2022. szeptember 29.
Döntetlen lett a szlovénok elleni felkészülési meccs
Fordulatos hatvan percet hozott a magyar-szlovén edzőmérkőzés, amely döntetlennel zárult.

Hétfő óta tart az Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott összetartása, amely Siófokon kezdődött, a hét második felétől pedig Szlovéniában folytatódott. Az edzőtáborral kapcsolatban Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány elmondta, miután legutóbb öt hónappal ezelőtt játszott együtt a nemzeti együttes, a korábban jól működő elemek felelevenítésén és stabilizálásán van a hangsúly, de néhány újdonságot is ki szeretne próbálni az Eb-t megelőzően a szlovénok elleni két találkozón.

Ezek közül az elsőt csütörtökön este játszották Celjében, és az első negyed órával, húsz perccel elégedettek lehettünk. Három ferencvárosi játékos, Klujber Katrin, Márton Gréta, illetve Szöllősi-Zácsik Szandra kapott helyet a kezdőben, és bár Barabara Lazovic és Elizabeth Omoregie góljával indult a meccs, a tizedik percben már nálunk volt az előny (3-4) Márton találatának köszönhetően. Szikora Melinda ragyogó formában védett, ezt kihasználva a huszonkettedik percig vezettünk, egy-két gólon ingadozott a különbség, ám a játékrész utolsó nyolc percében nem tudtunk túljárni a szlovén védekezés és Amra Pandzic kapus eszén. Láthatóan megfogta a csapatunkat a sorcsere, a hazaiak ugyanakkor magabiztosabban támadtak, kihasználták a hibáinkat és öt gólt lőttek zsinórban a szünetig (12-9).

A fordulás utáni első percekben nem tudtunk még közelebb zárkózni, de már az jó hír volt, hogy túljutottunk a gólcsenden. A negyvenedik perchez közeledve aztán egyre már rendre megérkeztünk, és jelentős része volt ebben Márton Grétának, illetve Klujber Katrinnak. Előbbi gólt lőtt és három hetest harcolt ki hét perc alatt, utóbbi pedig értékesítette a büntetőket. Egyenlíteni először a negyvennyolcadik percben sikerült (17-17), előnybe pedig az ötvenharmadikban kerültünk (18-19), és látszólag a hét a hat elleni játékkal megtaláltuk a győzelemhez vezető taktikai elemet.

Alighogy azt éreztük, ez a lendület kitart a lefújásig, szinte rögtön rájött a megoldásra Szlovénia is, hármat lőtt egymás után, és 21-19-nél már inkább veszni látszott a meccs. De volt még egy fordulat, hiszen a szlovének elkapkodták az támadásukat, mi pedig kihasználtuk a lehetőséget, a hatvanadik percben Fodor Csenge kétszer is betalált, és végül 22-22-nél szólalt meg a duda.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Szlovénia - Magyarország 22-22 (12-9)
Gólszerzők:
Stanko 5 (1), Mavsar 5 (4), Zulic 4, Lazovic 2, Gomilar 2, Klemencic 2, Omoregie 1, Svetik 1, ill. Klujber 6 (4), Győri-Lukács 4, Márton 2, Fodor 2, Kácsor 2, Vámos 2, Kuczora 1, Szöllősi-Zácsik 1, Planéta 1, Füzi-Tóvizi 1.

Cikkajánló

"Nagy potenciál van ebben a keretben"

Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!

Sok helyzet kimaradt, kikaptunk a Szuperkupa döntőben

Sokáig jól játszott női kézilabdacsapatunk, végül azonban vereséget szenvedtünk a Szuperkupa döntőjében.

Szuperkupa döntővel indul vasárnap a kézilabda idény

Női kézilabdacsapatunk a székesfehérvári MET arénában csap össze a Győri Audi ETO-val a Szuperkupáért.

Simon Petra lett az előző NB I-es idény legjobbja

Női kézilabdacsapatunk irányítója a klubok szavazatai alapján lett a 2025/2026-os idény legjobbja az NB I-ben.

Három játékosunk bekerült az NB I álomcsapatába

A Magyar Kézilabda Szövetség szombaton délelőtt hirdette ki a 2025/2026-os idény álomcsapatát.

Megsérült, műtéten esett át Balázs Bítia

Női kézilabdacsapatunk fiatal jobbszélsője edzésen, egy szerencsétlen mozdulat következtében sérült meg.

„Nagyon zavart, hiába csak az előszezonban vagyunk…”

Simon Petra jó felkészülést zárt, és kíváncsian várja a hétvégét, ahol olyanban lesz része, mint még soha.

Új Toyota autóparkot használhat női kézilabdacsapatunk

Szerdán délután közös sajtóeseményt tartott a Kovács Autóház és az FTC Kézilabda Szakosztály.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin