2026. április 19.
Elképesztő küzdelem és döntetlen az első meccsen
Női kézilabdacsapatunk fordulatos mérkőzés után, a végén egyenlítve harcolt ki döntetlent a Metz ellen.

Nehéz és rossz kezdés után női kézilabdacsapatunk fokozatosan fejlődött a Bajnokok Ligája-idény során, vasárnap délután pedig a hőn áhított cél, a FINAL4 előtti utolsó párharcához érkezett. A Metz elleni negyeddöntő jó emlékeket ébreszthetett, hiszen 2023-ban épp a francia riválison keresztül jutott együttesünk először a négyes döntőbe, de nyilvánvaló volt, hogy a jó érzéseken túl ez ma már nem sokat számít majd. Az viszont annál többet, hogy Orlane Kanornak ismét jelentkezett a fejfájása a januári agyrázkódását követően, ezért nem vállalta a játékot, valamint Darja Dmitrijeva sérülése se jött rendbe. A két klasszis hiányában kétségkívül csökkentek az esélyeink, de gyakorlatilag az egész félév erről szól, és azt reméltük, hogy a csapat megtanulta már kezelni ezt a helyzetet.

Az ellenfél ugyanakkor a világ egyik legjobb csapata volt, amely az előző két évben bejutott a legjobb négy közé, vagyis extra kellett mindkét meccsen.

Feszülten kezdtünk, pedig a támogatás, a szurkolás óriási volt a lelátón, izzott a csarnok. A 6. percben lőttük az első gólt, a sérülése után visszatérő Emily Vogel volt akkor eredményes, de a vendégek lendületesebbek, pontosabbak voltak, így a mi találatunk előtt és után is betaláltak kétszer-kétszer (1-4). Érződött, hogy minden támadásnak és védekezésnek, minden gólnak jelentősége van, már ennyire a meccs elején is, és örömmel láthattuk, hogy a hit, a tűz megvolt a játékosokban. A legtöbb nehézséget Sarah Bouktit kiiktatása jelentette, rajta kívül pedig a szélsőit is sokat foglalkoztatta ellenfelünk – amikor őket sikerült megállítani, rögtön zárkóztunk is. 5-5-nél egyenlítettünk, majd a 18. percben Klujber Katrin a meccs során először előnyt érő gólt szerzett (9-8).

Hullámzott a meccs, és nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, hármat kaptunk zsinórban, és újra hátrányból kellett kézilabdázni. Jesper Jensen már korábban elővette a hét a hat elleni játékot, működött is, a 20. perc után viszont sokat hibáztunk elöl, akadt eladott labda és elrontott ziccer is, ezek után pedig könnyű gólokat lőtt a Metz. Minden mezőnyjátékosunknak rengeteget kellett vállalni, Angela Malestein lőtt legpontosabban, de az extrára még várni kellett. 11-15-nél volt a legnagyobb a különbség, de a szünetig ezen jelentősen javítottunk, Márton Gréta duplája után mínusz egynél jött a pihenő.

A fordulást követően Emily Vogel egyenlített, majd Böde-Bíró Blanka zsinórban három védéssel megadta a lehetőséget arra is, hogy átvegyük az irányítást. A folytatásban Albek Anna válaszolt rendre a góljainkra, de mi álltunk jobban, Vilde Ingstad is remekelt, és úgy tűnt, elkaptuk a fonalat. Böde-Bíró hozott még bravúrokat, zseniálisan védett, épp ezért sajnálhattuk, hogy nem tudtunk plusz kettőnél nagyobb fórt kialakítani, pláne kettős emberelőnyben. Rendkívül bosszantó hibák voltak ezek, amitől teljesen megakadt a támadójáték, hiába kért időt Jesper Jensen, 22-20 után öt gólt kaptunk, mire Simon Petra ismét betalált (23-25). Óriási volt a terhelés az átlövő játékosainkon, Simon és Vogel szinte csere nélkül küzdötte végig a hatvan percet, és ennek sajnos éreztük is a hatását, egyre több labda ment metzi kézbe.

De a szív ezúttal is óriási volt, harcoltunk, és 29-29-nél ismét egyenlítettünk. Mette Tranborg jókor tett hozzá elöl is azok után, hogy milyen csatát vívott hátul Bouktit-val, Klujber Katrin pedig értékesítette a heteseket. A véghajrában nem volt már esélyünk a vezetésért támadni, de Emily Vogel döntetlenre hozta az első felvonást. Vagyis a döntést egyrészt egy héttel elnapolta a két csapat, másrészt bízhatunk abban a látottak alapján, hogy maradt még tartalék a mieinkben.

BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntő, első mérkőzés

FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz Handball 31-31 (14-15)
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2026. április 19., 14 óra
Játékvezetők: Ante Mikelic és Petar Paradina (horvátok)
Gólszerzők: Vogel 7, Klujber 6 (5), Ingstad 5, Márton 4, Malestein 4, Simon 3, Cvijics 1, Tranborg 1, ill. Bouktit 9 (4), Albek 6, Wajoka 5, Granier 5, Grandveau 2, Borg 1, Zaadi 1, Bundsen 1, Valentini 1.

Cikkajánló

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

Jóváhagyta az EHF a szabadkártya kérelmünket a BL-re

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.

Először hallhattuk magyarul Mette Tranborgot

Női kézilabdacsapatunk dán átlövője a szezon elején kezdett magyarul tanulni, most megmutatta, hol tart.

Három játékosunk is jelölt az év csapatába az EHF-nél

Angela Malesteinre, Darja Dmitrijevára és Emily Vogelre is lehet voksolni az EHF szezon végi szavazásán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin