2021. január 29.
Egy híján negyvenig értünk a pénteki bajnokin
Nem játszottunk különösebben jól, de végig magabiztos volt az előnyünk és fölényesen nyertünk.

Bajnoki mérkőzéshez mérten szokatlanul korán kezdődött női kézilabdacsapatunk soron következő összecsapása, de a lányok teljesítménye messze nem volt álmos az első percekben. Úgy indítottunk, ahogyan egy fiatal, s talán eleinte megilletődött csapat ellen kell: Háfra Noémi első bombája a bal felsőben kötött ki, Schatzl Nadine is jó lövéssel nyitott, s Angela Malestein is hozzátett kettőt (egy tőle megszokott labdaszerzéssel kísérve), s már a harmadik percben 4-0-ra vezettünk. Egyből időt kért Kiss Szilárd, a vendégek edzője, és ezzel sikerült is kissé megtörnie a lendületünket. A következő percekben sokat hibáztunk, látványosan belealudtunk a könnyedén induló találkozóba, az ellenfél fiataljai pedig megérezték a lehetőséget.

Nem sokáig tartott azonban a felzárkózás, egyre már nem tudott visszajönni (a „leánykori nevén”) a NEKA, mi meg közepes lángon is újra fölénybe kerültünk. Lépésről lépésre növeltük a távolságot, Janurik Kinga jó néhány védést hozzátett, a mezőnyjátékosok pedig szépen megosztották egymás között a terheket. A szünetre épp kiépítettük volna a közte tizet, ha egy másodperccel tovább tart a játék, de Janurik Kinga üres kapura elengedett lövése pont a dudaszó után ért el a hálóig. A plusz kilenccel se lehettük elégedetlenek, de Elek Gábor fontosnak érezte, hogy a sebesség ennél ne csökkenjen már jobban a második félidőben sem.

A második félidő eleje nem a védekezésről szólt, potyogtak a gólok mindkét oldalon, a különbség pedig stagnált 9-10 gólon. Alicia Stolle töltötte a legtöbb időt a pályán, Julia Behnke csak mintegy negyed órát védekezett, a többiek nagyjából felezték a játékidőt a poszttársakkal. Nem ez volt a szezonban nyújtott legjobb teljesítménye a csapatnak, de ezen a délelőttön ez pontosan elég volt ahhoz, hogy nyugodtan, feszültség nélkül hozzuk a találkozót. Az utolsó tíz perchez érve az addigi legnagyobb különbséget alakítottuk ki (34-21), s ekkor a levegőben lógott, hogy komolyabb lesz a differencia, ha a hajrát megnyomjuk.

Tizenhétig elértünk, az utolsó percet azonban elrontottuk, így végül "csak" tizennégygólos lett a győzelem. Ha koncentráltabbak vagyunk, lehetett volna több is, de pénteken délelőtt ez teljesen elfogadható - a lényeg, hogy két pontot szereztünk, és így készülhetünk a jövő szerdai, Győr elleni rangadóra.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
9. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Boglár Akadémia-SZISE 39-25 (22-13)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött
Időpont: 2021. január 29., péntek, 11 óra
Játékvezetők: Héjjas Tímea és Kránitz Andrea
Gólszerzők: Angela Malestein 6, Emily Bölk 5, Pásztor Noémi 4, Márton Gréta 4, Kovacsics Anikó 4, Kisfaludy Anett 3, Schatzl Nadine 3, Háfra Noémi 2, Klujber Katrin 2, Tóth Nikolett 2, Kovács Anett 2, Alicia Stolle 2, ill. Kajdon Blanka 6, Takó Viktória 4, Koronczai Petra 3, Farkas Johanna 2, Mlinkó Zsófia 2, Monori Orsolya 2, Kukucska Viktória 2, Bánhidi Barbara 2, Kocsis Bettina 1, Mérai Maja 1.

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin