2020. január 22.
Drámai, egygólos győzelem az Érd ellen
Hiába kezdtünk jól, az Érd visszakapaszkodott, és óriási harcra késztetett minket.

A vártnál csendesebben kezdődött női kézilabdacsapatunk szerda esti rangadója, ennek pedig alighanem a Siófok Győr felett aratott győzelme volt az oka. A legtöbben aztán arra jutottak a meglepetés eredmény láttán, hogy nincs más választása a mieinknek, mint minden hátralévő mérkőzést megnyerni - együtt küzdve, harcolva, ha kell. Beleértve az aktuális, Érd ellenit is, így megjött a szurkolás, a csapat pedig nagy lendülettel kezdett.

Hat perc se telt el, amikor már 5-1-re vezettünk, Bíró Blanka nagyszerű formában védett, elöl pedig jó hatékonysággal használtuk ki a helyzeteket. Az első hét gólunkat hat különböző játékosunk szerezte (csak Klujber duplázott), vagyis megoszlott a teher és a felelősség, tetszetős volt az összkép. Az Érd azonban sokkal jobb csapat annál, hogy már a meccs elején feladja a küzdelmet, rendezte is a sorait, és a játékrész második felében felzárkózott. 5-1-es sorozattal egyre közeledett, majd a 27. percben egyenlíteni tudott (14-14), sőt, a vezetés megszerzésére is komoly lehetősége volt. A kapufa mentett, Kovacsics Anikó két hetesgóljának köszönhetően pedig végül – ha csak egygólossal is, de előnnyel mehettünk pihenni. Szembetűnő volt az első félidőben, hogy míg a tizenötödik percig tizenkétszer, addig a második negyed órában csak négyszer tudtunk gólt szerezni.

A fordulás után valamivel ismét jobban ment a gólszerzés, de az Érd nem hagyta magát lerázni, kettőnél távolabbra nem is értünk, illetve a vendégek rendre egyenlíteni tudtak. Nem csoda, hogy egyre feszültebbé vált a mérkőzés a kispadok környékén, a pályán és a lelátón is. A játékvezetői ítéletek sem hoztak nyugalmat, ebben a periódusban sorozatosan az érdieknek adták a sporik a kétes labdákat, és a passzív támadásoknál is igen elnézőek voltak velük szemben. Persze, ezek jóval kevésbé számítottak volna, hajól kézilabdázunk, de ezúttal nem volt eléggé gördülékeny a játék.

A mérkőzés során először a negyvenötödik percben vendég előnyt mutatott az eredményjelző, úgyhogy épp időben jött Háfra Noémi két klasszis megoldása, illetve Klujber Katrin egész pályás gólja. Ez sem törte meg a vendégeket, és sajnos jól használták ki a hibáinkat: védekezésben nagyon sokszor elcsúsztunk, ezzel az érdiek rendre óriási ziccerből lőhettek.

A hátralévő időben minden gólunkra igaznak éreztük, hogy "az akkor nagyon kellett", mert hátul jó darabig képtelenek voltunk kivédekezni az érdi támadásokat. Hét percen át felváltva estek a gólok, amikor Schatzl Nadine egyhuzamban hármat is beszórt, ezzel végre ismét háromra növelve a távolságot, három perccel a lefújás előtt. Érdi időkérés, valamint gól következett, s bár Háfra is villant, egy perccel a vége előtt megint egyre zárkózott az Érd. Időkérés után ziccerig játszottuk, de Lukács Viktória lövését védte Julie Foggia, maradt tizenöt másodperce a vendégeknek, akik egyből megjátszották Nascimentot - a brazil beugrott, de Bíró Blanka fogta a lövését!

Óriási küzdelem és harc árán egy góllal legyőztük tehát az Érdet, vagyis maradt minden úgy, ahogy a mérkőzés előtt volt: a saját kezünkben van a sorsunk.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
14. forduló

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–ÉRD 33–32 (16–15)
Elek Gyula Aréna, 1050 néző. V: Bíró Á., Kiss O.
FTC: Bíró – Lukács V. 3, Klujber 6 (3), Kovacsics 6 (3), Snelder 1, Háfra N. 7, Márton G. 1. Csere: Szemerey (kapus), Csiszár-Szekeres, Schatzl Nadine 8 (1), Pásztor N., Szucsánszki 1. Edző: Elek Gábor
ÉRD: Janurik – do Nascimento 1 (1), Kiss N. 4, Kisfaludy 3, J. Kovacsevics 1, Termány, Schatzl Natalie. Csere: Foggea (kapus), Jerábková 7, Tóth G. 8, Lavko 1, Szabó L. 2, BÍzik R. 5. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–1. 11. p.: 9–4. 21. p.: 13–12. 35. p.: 18–18. 45. p.: 23–24. 52. p.: 28–26. 54. p.: 30–28. 58. p.: 33–30
Kiállítások: 4, ill. 14 perc
Hétméteresek: 8/7, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Jól játszó Érdet sikerült legyőznünk, némi szerencsével. Az első tíz percet leszámítva védekezésben sokat hibáztunk. A második félidőben nagy harc volt a pályán, külön jó, hogy az Érd játéka hasonlít a hétvégi BL-ellenfél Bukarestére, ezért is hasznos volt a mérkőzés.
Szabó Edina: – Fegyelmezetten, taktikusan, pontosan, de sok hibával játszottunk. Sajnálom, hogy nem sikerült a pontszerzés, de ezzel a dinamikával lehet esélyünk a hétvégi EHF-kupa-mérkőzésen.

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin