2019. március 27.
Elképesztő izgalmak után győztünk Debrecenben
A szív, az akarat és a lelátóról érkező eszement segítség kihúzott minket a pácból - őrült meccset nyertünk!

Ha az ellenfél edzője alig kilenc perc alatt kétszer is időt kér, az általában nem rossz jel…

Joggal tarthattunk női kézilabdacsapatunk debreceni vendégjátékától, hiszen egyrészt a Hódos Imre Sportcsarnokban meglehetősen ritkán adják könnyen a két pontot, másrészt az igencsak intenzív válogatott hét után csupán kettő napja volt együttesünknek a felkészülésre. Ráadásul nehéz időszakot kezdtünk meg ezzel az összecsapással, gyakorlatilag a szezon utolsó harmadát nyitottuk, s május közepéig nagyjából megállás nélkül jönnek majd a (döntő jelentőségű) összecsapások.

Mindenesetre Debrecenben az első percekben nyoma sem volt a rövid felkészülésnek, a védekezésünk stabilan állt a lábán, elöl pedig Nerea Pena százhuszonhét másodperc alatt szerzett három gólja hozta a vezetést. Alighanem miatta kért időt először 2-4-es állásnál Köstner Vilmos, a hazaiak vezetőedzője, öt perccel később pedig vélhetően azért, mert attól tartott, hogy máris eldől a meccs. 9-4-re vezettünk ekkor, és tekintve, hogy a következő tíz percben a Loki tudott közeledni, jó döntés volt megfogni a játékot. Vagy mégsem, ezt pedig már a huszonhetedik percben gondolhattuk, amikor már héttel vezettünk (10-17), és a hazaiaknak jól jött volna az időkérés lehetősége. 10-13-nál tudtunk ritmust váltani, Kovacsics Anikó, illetve Háfra Noémi három góljával (Noni már a 14. percben megkapta második kiállítását, úgyhogy viszonylag keveset volt a pályán…) léptünk el olyannyira, hogy az addig folyamatosan szurkoló hazai keménymag elhalkult. A hangulat egyébként olyan volt, amilyet vártunk, és amely a semleges szurkolókat is megfogja – mindkét tábor kitett magáért, nem a kürtök, dudák, kereplők zúgtak, mint az manapság oly divatos, hanem a dalok és a dobok szóltak itt is, ott is.

A szünetre hatgólos előnnyel mehettünk, de amit felépítettünk a játékrész hajrájában, azt a második elején nagyon gyorsan visszaadtuk. Sajnos kiválóan szállt be a túloldalon Oguntoye Viktória, sorra fogta a lövéseinket, miközben a védekezésünk is bántóan felpuhult. Ezzel a rendkívül gyenge tíz perccel messze kerültünk attól, hogy a második félidőn kényelmesen játszva jussunk túl, sőt… Előbb csak egyre zárkózott a Debrecen (22-23), s innét még háromra távolodtunk (22-25), de a 45. percben már egyenlített (26-26), majd a vezetést is átvette (26-27). Nagy bajban voltunk, mert iszonyú lendületet kapott a Loki, s amikor kettővel is ellépett, Elek Gábor is kikérte utolsó idejét.

Egyenlíteni tudtunk ezt követően 28-28-nál, így fordultunk rá az utolsó tíz percre, és még az utolsó ötös kezdetén is egálnál járt a két csapat (30-30). Elképesztően izgalmas meccs lett belőle - ki hitte volna ezt a kilencedik percben, a második debreceni időkérésnél, vagy akár csak a szünetben?

De ki bánja ezt, ha a végén a szív, az akarat és a lelátóról érkező elképesztő segítség kihúz minket a pácból?! Az utolsó öt percben ugyanis Bíró Blanka mindent fogott, támadásban pedig csak megtaláltuk a jó megoldásokat, 4-0-ra hoztuk a véghajrát, és 34-30-ra győztünk ezen az őrült mérkőzésen.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
18. forduló
DVSC Schaeffler - FTC-Rail Cargo Hungaria 30-34 (14-20)

Debrecen, 1800 néző, V: Bócz, Wiedemann
DEBRECEN: Triffa – Varsányi 1, Punyko 3, Tóvizi 7, Deszpotovics 2, Grigel, Vantara-Kelemen 6.
Csere: Oguntoye (kapus), Bulath 6 (5), Kovács Anna 5, Bordás, Szabó P., Arany, Zamfirescu.
Edző: Köstner Vilmos
FTC: Bíró B. – Lukács V. 3, Klujber 9 (2), Kovacsics 5, Pásztor N. 1, Pena 6, Schatzl Nadine 1.
Csere: Szemerey (kapus), Háfra N. 5, Klivinyi 2, Horváth D., Mészáros R., Márton G. 1, Faluvégi D. 1.
Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 10. p.: 4–9. 14. p.: 8–10. 21. p.: 10–13. 27. p.: 10–17. 35. p.: 19–21. 41. p.: 22–25. 47. p.: 28–26. 53. p.: 30–29
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: – Sajnos nem először kellett korán időt kérnem, keresnem kell ennek az okait. Nem láttam a mérkőzés elején azt a hőfokot a lányokon, amit vártam. Sok hibával játszottunk, kihagytunk ziccereket, eladtuk a labdát, ez volt az első félidő. A másodikra sikerült összeszedni a csapatot, de kevés volt az önbizalmunk, nem volt elég a Ferencváros legyőzéséhez.
Elek Gábor: – Nem ilyen mérkőzésre számítottam. Az első félidő után csalódás volt a második. A Debrecen nagyon masszívan védekezett a második félidőben, magunkra is húztuk, így keserves lett a meccs, de magunkat vittük be az erdőbe. A győzelemnek örülök, annak, hogy így sikerült, kevésbé.

Cikkajánló

Tízzel vertük a spanyolokat és csoportelsők lettünk

Spanyolországnak egyetlen periódusban volt csupán esélye közel kerülni a junior-válogatottunkhoz.

Váltson bérletet játékosainktól!

Kedden délután női kézilabdacsapatunk tagjai segítenek a bérletek kiváltásában a nyílt edzés előtt.

A 2018/2019-es szezon legszebb jelenetei - 9. rész!

Visszapillantó sorozatunk utolsó részében a legkedveltebb májusi történéseket elevenítjük fel.

Gyenge védekezéssel is magabiztos siker

Egyik fél védelme sem szuperált, de ebből mi jöttünk ki jobban - megvan a második győzelem is!

Villámrajtot vettek a magyar lányok az Eb-n

Magabiztos győzelemmel kezdte Győrben a junior Európa-bajnokságot a magyar női kézilabda-válogatott.

Tóth Nikolett: Éremesélyesek vagyunk!

Három fradistáért szurkolhatunk a csütörtökön kezdődő junior női kézilabda Európa-bajnokságon.

Rangadóval kezdünk, karácsony körül jön a Győr

Sorsoltak a női kézilabda NB I-ben, de az időpontok még nem véglegesek.

A 2018/2019-es szezon legszebb jelenetei – 8. rész!

Szekeres Klára először mutatta meg kisfiát, Klujber Katrinnak pedig a pályán kívüli életét is megismerhettük.

close
Facebook Youtube Instagram Linkedin
close
Fradi most
Fradi most