2025. augusztus 15.
Edzőnk kicsit többet várt a csapattól a DVSC ellen
Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője elmondta, felkészülési meccsen nem tapasztalt még hasonló hangulatot.

Pénteken délután mintegy hétszáz néző előtt nyerte meg harmadik felkészülési mérkőzését női kézilabdacsapatunk. A lefújást követően együttesünk vezetőedzője először a találkozó hangulatáról, az atmoszféráról ejtett szót.

- Azt beszéltük Kristiannal, a másodedzőmmel az imént, hogy ez volt a legjobb hangulat, amit valaha láttunk egy felkészülési mérkőzésen - mondta Jesper Jensen. - Ez nagyszerű, az egyik dolog, amit igazán élvezek itt a Fradinál, az a közönség. Hatalmas erejük van, óriási hangulatot hoznak és sok energiát adnak a csapatunknak. Remélhetőleg együtt nagy eredményeket tudunk elérni.

A szakember, aki szűk egy hónapja irányítja csapatunkat, hozzátette, játékban picit többet várt a pénteki mérkőzésen, de az első nyilvános felkészülési meccs a legtöbbször ehhez hasonló, sok hibával tarkított.

- Azt hiszem, egy kicsit többet vártam, mert nagyon jól edzettünk az elmúlt héten. Nem gondoltam, hogy – főleg az első félidőben – ennyire más lesz, mint amit az edzésen csináltunk, de ez talán a hangulat miatt is volt, lehet, hogy a stressz egy kicsit magasabb volt a szokásosnál. Kristiannal sok új dolgot próbáltunk bevezetni egyéni szinten a játékosoknak, de csapatként is. Úgy gondolom, a lányok nagyon jól ráéreznek erre, és persze mindig jó nyerni, de jobb lett volna megtartani a hat-hét gólos különbséget az utolsó tizenöt percben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Rail Cargo Hungaria - DVSC Schaeffler 28-26 (13-12)
Elek Gyula Aréna, 700 néző, vezette: Sándor György és Szabó Balázs
Gólszerzők: Vogel 5, Malestein 4, Simon 4 (3), Klujber 4, Márton 3, Cvijics 3, Dmitrijeva 2, Kanor 2, Hársfalvi 1.

Cikkajánló

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

Jóváhagyta az EHF a szabadkártya kérelmünket a BL-re

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.

Először hallhattuk magyarul Mette Tranborgot

Női kézilabdacsapatunk dán átlövője a szezon elején kezdett magyarul tanulni, most megmutatta, hol tart.

Három játékosunk is jelölt az év csapatába az EHF-nél

Angela Malesteinre, Darja Dmitrijevára és Emily Vogelre is lehet voksolni az EHF szezon végi szavazásán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin