2019. december 17.
"Eddig azt hittem, fáradt vagyok az edzések után"
Egyéves kihagyás után közel a visszatérés: Hornyák Dóra is egyre jobb erőben érzi magát.

Hornyák Dóra május 26-án adott életet gyermekének, Bendegúznak, az elmúlt hetekben pedig már teljes intenzitással végzi az edzéseket, sőt, az MTK elleni edzőmérkőzésen pályára is lépett. A válogatott átlövőnkkel erről, illetve a közelgő első, anyaként megélt karácsonyról is beszélgettünk.

Hogy bírod a terhelést?
Hornyák Dóra: Egészen jól, az eleje volt nehéz, de akkor sem a fizikai része, hiszen azt már rég óta csináltam, a kondi és a futás már jó ideje megy. A specifikus mozgásokra, a kitámasztásokra és a csapatjátékra azonban sokkal jobban kellett figyelnem.

Mennyire tudod kikapcsolni az anyai ösztönöket edzés közben?
H. D. Nagyon furcsa volt eleinte, hogy otthon kell hagynom Bendit, hogy jön mindig néhány óra, amikor nincs velem, de tudom, hogy jó helyen van, ezért nem ezen jár az agyam, amíg a pályán vagyok. Gerivel (az apával, a korábbi ferencvárosi kézilabdázóval, Pál Gergellyel – a szerk.) is tök jól elvan otthon, nincs okom félni – csak az a fontos, hogy legyen mit ennie, meg mivel játszania.

Amíg nem vagy otthon, amolyan férfi lakomákat csaphatnak…
H. D. A töltött káposzta még nincs a menüben, de már kinézi a falatot a szánkból… Egyelőre a pépes ételeket eszi csak, az édesek jobban csúsznak neki, de ha megbarátkozik az ízekkel, akkor a többivel sincs gondja.

Rajta se látszik, hogy nagyon hiányolna, amikor otthon hagyod?
H. D. Nagyon pici, még csak fél éves múlt, nem tudja, hogy hol vagyok. Rajta azt látjuk, hogy mindegy, kivel van, csak valaki foglalkozzon vele.

Éjszaka is igényli ezt?
H. D. Lekopogom, de alszik általában! Persze, van rosszabb éjszakája, amikor többször is felébred, de szerencsére hagy minket pihenni.

Van még erőd játszani, foglalkozni vele, amikor hazaérsz az edzések után?
H. D. Amíg nem született meg Bendegúz, azt hittem, hogy fáradt vagyok egy-egy edzést követően, hogy sokszor már semmihez sincs energiám, de mióta Bendi megérkezett, ez teljesen megváltozott. Nem is ücsörgök órákon át az öltözőben, hanem sietek hozzá haza, és feltölt, amikor együtt lehetünk, egyáltalán nem érzem fárasztónak, hogy játszani kell vele, vagy meg kell etetni.

Visszakanyarodva a kézilabdához, hol jársz a korábbi önmagadhoz képest?
H. D. Még messze, de ez majd akkor derül ki igazán, ha visszajönnek a válogatottak is, akkor látom, érzem majd, hogy mennyire vagyok lemaradva. Érzésem szerint erőnlétben nem állok rosszul, de a csapatjátékban még fejlődnöm kell, hogy sokkal gyorsabban ismerjem fel, mikor mit kell csinálni. De egyáltalán nem vagyok elkeseredve a lemaradástól, mert érzem magamban az erőt.

Hiányzott már a meccsek hangulata?
H. D. Még csak edzőmeccsen léphettem pályára, de igen, hiányzott. Furcsa érzés volt bennem előtte, kicsit izgulós, kicsit gyomorideges, de jó volt, hogy megint meccsre készülődhettem. (Cikkünk végén rövid videót láthat Hornyák Dóra MTK-nak lőtt egyik góljáról - a szerk.)

És az első olyan karácsonyra is készülődhettek, ahol már Bendegúz is veletek van.
H. D. Várjuk már, tényleg készülődünk. Például, eddig nem nagyon volt nagy karácsonyfánk, szóval emiatt is más lesz ez a karácsony, most magunkat kicsit háttérbe szorítottuk, Bendi van a középpontban.

Cikkajánló

Balaton, Szantorini, Kína - itt nyaralnak játékosaink

Női kézilabdacsapatunk tagjait a nyári szünet előtt faggattuk arról, hogy hova utaznak a pihenő alatt.

Szabadkártyát igényeltünk a Bajnokok Ligájára

Az Európai Kézilabda Szövetség közzétette, hogy mely csapatok neveztek a 2026/2027-es Bajnokok Ligájába.

Ez az idény a statisztikák alapján is Simon Petráé volt

Az évad vége után megnéztük azt is, hogy ki töltötte a legtöbb időt a pályán és ki lőtte a legtöbb gólt.

Alicia Stolle nagy hírrel szolgált a Fradi-drukkereknek

A klubunkkal bajnok német kézilabdázó váratlan választ adott, amikor a visszatéréséről kérdeztük.

Emléktáblát kapott a Fradi örökös bajnok kézilabdázója

Csajbókné Németh Erzsébet tiszteletére a Kertvárosi Olimpikonok Parkjában helyeztek el emléktáblát.

„Azokkal szeretek dolgozni, akik érzik a felelősséget”

Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője őszintén értékelte a Ferencvárosnál töltött első idényét.

Könnyek és nevetés - ilyen volt női kéziseink évzárója!

Dragana Cvijics nem bírta sírás nélkül, de a bakiparádét már ő sem bírta nevetés nélkül - VIDEÓ!

Cvijics-gól és fölényes győzelem zárta az évet

Női kézilabdázóink szezonzáró mérkőzésének utolsó gólját a pályafutását befejező Dragana Cvijics lőtte.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin