccset.

Lejátszotta az olimpia előtti utolsó hivatalos felkészülési mérkőzését a magyar női kézilabda-válogatott. A helyszín és az ellenfél megegyezett a péntekivel – ezúttal is Siófokon és Brazília ellen léptünk pályára. További hasonlóság volt – bár ettől eltekintettünk volna –, hogy gyenge védekezéssel kezdtük a meccset, ráadásul most jóval tovább, majd negyed órán át tartott ez a periódus. Ennyi idő elegendő volt a braziloknak ahhoz, hogy ötgólos előnyt építsenek (7-12), de szerencsére ekkor fordult a játék képe, és még úgy is felzárkóztunk a játékrész hajrájáig, hogy a múlt heti meccsekhez képest jóval több eladott labdánk és kihagyott ziccerünk volt.

Először két gólra közeledtünk, majd nagy nehezen, jó ötperces gólcsend után 11-13 után nekünk sikerült továbblépni, és 13-13-nál már a vezetésért támadhattunk. Elhibáztuk, míg a brazilok betaláltak, és mert Arruda, a játékrész második felében szárnyakat kapó kapus Háfra Noémi ziccerét is védte, egygólos hátránnyal mehettünk pihenőre.

A fordulás után megint körülményesen, lassan kézilabdáztunk, de okulva az első játékrészből, ekkor korábban kért időt Elek Gábor. Így csak mínusz háromról kellett csak felzárkóznunk, és ez könnyebben is ment, mint az első félidőben. A három irányítós játékunk idején aztán 1-0 után 20-19-nél újra előnybe kerültünk. Az egyébként kiválóan teljesítő, húsz perc alatt csak hat gólt kapó Bíró Blanka helyére érkező Janurik Kinga védései jelentették az alapot, fordítani pedig a kiharcolt heteseket értékesítő Klujber Katrin góljaival sikerült.

Azt hihettük, hogy ez meghozza a lendületet, amely a meccs végéig is repít minket, de nem így történt - három gólt kaptunk zsinórban, és megint kettővel jobban álltak a brazilok.

Volt még azonban idő és fordulat: Schatzl Nadine értékesített szélső, illetve befutó helyzete után először a meccs során kétgólosra növeltük az előnyünket. Így aztán megnyertük a harmadik felkészülési mérkőzésünket is, s ebben elengedhetetlen érdemeket szerzett Bíró Blanka és Janurik Kinga: előbbi ötven, utóbbi ötvennégy százalékos hatékonysággal védett.

A három gyakorló összecsapás közül kétségkívül ezen a délutánon nyújtotta a legdöcögősebb játékot a magyar kézilabda-válogatott, de nagyon pozitív, hogy így is, hátrányból fordítva is tudott győzni.

A játékosok ezzel lezárták az olimpiai felkészülés itthoni részét, a csapat pénteken utazik Tokióba.

 

NŐI KÉZILABDA
Felkészülési mérkőzés

Magyarország - Brazília 24-23 (13-14)
Siófok, 800 néző. V: Bíró, Kiss

MAGYARORSZÁG: Szikora – Lukács V. 3, Klujber 3 (3), Kovacsics 1, Bordás 3, Szöllősi-Zácsik 3, Márton G. 3. Csere: Bíró B., Janurik(kapusok), Tomori, Háfra N. 2, Kiss N., Szucsánszki, Kisfaludy 1, Helembai F., Schatzl Nadine 4, Vámos P. 1 (1). Szövetségi kapitány: Elek Gábor
BRAZÍLIA: Arruda – De Castro 5 (2), Guarieiro, T. Araújo 2, E. Amorim 2, Da Rocha 1, Rodrigues 2. Csere: Arenhart (kapus), De Paula 6, Vieira 1, Ventura, Do Nascimento 2 (1), Matieli, L. Araújo 2, Bitolo. Szövetségi kapitány: Jorge Duenas
Az eredmény alakulása. 6. p.: 2–6. 10. p.: 5–9. 18. p.: 8–13. 27. p.: 13–13. 37. p.: 14–17. 41. p.: 18–18. 46. p.: 20–19. 51. p.: 20–22.
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/3

Cikkajánló

Balatonboglárra utazunk utoljára az idényben

Női kézilabdacsapatunk a NEKA otthonában lép pályára vasárnap 18 órakor a K&H liga 25. fordulójában.

Vegyes érzésekről beszélt Jesper Jensen

Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.

Óriási csatában nyertük meg a DVSC elleni rangadót

Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.

Mészáros Virág a következő idényt is kölcsönben tölti

Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.

Szombaton jön az idény utolsó rangadója

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.

Ötvenegy gólt lőve győztünk Dunaújvárosban

Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.

Megerőltető időszak után utazunk Dunaújvárosba

Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.

Hoztuk a kötelezőt, harmadikként zártunk a kupában

Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin