2019. október 7.
Egy gólt megőrzött előnyéből az ificsapatunk
Második hazai mérkőzését is egy góllal nyerte meg a felnőtt NB I/B-ben a női kézilabda ificsapatunk.

Két hét szünet után folytatódott a női kézilabda NB I/B küzdelme, amelyben a Ferencváros ificsapata szerepel. Fiataljaink az első fordulóban győztek (25-24 a Göd ellen), a másodikban veszítettek (30-28 az Orosháza vendégeként), vagyis felemás előzmények után fogadták vasárnap este a forduló előtt egy győzelemnél és két vereségnél tartó, a volt Fradi-játékos Szécsi Rebekával és Zsikó Zsanettel felálló Szegedet.

A mérkőzés első félideje aztán álomszerűen alakult, 2-2-nél tudott utoljára egyenlíteni a Szege, utána viszont folyamatosan nőtt a különbség. Kovalcsik Jázmin, Györfi Dóra és Zsembery Viktória szállította a gólokat, s mert a védekezésünk is kiválóan működött, a szünetig eldöntöttük a két pont sorsát: kilenc góllal, 18-9-re vezettünk. Vagyis, azt hihettük, hogy eldőlt a meccs, de a második játékrészre nagyot változott az összkép, és a negyvenedik percben már csak négy gól volt az előnyünkből (21-17).

A csapat erejét mutatja, hogy nem tört meg ettől, és az ötvenharmadik percig fenn tudta tartani a négy-ötgólos különbséget. Az utolsó hét és fél percet 5-1-re a Szeged nyerte, de a meccset ezzel együtt is a Ferencváros!

A 27-26-os végeredményt a vendégek utolsó másodperces gólja alakította ki, vagyis a döntetlenért egyszer sem támadhatott ellenfelünk, de a hajrát így is izgalmassá tette.

Ificsapatunk a három mérkőzésen megszerzett négy pontjával a felnőtt NB I/B ötödik helyén áll – vagyis a kezdés kiváló! Csak így tovább, lányok!

 

NŐI KÉZILABDA NB I/B
3. forduló

FTC U19 – PC Trade Szeged 27-26 (18-9)
A Ferencváros gólszerzői: Kovalcsik Jázmin 8, Györfi Dóra 7, Zsembery Viktória 5 (1), Háfra Luca 3, Bánfai Virág 2, Gém Léna 1, Majoros Klaudia 1.

Cikkajánló

Törökországban javított a magyar válogatott

Az EHF Euro-cup 5. fordulójában magabiztosan érvényesítette a papírformát a magyar női kézilabda-válogatott.

Két idegenbeli bajnoki időpontja is változott

Női kéziseink BL-negyeddöntője miatt a Vasas és az Esztergom elleni összecsapás is új időpontra került.

Márton Gréta a társakat dicsérte

Női kézilabdacsapatunk Alba Fehérvár elleni győzelme során Márton Gréta négy gólt lőtt.

Nehéz meccset nyertünk meg az Alba Fehérvár ellen

Női kézilabdacsapatunk negyedóra után vette át a vezetést, és utána már nem is engedte ki a kezéből.

Jegyvásárlás a Metz elleni mérkőzésekre

Női kézilabdacsapatunk április 19-én az Érd Arénában, április 25-én Metzben játszik BL-meccset.

A bajnokság meglepetéscsapata érkezik a Népligetbe

Női kézilabdacsapatunk a BL-továbbjutás után és a válogatott hét előtt az Alba Fehérvárral találkozik.

Megvannak az időpontok a BL-negyeddöntőre!

Április 19-én vasárnap játsszuk a Metz elleni párharc első felvonását az Érd Arénában.

„Nem voltam a legtehetségesebb, de nagyon küzdöttem”

Korábbi kapusunk, Szikora Melinda, az FTC ellen zárta nemzetközi klubkarrierjét. A BL-meccs után kérdeztük.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin