2021. január 24.
Drámai meccsen kaptunk ki a Metz otthonában
Támadhattunk a győzelemért, de időn túli hetessel végül a Metz otthon tartotta a két pontot.

Az újabb bravúrpontok reményében utazott női kézilabdacsapatunk Franciaországba, ahol vasárnap délután a Metz vendégeként lépett pályára. A franciák ellen aratott szerdai, 32-30-as győzelmünk után számíthattunk rá, hogy vendéglátónk óriási elánnal veti majd magát csatába, és bár szívesen tettük volna, nem kellett csalódni ebben a megérzésünkben. Szinte minden támadásukból gólt szereztek a hazaiak, Kanor, Nocandy, Sajka és N’Gouan félelmetesen kezdett – a Metz gyorsan háromgólos előnybe került.

Nem működött a védekezésünk, ezért Csiszár-Szekeres Klára helyére már az ötödik percben jött Alicia Stolle, de ez sem hozta meg a kívánt hatást. Tudtuk, hogy a Metz átlövői és a beállói jelentik a legnagyobb veszélyt, és sajnos az első tíz percben meg is mutatták, hogy miért. Szépen lassan azonban megtaláltuk a ritmust, Stolle is, illetve a később visszatérő Csiszár-Szekeres is sokkal jobban tette a dolgát.

A tizenharmadik percben aztán egyenlítettünk, pedig még egy igen könnyű síppal befújt emberhátrány is nehezítette a helyzetünket. Kellett a felzárkózáshoz Márton Gréta két remekbe szabott gólja, valamint az is, hogy Bíró Blanka felvette a ritmust. Az első percek után talán Elek Gábor is közel állt az időkéréshez, az első negyed óra végén azonban mégis a hazai tréner tette le elsőként a zöld táblát (8-9). Némileg szerencsénk is volt a követőező periódusban, kétszer is a kapufa mentett nagy francia ziccerben, de ennyi minimum járt azok után, hogy a két szerb játékvezető finoman szólva is megadta a tiszteletet a hazai félnek. Az első félidő hajrájára aztán mintha mi is kivívtuk volna ezt náluk, már jobban festett a kiállítási arány – na meg az eredményjelző is! Ijesztő első percek után előbb visszajöttünk a meccsbe, majd az irányítást is átvettük és a szélsőink remeklésének is köszönhetően (Angela Malestein négy, Márton Gréta három, Kovács Anett két gólt lőtt) a vezetést is megkaparintottuk. A szünetre 17-14-es vezetésünk tudatában mehettünk, ráadásul emberelőnyben kezdhettük a második félidőt.

Ha nem is tipikus emberelőnyös figura után, de Klujber Katrin betalált a fordulás után, így először a meccs során négyre távolodtunk a Metztől. Dadogott azonban a labda ezekben a percekben, pedig nagy sanszunk volt rá, hogy tovább növeljük a különbséget, kettős emberelőnyben is támadhattunk, miután ellenfelünk rosszul cserélt (Márton Gréta egyébként épp betalált, amikor jelzett a zsűri…).

Nem igazán ment a játék az átlövőinknek, Emily Bölk és Klujber Katrin sem találta könnyedén a jó megoldásokat, de őriztük a vezetésünket. Ez feltétlenül pozitívum volt, de bosszankodhattunk, mert ha egy picit pontosabban kézilabdázunk a második félidő első tíz percében, szinte el is dönthettük volna a meccset, ehhez képest a 44. percben egyre közeledett a Metz.

Küzdöttünk, harcoltunk, ezzel ellensúlyoztuk, hogy az egyéni villanások nem jöttek. A hajrában Tóth Nikolettet küldte pályára Elek Gábor, s ahogyan szerdán, úgy most is élt a bizalommal a fiatal irányító-átlövőnk. Hárommal léptünk el ismét, de iszonyatosan lassan vánszorogtak a percek – hat és fél volt vissza, amikor megint csak egy maradt közte. Érezhető volt, hogy elképesztő apróságokon múlik majd a siker, ezért minden jó védekezés, minden apró gól rengeteget jelentett.

A Metz elővette a nyitott védekezést, amivel lelassított minket, de szerencsére rendre találtunk megoldást. Klujber Katrin kiállítása viszont nem jött jól öt perccel a vége előtt, az emberelőnyt kihasználva könnyedén lőtték a gólokat a hazaiak, akik az ötvenkilencedik percben hosszú idő után megint egyenlítettek. Kereken egy perc volt vissza, támadhattunk és időt kértünk, akkor meg még harmincöt másodperc, amikor emberelőnybe kerültünk. Tiszta helyzetig dolgoztuk ki a támadást, de Schatzl Nadine mellé lőtt, a Metznek pedig volt még ideje egy ellentámadásra, amelynek végén heteshez jutott. Az idő lejárt, de Stanko értékesítette az időn túli hetest… Drámai körülmények között szenvedtünk vereséget, amely egyelőre elképesztően fáj játékosnak és szurkolónak egyaránt, de fontos tanulság az is, hogy hihetetlenül közel voltunk hozzá, hogy idegenben is legyőzzük Európa egyik legjobbját.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 12. forduló

Metz Handball - FTC-Rail Cargo Hungaria 30-29 (14-17)
Metz, zárt kapuk mögött. Vezette: Antics, Jakovljevics (szerbek)
METZ: SAKO – Luciano 2, SAJKA 5, Nocandy 1, N'GOUAN 5, O. KANOR 5, L. Kanor 2. Csere: Eckerle (kapus), Perederij, Bont 2, Copy 1, Broch, Burgaard, Micijevic 3, Stanko 4 (4). Edző: Emmanuel Mayonnade
FTC: BÍRÓ B. – MALESTEIN 6 (2), Bölk 1, Behnke 1, Csiszár-Szekeres, Szucsánszki 3, Márton G. 3. Csere: Janurik (kapus), Klujber 5 (2), Stolle, Háfra N. 1, Kovacsics 2, Kisfaludy, KOVÁCS ANETT 4, Schatzl Nadine 1, Tóth N. 2. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–2. 7. p.: 5–2. 14. p.: 7–8. 17. p.: 11–9. 19. p.: 11–11. 24. p.: 12–14. 37. p.: 17–19. 40. p.: 17–21. 43. p.: 20–21. 49. p.: 23–24. 53. p.: 23–26. 58. p.: 27–29
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Emmanuel Mayonnade: – Az utolsó másodpercekig nagyszerűen küzdöttünk egy olyan mérkőzésen, amely alapesetben valószínűleg döntetlennel ért volna véget, de ilyen a kézilabda, ezúttal sikerült nyernünk.
Elek Gábor: – Nagyon sok felesleges kiállítást kaptunk, két játékosunk is megsérült mérkőzés közben, ezek pedig iszonyatosan felőrölték az energiáinkat. Ettől függetlenül, a meccs képe alapján legalább az egyik pontot el kellett volna vinnünk. A hazai csapat erejét mutatja, hogy az utolsó pillanatig küzdött, ami végül kifizetődött.

Cikkajánló

Ahogy vártuk, meg kellett küzdeni a két váci pontért

A második félidőben mindent megpróbált a Vác, de álltuk a sarat és újabb két ponttal gazdagodtunk.

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin