2023. augusztus 23.
DVSC elleni győzelemmel zártuk a felkészülést
Női kézilabdacsapatunk szerdán játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a 2023/24-es idény rajtja előtt.

Az idényrajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta női kézilabdacsapatunk szerdán délután az Elek Gyula Arénában. A DVSC elleni edzőmérkőzésre is sokan látogattak ki a csarnokba, jó fél ház volt, amikor útjára indult a labda, érezhető a várakozás a kezdés előtt, és ezt mutatja a bérletértékesítés statisztikája is, hiszen több mint ötszázan váltottak már jegyet a teljes szezonra.

Jól kezdtük a találkozót, vezetést szereztünk, és gyakorlatilag végig őriztük az első félidőben. Tisztán látszott, hogy ugyanazt a gyors játékot várja Martin Albertsen, mint amelyet érkezése óta folyamatosan gyakoroltat – a kapusok még a necces szituációkban is megkísérlik a gyors indítást, ha gólt kaptunk, villámgyors ellentámadással próbálkozunk. Csúszott olykor hiba egy-egy ilyen szituációba, de többször volt pozitív, mint negatív a kifejlet.

Ezekkel az elemekkel alighanem sokat találkozunk majd, most pedig aktuálisan azt láthattuk, hogy a Klujber Katrin és Angela Malestein próbálkozott legtöbbet, de Andrea Lekics irányító tevékenységén is sok múlt.

A hosszú sérülése után Metzben már visszatérő Béatrice Edwige itt a játékrész felénél került pályára, vastaps volt a jutalma, kiváló védekezés pedig a haszna. Addig se volt rossz a falunk, de vele különösen jól mutatott, ekkor építettünk ki négyólos előnyt, és csak azért tudott vissza zárkózni kettőre a Loki, mert elöl ziccereket rontottunk.

A szünetre 15-13-nál mehettünk, vagyis előnyben, de nem teljesen elégedetten, hiszen akadtak még pontatlanságok, amelyek kijavításával nagyobb is lehetett volna a különbség.

A fordulás után lassan jött meg az első gól, de a meccs képe jelentősen nem változott, visszaállt a ritmus, a különbség kettő és négy gól között ingadozott, vagyis vezettünk végig. Martin Albertsen látszólag ennek ellenére se volt teljesen elégedett, de inkább most jöjjenek elő a hibák, mint a jövő hét végén.

A hajrában a Debrecen aztán hosszú idő után először egy gólra közeledett, időt is kértünk, majd szerencsére góllal fejeztük be a támadást. Az utolsó percekben még az egyébként is jól teljesítő Dragana Cvijics érdemelt ki vastapsot a szurkolóktól, miután méterekről bevetődve előzte meg a szabad labdára startoló Planéta Szimonettát, és végül az utolsó gól is a beállónk nevéhez fűződött.

Három góllal nyertünk, vagyis jó szájízzel készülhetünk a Dunaújváros elleni bajnoki nyitányra, (amelyre augusztus 25-én, 12 órakor kezdődik a jegyértékesítés,) de vár még munka a csapatra, amíg csúcsteljesítményre lesz képes.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Rail Cargo Hungaria – DVSC Schaeffler 31-28 (15-13)
Elek Gyula Aréna, 500 néző
Gólszerzők: 
Klujber 6, Malestein 5, Lekics 5, Cvijics 5, Bölk 3, Hársfalvi 2, Márton 2, Kukely 1, Simon 1, Edwige 1, ill. Vámos P. 9, Planéta 3, Kácsor 3, Füzi-Tóvizi 2, Jovovics 2, Vámos M. 2, Haggerty 2, Petrus 2, Costa 2.

Cikkajánló

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

„Ez életem egyik legjobban várt karácsonya”

Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin