Két meglehetősen csalódott csapat találkozott szombaton délután a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, hiszen a Brest még pont nélkül érkezett az Érd Arénába, a mieink pedig a Bietigheim elleni vereség után próbáltak talpra állni. A keretünkbe visszatérhetett a betegségből meggyógyuló Dragana Cvijics és Tomori Zsuzsanna, de Szucsánszki Zita még nem segíthetett, miként a Németországban megsérült Alicia Stolle és Kukely Anna se.

Bármilyen kerettel is vettük fel a harcot a franciák ellen, fogadkoztak a mieink, hogy hazai pályán megpróbálják feledtetni a múlt hétvégét, de a meccs elején nagyon éreztette hatását az ott kapott pofon. Borzalmasan kezdtük az összecsapást, támadásban nem vállalta fel senki a felelősséget, látszólag mindenki a másiktól várta az előny szerzést, a helyzetek kialakítását, a szorult szituációkból elengedett lövéseinket pedig Cléopatre Darleux védte folyamatosan. Csaknem hét és fél percet kellett várni az első gólunkra, Márton Gréta lőtte, és reméltük, hogy a hosszú felsőbe zúduló bombája ébresztőként ér fel.

Ébresztőt fújtak aztán a szurkolók is: tíz percen át olyan csend uralkodott a csarnokban, mint amilyen Fradi-meccseken talán csak zárt kapus találkozók idején fordult elő, így kívánták kifejezni csalódottságukat a csapat ludwigsburgi teljesítményével kapcsolatban. „Nem másért, a Ferencvárosért!” – állt később a maguk elé kifeszített molinón, és amint a tizenegyedik percbe fordult az óra, azt is megmutatták, hogy kitartanak szeretett klubjuk és a csapat mellett, óriási erővel és energiával szóltak a rigmusok.

Pedig a pályán továbbra se volt minek örülni… 1-7-nél már hat gól volt a hátrányunk, elöl sorban adtuk a labdákat az ellenfélnek, felállt fallal szemben kínlódtunk, amikor meg könnyű gólt lőhettünk volna, szinte mindig hibáztunk ziccerben.

Klujber Katrin igyekezett kirángatni a csapat elakadt szekerét a gödörből, és amikor Janurik Kinga is társult mellé, végre valahára megkezdtük a felzárkózást. 5-10 után négy gólt lőttünk zsinórban, és a 28. percben egyre közeledtünk, épp ezért kár, hogy a szünet előtt ezt követően már csak a Brest talált be – ráadásul kétszer (9-12).

Djurdjina Jaukoviccsal akadt a legtöbb problémánk, nyolcszor volt eredményes a balátlövő harminc perc alatt, vagyis rá kellett volna valamit kitalálni a szünetben, de a fordulás után is ő lőtte a vendégek első és második gólját. A 14. bresti találatot követően újra a mi pillanataink jöttek, és Angela Malestein a 41. percben kiegyenlített (14-14). Idegborzoló ítéletek miatt tombolt az egész csarnok ez után, és túl azon, hogy minket sújtottak, még kissé ritmust is veszítettünk, így újra kapaszkodhattunk (14-17).

Janurik Kinga védései tartották meccsben a csapatot, de az iszonyatosan elszúrt első húsz perc miatt nem sok hiba fért bele, és az utolsó tíz percre is mínusz kettőnél fordultunk. Szöllősi-Zácsik Szandra két bombával egyenlített, de a vezetésért még mindig nem támadhattunk, és ismét emberhátrányba kerültünk. Bármekkora is volt a küzdelem a pályán, rendkívül sportszerű jelenet volt, amint a sérülés miatt fájdalmas arccal a pályán elterülő Béatrice Edwige-t a Brestben szereplő honfitársai is igyekeztek gyógyítani, vígasztalni.

Az 59. percben aztán ez a pillanat is eljött: Janurik védésének köszönhetően egálnál támadhattunk, de hiába lőhetett ziccert Malestein, majd hetest Klujber, maradt a döntetlen, és jöhettek még egyszer a vendégek. Jól védekeztünk, passzívnál kért már időt Pablo Morel, huszonegy másodperccel a vége előtt, de sajnos egy Jaukovics-gólra még elég volt, válaszra pedig már nem volt lehetőségünk.

Egészen más arcát mutatta a csapatunk, mint egy hete, legalább egy pontot meg is érdemelt volna, de a drámai végjáték után szomorú arcú játékosokat tapsolhattak csak szurkolóink.