Ha az ellenfél edzője alig kilenc perc alatt kétszer is időt kér, az általában nem rossz jel…

Joggal tarthattunk női kézilabdacsapatunk debreceni vendégjátékától, hiszen egyrészt a Hódos Imre Sportcsarnokban meglehetősen ritkán adják könnyen a két pontot, másrészt az igencsak intenzív válogatott hét után csupán kettő napja volt együttesünknek a felkészülésre. Ráadásul nehéz időszakot kezdtünk meg ezzel az összecsapással, gyakorlatilag a szezon utolsó harmadát nyitottuk, s május közepéig nagyjából megállás nélkül jönnek majd a (döntő jelentőségű) összecsapások.

Mindenesetre Debrecenben az első percekben nyoma sem volt a rövid felkészülésnek, a védekezésünk stabilan állt a lábán, elöl pedig Nerea Pena százhuszonhét másodperc alatt szerzett három gólja hozta a vezetést. Alighanem miatta kért időt először 2-4-es állásnál Köstner Vilmos, a hazaiak vezetőedzője, öt perccel később pedig vélhetően azért, mert attól tartott, hogy máris eldől a meccs. 9-4-re vezettünk ekkor, és tekintve, hogy a következő tíz percben a Loki tudott közeledni, jó döntés volt megfogni a játékot. Vagy mégsem, ezt pedig már a huszonhetedik percben gondolhattuk, amikor már héttel vezettünk (10-17), és a hazaiaknak jól jött volna az időkérés lehetősége. 10-13-nál tudtunk ritmust váltani, Kovacsics Anikó, illetve Háfra Noémi három góljával (Noni már a 14. percben megkapta második kiállítását, úgyhogy viszonylag keveset volt a pályán…) léptünk el olyannyira, hogy az addig folyamatosan szurkoló hazai keménymag elhalkult. A hangulat egyébként olyan volt, amilyet vártunk, és amely a semleges szurkolókat is megfogja – mindkét tábor kitett magáért, nem a kürtök, dudák, kereplők zúgtak, mint az manapság oly divatos, hanem a dalok és a dobok szóltak itt is, ott is.

A szünetre hatgólos előnnyel mehettünk, de amit felépítettünk a játékrész hajrájában, azt a második elején nagyon gyorsan visszaadtuk. Sajnos kiválóan szállt be a túloldalon Oguntoye Viktória, sorra fogta a lövéseinket, miközben a védekezésünk is bántóan felpuhult. Ezzel a rendkívül gyenge tíz perccel messze kerültünk attól, hogy a második félidőn kényelmesen játszva jussunk túl, sőt… Előbb csak egyre zárkózott a Debrecen (22-23), s innét még háromra távolodtunk (22-25), de a 45. percben már egyenlített (26-26), majd a vezetést is átvette (26-27). Nagy bajban voltunk, mert iszonyú lendületet kapott a Loki, s amikor kettővel is ellépett, Elek Gábor is kikérte utolsó idejét.

Egyenlíteni tudtunk ezt követően 28-28-nál, így fordultunk rá az utolsó tíz percre, és még az utolsó ötös kezdetén is egálnál járt a két csapat (30-30). Elképesztően izgalmas meccs lett belőle - ki hitte volna ezt a kilencedik percben, a második debreceni időkérésnél, vagy akár csak a szünetben?

De ki bánja ezt, ha a végén a szív, az akarat és a lelátóról érkező elképesztő segítség kihúz minket a pácból?! Az utolsó öt percben ugyanis Bíró Blanka mindent fogott, támadásban pedig csak megtaláltuk a jó megoldásokat, 4-0-ra hoztuk a véghajrát, és 34-30-ra győztünk ezen az őrült mérkőzésen.