2019. március 2.
Extra: pontot szereztünk Győrben!
Ugyanaz az eredmény, mint néhány héttel ezelőtt Érden - ezúttal is döntetlent játszottunk az ETO-val!

2019-ben, ha másodika, akkor Fradi-Győr összecsapás, vagyis a január és a február után a márciust is az ETO elleni mérkőzéssel nyitotta női kézilabdacsapatunk. Ezúttal a Bajnokok Ligájában, és Győrben találkozott a két fél, de a BL-ben is a Himnusz nyitotta a meccset – méghozzá kettő. A hazai szurkolók ugyanis nem voltak hajlandóak a vendégszektorral együtt énekelni, inkább külön, jó húsz másodperccel később zendített rá a „sajátjára”, az EHF-ellenőr pedig értetlenül csóválta a fejét.

A rövid közjáték után csaknem öt perc kellett a Győrnek az első gólhoz, pedig jutott neki addigra ziccer, hetes, sőt, még az egyik játékvezető által Kovacsics Anikónak adott elzárás is – ez utóbbi egyébként teljesen felfoghatatlan jelenet volt. Horváth Dóra remekül kezdett védekezésben, illetve, a hatos falunk kiválóan működött, épp ezért volt óriási kár a sok győri kézbe adott labdáért. 2-0 után hármat kaptunk egymás után és ettől kezdve a félidő hátralévő részében csak rohantunk az eredmény után. Ugyanakkor ezt viszonylag jól csináltuk, az ETO három gólnál távolabbra nem tudott távolodni, sőt, a játékrész vége előtt kettő perccel Márton Gréta ziccerénél egyenlíthettünk is volna. Sajnos kimaradt, bezzeg a másik oldalon Crina Pintea értékesítette az adódó lehetőséget. A szünetre így kettő gólos hátránnyal mehettünk, illetve azzal az érzéssel, hogy kicsit pontosabb támadójátékkal a fordulás után sokat javulhatna a helyzet.

Amit reméltünk, azt hozták is a lányok, jóval kevesebb lett az elszórt labda és a kihagyott helyzet, miközben Bíró Blanka tartotta pazar formáját, így a második félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Óriási segítség érkezett ebben a periódusban a szurkolóinktól, jó négyszázan hangosabbak voltak az ötezer győrinél - felemelő érzés ez, amely rengeteg erőt ad a csapatnak. Ilyen légkörben, Lukács Viktória góljával vettük át újra a vezetést 28-27-nél, tíz perccel a vége előtt. Nálunk Nerea Pena villogott elképesztően, míg a hazaiak Crina Pintea fizikális adottságából éltek - a román döntötte a védőinket, mint a bábukat, és nem is igazán akart hibázni, ha kapussal találta magát szembe. Valamivel több, mint öt perccel a dudaszó előtt kettőre hízhatott volna az előnyünk, de sajnos Pena kapufát lőtt hetesből, s miután az ETO gólt szerzett, döntetlennel fordultunk a véghajrára.

Elképesztő csata volt, amelyben úgy tűnt, hogy a hazaiaknak maradt valamivel több tartalékjuk, mégis támadhattunk az egyenlítésért 43 másodperccel a vége előtt. Iszonyúan kellett hozzá Klujber Katrin zseniális labdalopása és gólja, illetve Bíró Blanka újabb védései. Időt kért Elek Gábor, leosztotta a lapokat, majd Schatzl Nadine kiszorított szögből óriási gólt lőtt a bal felsőbe. Egy győri ellentámadásra és egy Tomori-lövésre futotta még, de gól már nem esett! Döntetlent, újra 32-32-t játszottunk a Bajnokok Ligája-címvédő Győrrel. S míg az aréna úgy nettó másfél perc alatt kiürült (illetve, az igen gyorsan távozó győri szurkolók előbb még saját csapatuk és vezetőik ellen fordultak, "bunda" rigmussal kérték számon őket...) addig a fradisták megállás nélkül éltették a mieinket hosszú perceken át. Nemcsak a csapatra, a táborunkra is büszkék lehetünk!

