2022. július 11.
Elkezdődött a közös munka
A 2022/2023-as idény első közös napja előtt öt héten át már egyéni munkát végeztek kézilabdázóink.

Nagyjából másfél hónap telt el a varázslatosan, Magyar Kupa-győzelemmel végződő 2021/22-es szezon óta, így játékosaink többségének a korábbi évekhez viszonyítva több idő jutott a kikapcsolódásra. Legtöbben családjukkal, barátaikkal töltötték jól kiérdemelt pihenőjüket, fiataljaink közül pedig többen a korosztályos válogatottakkal vettek, vagy épp vesznek még majd részt világ- vagy Európa-bajnokságon.

Természetesen a pihenés mellett az erőnlét szinten tartása is fontos volt a szünet alatt, s ezt az öthetes egyéni edzésterv biztosította minden játékos számára, különböző állóképesség - és erőfejlesztő gyakorlatokkal.

A nyári felkészülési időszak július 11-én hivatalosan is kezdetét vette, miután hétfőn délelőtt Angela Malestein, Emily Bölk és Beatrice Edwige vezetésével a csapat kilépett a szünet alatt kisebb felújításon áteső parkettára. Az első perctől kezdve érezni lehetett az újbóli találkozással járó örömöt és az újrakezdés okozta izgalmat a keret minden tagján, a most csatlakozó játékosok pedig látszólag gyorsan megtalálták a közös hangot az új társakkal. Persze, jó néhányan komoly előismerettel rendelkeznek, Tomori Zsuzsannának maximum a legfiatalabb generáció tagjaival kellett megismerkedni, de Andrea Lekics és Dragana Cvijics is annyi nagy csatát élt már meg a Ferencváros ellen, hogy a keret nagy részét régi ismerősként köszönthette. Az ifjak közül Kukely Anna az ezüsttel záruló junior vb után plusz egy hét pihenőt kapott, míg Sass Kincső és Kármán Luca az ifi válogatottal készül Európa-bajnokságra – vagyis ők később csatlakoznak csak a csapathoz.

A jelenlévők előbb Görög Zsolt ügyvezető igazgató és Elek Gábor vezetőedző szezonnyitó mondatait figyelték a kispadon ülve, később pedig Ungvári Máté erőnléti edző vezetésével a fizikai felmérések első fázisát is letudták. Különböző ugró- és combizom-erő tesztek, majd futó felmérés szerepelt a programban, s utóbbi esetén a saját csoportjában legtovább a parketten maradó Beatrice Edwige és Emily Bölk teljesítményét hatalmas taps kísérte a többiektől. Nyújtás és közös levezetés következett, majd a szezon során először állt össze a csapat a „Fradi!” kiáltáshoz.

Ungvári Máté, a csapat erőnléti edzője az alábbi módon foglalta össze a felkészülés első napját: „A játékosok közül mindenki teljesítette a nyári edzéstervet, ennek köszönhetően már a tesztek utólagos elemzése előtt is elmondható, hogy jó állapotban vannak a lányok. Szerencsére nem történt sérülés a nyáron, a terveknek megfelelően kezdtük, valamint így is folytathatjuk kedden a felméréseket és az elemzéseket – remélhetőleg hasonlóan biztató eredményeket produkálva.”

Női kézilabdacsapatunk várható edzőmérkőzéseiről ITT írtunk részletesen, a hétfői edzésről pedig fényképgalériát ITT tettünk közzé.

Cikkajánló

Már a Krim ellen készülünk a válogatott hét után

A válogatott felkészülési meccseket követően kedden edzett először együtt a teljes keret.

Szoros vereség a második felkészülési mérkőzésen

A magyar női kézilabda-válogatott két góllal kikapott Szlovéniától Ljubljanában.

Döntetlen lett a szlovénok elleni felkészülési meccs

Fordulatos hatvan percet hozott a magyar-szlovén edzőmérkőzés, amely döntetlennel zárult.

Drámai meccsen maradtunk alul a Bresttel szemben

Rossz kezdés után talpra álltunk, az utolsó percben a vezetést is átvehettük volna, de nem éltünk az eséllyel.

Többet érne szimpla két pontnál a Brest elleni győzelem

A francia ezüstérmes ellen szeretne a szurkolóknak és önmagának is bizonyítani női kézilabdacsapatunk.

Hosszú kihagyás vár Stolléra, rövidebb Kukelyre

Német válogatott kézilabdázónknak a keze, fiatal tehetségünknek a bokája sérült meg a Bietigheim ellen.

Elnöki elismerést kaptak ifjúsági olimpiai bajnokaink

Klubunk vezetősége az EYOF-on aranyérmet szerző női kéziseinket díjazta - VIDEÓ!

Nyolc góllal múltuk felül az Érdet a hétközi bajnokin

Már a meccs elején megnyugtató vezetést szereztünk, és ezt nem is adtuk ki egy pillanatra sem a kezünkből.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin