A Bajnokok Ligája mostani lebonyolítási rendszerében mostanáig egyszer, 2017-ben fordult elő, hogy női kézilabdacsapatunk hazai pályán játszhatott visszavágót a negyeddöntőben, most ráadásul ahhoz képest sokkal kedvezőbb volt a kiindulási pont. Elvégre az Odense elleni odavágón, noha a meccs jelentős részében futottunk az eredmény után, döntetlenre mentettünk, vagyis az Érd Arénában, saját szurkolóink előtt „csak” győzni kellett az üdvösséghez, a FINAL4-hoz.

Azt reméltük, hogy a Dániában mutatott védekezést megtartja a csapat, és hogy a támadójátékunk javul, felzárkózik mellé, de a visszavágó elején ebből nem sokat láthattunk. Sajnos gyengén kezdtük a találkozót, több támadást is elrontottunk, ezeket pedig villámgyorsan megbüntették a vendégek. Gyorsan háromgólos hátrányba kerültünk, és bár ez ennyire a meccs elején még nem sokat jelentett, azt feltétlenül megmutatta, hogy gyors javulásra van szükség. Negyed órához közeledve kettős emberelőnyben volt lehetőségünk zárkózni, de ezt sem sikerült megfelelően kihasználni – nem működött a védekezésünk, bántóan könnyen kaptunk gólokat. Két-három találatnál nem nőtt nagyobbra a különbség, vagyis abszolút lőtávolban voltunk, és a játékrész második felében már alakult az összkép, Laura Glauser védései is biztatóak voltak, csak épp hiába jöhettünk háromszor is a döntetlenért, nem tudtuk megtenni ezt a lépcsőfokot.

De legalább hátul feljavultunk, és ez a szünetig meg is hozta a gyümölcsét. Valerija Maszlova eladott labdája után ismét könnyű gólt kaptunk, mínusz háromnál időt kért Allan Heine, és a szünetig hátralévő öt percet 3-0-ra nyertük. Hársfalvi Júlia hosszú felsőbe vágott labdája végre döntetlent ért, mentális szempontból pedig talán a legjobbkor jött mindez. Sokatmondó volt, hogy tizennyolc perc alatt kaptunk tizenkét gólt, míg ez után a pihenőig már csak kettőt (14-14).

A fordulás után is inkább így folytatódott a mérkőzés, Malestein találatával át is vettük a vezetést, és ha lehet, még forróbb lett a hangulat. Hét támadóval kezdett játszani az Odense, és ezzel újra eredményessé vált, ledolgozta kétgólos hátrányát, de Bölk és Cvijics jókor villant elöl. Minden jó helyezkedés, minden védés, minden gól óriási tapsot kapott, érezhető volt, mennyire akarja mindenki a sikert, és amikor plusz kettővel fordultunk az utolsó negyed órára, kétezer torokból szólt a mindent bele (20-18)!

Sajnos egy lendülettel eltüntették a különbséget a dánok, fokozódott az izgalom, elképesztően nagy meccs volt. Az utolsó tíz percben jártunk, mindig mi kerültünk előnybe, de több ziccert is elrontottunk, ezért egynél nagyobbra nem nőtt a differencia. Hasonló érzésünk lehetett, mint jó fél órával korábban, hogy a következő lépést nem tudjuk megtenni. A vendégek kapusa, Althea Reinhardt a szempontunkból a legrosszabbkor lendült formába, sorra fogta a labdákat, és emiatt bő öt perccel a vége előtt hátrányba kerültünk (23-24).

Elrontottuk az időkérés utáni támadásunkat, ellenfelünk pedig nem hibázott, és innen már nem sok hiba fért bele. Az utolsó perc kezdődött, a döntetlenért támadhattunk, de nem kerültünk helyzetbe, csak Emily Bölk lőhetett egyet passzívnál, helyzet nélkül. Nem járt sikerrel, az idő lepergett - egyetlen góllal kikaptunk, így lemaradunk a négyes döntőről.