Nagyjából ilyen lendületet reméltünk a Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt néhány nappal, ha nem vettük számításba, hogy megoldandó probléma akadt éppenséggel. Négy perc sem telt el, amikor már 5-1-re vezettünk Vácott, miközben Bíró Blanka és Schatzl Nadine is csak kívülről nézhette a többieket. Előbbi helyett Szikora Melinda védte a kapunkat, utóbbit pedig Márton Gréta pótolta kiválóan. Fiatal szélsőnknek jobbára a cserepadról támadásba lendülő Nerea Pena alakította ki a helyzetet egy-egy villámgyors csellel és passzal, ő meg elvétve hibázott (az első félidőben konkrétan a hat próbálkozásából csak egyszer), ha a kapussal találta szemben magát. A parádés rajt után, s főképp a játékunkat látva nem sokan hihették, hogy a szünetre éppen csak sikerül majd visszaállítanunk a négy gólos különbséget, de valóban ez történt. Úgy öt perc után a védekezésünkből átmenetileg eltűnt a koncentráció és a keménység, olyan volt, mintha már akkor a támadásainkra, a gyors lerohanásokra összpontosítottunk volna, amikor még a saját hatosunknál jártunk. Így aztán visszajöttek a váciak, 8-8-nál egyenlítettek, majd 14-15-ig szorosan követtek bennünket. Előnyhöz viszont egyszer sem jutottak eddig, ezt követően meg végre sikerült újra ellépnünk a hazaiaktól – a lefújás előtti másodpercekben ismét plusz négyig távolodtunk. Az első játékrész krónikájához tartozik még, és kétségtelenül jelentősége is van, hogy egyszer sem játszhattunk emberelőnyben, miközben nyolc percet, csaknem a játékrész harmadát voltunk kénytelenek kevesebben eltölteni a pályán. Talán nem is minket sújtó négy kiállítás a kifogásolható, hanem, hogy a túloldalon az egészen nyilvánvaló szituációkat sem ítélte meg az Andorka Miklós – Hucker Róbert páros. Ennek ismeretében egyébként a 19-15-ös félidei állással kapcsolatban akár még elégedettek is lehetünk, főleg úgy, hogy a fordulás után sikerült erre még rátennünk.

24-17-nél már héttel vezettünk, és nagyjából a Ferencváros kölcsönjátékosaként a váciaknál szereplő kapus, Suba Sára tartotta meccsben a hazaiakat. Aztán a számos elhibázott ziccer megbosszulta magát, felhoztuk ellenfelünket, amely lépésről lépésre dolgozta le a hátrányát, mígnem nyolc és fél perccel a vége előtt már csak kettő gól maradt az fórunkból. Emberelőnybe továbbra sem kerültünk, ami egy felnőtt első osztályú mérkőzésen finoman szólva is ritka és kissé nevetséges – vagy inkább tragikomikus. Nem igazán találtunk vissza a helyes útra, úgyhogy a végharjában újra kellett a szív és kellett a szurkolás a lelátóról, ami jött is a bajban.

Rendkívül fontos volt lélektanilag, hogy ne tudjon egyenlíteni a Vác, és bár egyre folyamatosan felzárkózott, a vezetésünk végig megmaradt, az utolsó támadásunkat pedig nagyon rutinosan addig húztuk, amíg a váciaknak már nem jutott ideje semmire. Egy gól tehát megmaradt az előnyünkből és megnyertük a meccset, amelyen két periódusban fantasztikusan kézilabdáztunk, két másik, hosszabb időszakban pedig igencsak gyengén. Folytatás vasárnap, Érden, a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében - ott biztosan több, hosszabb ideig tartó jó játékra lesz szükség.