 

 

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 5. FORDULÓ
2. CSOPORT


GYŐRI AUDI ETO KC–FTC RAIL-CARGO HUNGÁRIA 32–32 (15–13)
Győr, Audi Aréna, 5475 néző. Vezette: Mitrevszki, Todorovszki (északmacedónok)
GYŐR: Kiss É. – Knedlíková 3, Tomori 2, Groot 5 (2), Pintea 6, A. Hansen 5, Puhalák 4.
Csere: Grimsbö (kapus), E. Amorim, V. Kristiansen 2, S. Oftedal 3, Bódi 2, Görbicz.
Edző: Danyi Gábor
FTC: Bíró B. – Lukács V. 2, Háfra N. 3, Kovacsics 2, Mészáros R. 1, Pena 12 (3), Schatzl N. 2.
Csere: Szemerey (kapus), Horváth D., Klujber 5 (2), Klivinyi 2, Márton 1, Faluvégi 1, B. Klikovac 1.
Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–2. 7. p.: 3–2. 14. p.: 10–7. 27. p.: 14–13. 35. p.: 17–17.39. p.: 20–18. 42. p.: 21–21. 50. p.: 27–28. 53. p.: 29–30. 57. p.: 31–30
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Danyi Gábor: – Mindenki magából indul ki, de ha valaki a mérkőzés eredményéből téves következtetést vonna le, azt edzőtársammal együtt visszautasítjuk. Győzni szerettünk volna, ez a mérkőzés így sikerült. Hétméteresek, ziccerek maradtak ki, ezúttal ennyire futotta. Az élet mindig kiegyenlít, mert ezúttal az FTC volt szerencsés. Sajnálom a győzelem elmaradását, de a mérkőzés iramára, hangulatára nem lehetett panasz.
Elek Gábor: – Nagyon érdekes mérkőzést játszottunk, az itt megszokott kiváló hangulatban. Kissé rányomta bélyegét a játékra, hogy kisebb volt a tét, de ahogy azt már hangoztattuk, egy Fradi–Győr mérkőzés sosem lehet teljesen tét nélküli. Jó barátok vagyunk, de a pályán a győzelem a fontos. Csapatom óriásit küzdött, a mérkőzésen nem a védekezés erőssége domborodott ki, de bírtuk az iramot, s a végén most nekünk alakult szerencsésebben az eredmény.

Cikkajánló

Bérletinformációk, nyílt edzés, szurkolói ankét

Július 16-tól lehet kiváltani kézilabdacsapataink 2019/2020-as szezonjára szóló bérleteket.

Megkaptuk a Bajnokok Ligája-szabadkártyát!

Női kézilabdacsapatunk egyenesen a csoportkörbe került – ennek sorsolását június 27-én tartják!

Magyar-román a női kézi vb-n! Megvan a csoportunk!

Románia, Montenegró, Spanyolország, Szenegál és Kazahsztán vár a mieinkre a decemberi világbajnokságon.

A 2018/2019-es szezon legszebb pillanatai – 2. rész!

A szezon, de kis túlzással talán az évtized legnagyobb katarzisát is október, a Vipers elleni meccs hozta.

A 2018/2019-es szezon legszebb pillanatai - 1. rész!

Az év egyik legnézettebb videója már az előszezonban megszületett - felidézzük a legjobb pillanatokat.

Schatzl Nadine csodagólja mindent vitt a BL-ben!

Válogatott balszélsőnk Krim elleni látványos mozdulatát választották a BL-szezon legszebb góljának – VIDEÓ!

Háfra Noémi lett az év legjobb fiatal játékosa

Noni mellett még két játékosunk került be a szezon fiatal tehetségeiből álló álomcsapatába.

Nyolc edzőmeccs a programban

Svájci, horvát és román ellenféllel is találkozik a felkészülési időszakban az FTC-Rail Cargo Hungaria.

close
Facebook Youtube Instagram Linkedin
close
Fradi most
Fradi most