Kiváló Bajnokok Ligája-őszt tudhat maga mögött női kézilabdacsapatunk, hiszen egy vereség mellett hétszer győzött, ezzel pedig a közvetlen nyegyeddöntőt jelentő második helyen áll a nyolcadik forduló után. Elkényelmesedni ugyanakkor nem szabad, a FINAL4-ért vívott harcban fontos előnyt jelenthet, ha csak egy egyenes kieséses párharcot kell megvívni, ezért a csapat eltökélt célja, hogy az első kettő között zárja a csoportot.
A hat hátralévő fordulóból kettőt vív majd hazai pályán együttesünk, erre a két találkozóra pedig elindítottuk a jegyértékesítést. Javasoljuk az elővételes jegyvásárlást, hiszen az előző találkozókon is óriási volt az érdeklődés, sokan nem tudtak már belépőhöz jutni. Jegyet váltani a szokásos módokon lehet: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig hétfőnként a kézilabda-jegypénztárban.
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az ősszel megváltott csoportkör-bérletek a hátralévő két csoportmeccsre is érvényesek, továbbá ezúttal is lehetőséget kínálunk arra, hogy kedvezményes konstrukcióban biztosítsák be helyüket a Metz Handball és a Storhamar Handball Elite elleni összecsapásra.
A jegy, valamint a kétmeccses bérletárakról táblázatunkból tájékozódhatnak.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport
10. forduló
2025. január 18., 16 óra, Érd Aréna - FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz Handball
12. forduló
2025. február 8., 16 óra, Érd Aréna - FTC-Rail Cargo Hungaria - Storhamar Handball Elite
Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.
A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.
A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.
A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.
Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.
Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.
A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.
Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.