2025. augusztus 21.
Elindult a BL-bérletértékesítés következő szakasza
700 bérlet már elkelt a csoportkörre – közben pedig elérhetővé váltak a mostanáig foglalt helyek is.

Második szakaszába lépett a női kézilabda Bajnokok Ligája-csoportkörre szóló bérletértékesítés: az előző idényre megvásárolt, de az idei évre meg nem újított helyek elérhetővé váltak minden szurkolónk számára. Az első néhány napban csaknem 700 bérletet váltottak meg leghűségesebb szurkolóink, a mind a hét hazai mérkőzésre érvényes belépő tehát igencsak népszerű az idei évben is. Érdemes minél hamarabb bebiztosítani a helyét mindazoknak, akik nem szeretnének lemaradni a legnagyobb Bajnokok Ligája-rangadókról.

A csapat célja a nemzetközi színtéren a FINAL4-ba jutás, ezért már a csoportmérkőzéseken a lehető legnagyobb támogatásra szüksége van az eredményes szerepléshez. Mint ismert, már a csoportban megmérkőzünk a Brest, a CSM Bucuresti, az Ikast, a Krim OTP Group Mercator, az Odense, a Podravka Vegeta és a Sola csapatával, a mérkőzések időpontjairól pedig az alábbi cikkben tájékozódhatnak.

A bajnoki meccsekre szóló bérlettel rendelkező szurkolóink továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak maguknak BL-bérletet, illetve a nem kiemelt szektorokba a diákok és a nyugdíjasok további kedvezményben is részesülnek. Az egy mérkőzésre szóló belépők értékesítése később indul majd, a fennmaradó szabad helyek függvényében.

Javasoljuk szurkolóinknak, hogy otthonról, kényelmesen vásárolják meg belépőiket a meccsjegy.fradi.hu oldalon, de természetesen lehetőséget biztosítunk személyes vásárlásra is. A Kismartoni úti jegypénztár rendszerint hétfőnként 15:30 és 18 óra között várja a szurkolókat, valamint a hazai mérkőzéseink kezdete előtti két órában szintén elérhetőek a bérletek jegypénztárunkban a készlet erejéig. A jegyvásárláshoz és az arénába való belépéshez továbbra is minden látogatónk számára kötelező a szurkolói kártya kiváltása hét éves kortól.

További kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal a kezilabda@fradi.hu címen.

Cikkajánló

Kisfiáról is mesélt az újra edző Böde-Bíró Blanka

Klasszis kapusunk kisfia egyelőre kézzel nyúl a labdáért, de nem dőlt még el a ”sportágválasztás”.

Magyar válogatott beállónkkal hosszabbítottunk

Bordás Réka a Ferencváros színeiben a magyar bajnoki és a Magyar Kupa-trófeát is elhódította már.

A dán válogatott egyik legjobbja is csatlakozik

Női kézilabdacsapatunkban folytatja karrierjét 2026 nyarától az olimpiai bronzérmes Michala Möller.

Ingstad: „Többet jelent ez a vb-arany, mint gondoltam”

Klasszis norvég kézilabdázónk a harmadik világbajnoki címét nyerte vasárnap Rotterdamban. Interjú.

Vilde Ingstad és Norvégia a világbajnok!

Az első félidőben még Emily Vogelék irányítottak, végül az északiak örülhettek a női kézi-vb döntőjében.

Vogel és Ingstad csapata jutott a világbajnoki döntőbe

Vasárnap délután Németország–Norvégia világbajnoki döntőt és Hollandia–Franciaország bronzmeccset rendeznek.

Négy Fradi-játékossal jön a vb-végjáték

A magyar női kézilabda-válogatott búcsúzott a világbajnokságtól, de szoríthatunk még Fradi-játékosoknak.

Elmaradt a jó teljesítmény és a továbbjutás is

A magyar válogatott nem tudta megismételni a Dánia ellen nyújtott játékát, így kikapott Hollandiától.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin