2020. október 27.
Elmaradnak a bajnokik
Női kézilabdacsapatunk ezen a héten egyszer sem lép pályára.

Az már korábban hivatalossá vált, hogy női kézilabdacsapatunk október 28-ára kiírt MTK elleni bajnokija elmarad, mára pedig az is eldőlt, hogy október 30-án, a Boglári Akadémia-SZISE ellen sem lesz mérkőzés.

A tervek szerint együttesünk legközelebb november 4-én, Vácon lép pályára.

Cikkajánló

Klujber kirobbanó formában tért vissza a szünetről

Klasszis átlövőnk korábbi sérülése teljesen rendbe jött, sőt, fizikailag is erősödött a nyáron.

Október közepén találkozunk először a Győrrel

Sorsoltak a női kézilabda NB I-ben, kialakult a mérkőzések sorrendje a 2025/2026-os idényre.

Elkezdődött az új éra Jesper Jensen irányításával

Hétfőn és kedden a felméréseké volt a főszerep, szerdán pedig már a labda is előkerült női csapatunk edzésén.

Utolsó esély a bérlethosszabbításra!

Szerdáig él a védettség a bérletes helyekre, ezt követően bárki megvásárolhatja a szabadon maradt székeket.

Márton Gréta készen áll a felkészülés rajtjára

Az államvizsga mellett sok utazással pihent a nyáron a tizedik élvonalbeli idényére készülő balszélsőnk.

Kialakították a BL-csoportmeccsek sorrendjét

Az időpontokról később határoz az EHF, de azt már tudjuk, hogy hazai pályán kezdik női kéziseink a sorozatot.

Imre Szofi kölcsönben folytatja

Saját nevelésű kapusunk a következő évadban a hetedik helyen záró Vácban szerepel.

Közös megegyezéssel szerződést bontottunk Edwige-zsel

2025 nyarán távozik az FTC-től női kézilabdacsapatunk francia beállója.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin