Rangadóhoz méltó volt a hangulat szerdán este az Elek Gyula Arénában – a tavalyi bronzérmes DVSC érkezett a Népligetbe, az ajtókra pedig (a vendégszektort leszámítva) kiakaszthattuk a „megtelt” táblát. Az atmoszférát tovább fokozta a szurkolók egész csarnokot betöltő koreográfiája, amelyen az idézet az „amíg élek, nekem csillag leszel” mondatrésszel zárult, s hozzá kapcsolódott a Fradi-címer, valamint a klub (1899) és a szakosztály (1950) alapításának évszáma is.

A mieinket látszólag feldobta mindez, jól kezdtük a meccset, még annak ellenére is, hogy 1-0-ra és 2-1-re a Debrecen vezetett. Azt érezhettük, hogy a vendégeknek nagyon meg kellett szenvedni a gólokért, mi viszont könnyen jártunk túl a debreceni védelem eszén, és ezek alapján azt reméltük, hogy lassacskán megérkeznek a kivédekezett Loki-támadások is.

3-2-nél volt először nálunk az előny, a kilencedik percben pedig már plusz hármat ért Angela Malestein hetese (6-3). Jól kézilabdáztunk, hátul keményen zártunk, Planéta Szimonettát szinte lövőhelyzetig se engedtük, az utóbbi időszakban kirobbanó formát futó Kácsor Grétát is féken tartottuk, záporoztak a blokkok is, elöl pedig Szöllősi-Zácsik Szandra volt leginkább elemében. Örülhettünk annak is, hogy Márton Gréta felépült sérüléséből, és vállalta a játékot, de a labda nem igazán jutott ki hozzá az első negyed órában, ezután pedig Hársfalvi Júlia váltotta. Az első félidő során hatgólos volt a legnagyobb különbségű előnyünk, de a játékrész hajrájában a Debrecen felzárkózott, legalábbis megmutatta, hogy ezúttal se adja fel. Szerencsére mindig jó ütemben jött azonban egy-egy Janurik Kinga-védés, vagy egy jó védekezés, így bár a közte kettőért is támadhatott a Loki, a szünet előtt Andrea Lekics gólja volt az utolsó, amelynek köszönhetően plusz négyről folytathattuk a pihenő után (16-12).

Nem indult viszont jól a második félidő. Két debreceni gól, kihagyott Malestein-hetes és Cvijics-kiállítás volt az első három perc mérlege, a vendégek visszajöttek a meccsbe, és a negyvenegyedik percben egyenlítettek. Talán itt érkezett meg az a feszültség a mérkőzésbe, amelyet egyébként az első perctől várhattunk – míg nekünk óriási tét, a bajnoki cím lebegett a szemünk előtt, addig a vendégek nyomás nélkül küzdhettek a bravúrért.

A legjobbkor jött, hogy Töpfner Alexandra a hetedik hetesét már nem tudta belőni, Bíró Blanka védett, és a következő támadásnál is megtette ugyanezt, így az előny nálunk marad, sőt, az utolsó tíz percre kanyarodva ismét háromgólosra nőtt a különbség. A Debrecen azonban ebből a gödörből is kimászott, és elsősorban szélsőit használva a hajrában megint egyenlített (28-28).

Cvijics, majd Füzi-Tóvizi talált be, az utolsó perc pedig Hársfalvi gólja után kezdődött el (30-29). Harminchárom másodperc maradt, amikor Szilágyi Zoltán időt kért, és szinte biztosak lehettünk benne, hogy hét mezőnyjátékossal küldi vissza csapatát. Így is történt, és bár úgy tűnt, nem kerül helyzetbe így sem a Debrecen, végül Vámos Petra Bírón megpattanó lövése utat talált a hálóba. A hátralévő időben már csak a középkezdés elvégzésére maradt idő, a mérkőzés döntetlennel zárult, vagyis odalett a makulátlan mérleg, de a Győrrel szemben továbbra is megvan a pontelőnyünk.

Az ötgólos Szöllősi-Zácsik Szandra értékelése a lefújás után: