Hat győztes Bajnokok Ligája-mérkőzés után a legerősebb csoportellenfél, a Team Esbjerg otthonában lépett pályára vasárnap koradélután női kézilabdacsapatunk. Sejthettük, hogy különleges atmoszféra vár majd a mieinkre a kezdés előtt, és valóban így is lett. A csapatunkat erősítő korábbi esbjergieket hatalmas szeretettel köszöntötték a helyiek, sokan a lelátón még a korábbi kedvencek mezében ültek, láthattunk számos Kristensen és Möller-mezt, de felirat nélküli piros pólót és Fradi-sálat együtt viselni is. Szép számmal érkeztek „igazi” Fradi-szurkolók is – volt, aki Milánóból jött egyenesen –, így a Fradi-induló is jó hangerőn szólt az sokezernyi dán papírtapsoló mellett.
Az első perc az elképzelésink szerint alakult, Anna Kristensen védése után Lysa Tchaptchet könnyű gólt szerzett, épp ezért érthetetlen volt, ami a folytatásban történt. A következő három támadást eladott labdával zártuk, fordított is a hazai csapat, és ami még ennél is rosszabb, hogy a melegítés alatt érzékelt magabiztosság gyorsan elillant. Elképesztő mennyiségű hiba csúszott a csapatjátékba, lassú volt a labdajáratás és kevés a labda nélküli mozgás, illetve egyénileg se jöttek a megoldások.
Kristensen bravúrjai kellettek ahhoz, hogy meccsben maradjunk, de így, hogy számos ziccert megfogott, csak öt gól volt a két csapat közötti legnagyobb különbség. A játékrész hajrájában aztán végre picit javult a játékunk, le is dolgoztunk hármat a hátrányból – csakhogy az utolsó percet itt is elszúrtuk, hasonlóan, mint a Győr ellen. Tizenöt másodperc volt a szünetig, mínusz háromnál támadtunk hét mezőnyjátékossal, de eladtuk a labdát, aminek a vége hazai hetes és gól lett.
Az első félidő pozitívumaként tekinthettünk arra, hogy gyakorlatilag a játék minden elemében maradt tartalék, és azt reméltük, hogy a fordulás után ki is jön a csapatból mindez.
Egyértelműen javult a csapatjátékunk, végre megmozdult a labda, jöttek a helyzetek is, de ahhoz, hogy hátrányból közeledni tudjunk, hátul is kellett volna plusz. Henny Reistad sajnos épp ebben az időszakban tudott szinte minden támadásnál megoldást a védekezésünkkel szemben, és bár volt esélyünk a mínusz kettőért támadni, nem jártunk sikerrel. Balátlövő posztról ezen a napon nagyon kevés jó megoldás jött sajnos, Emily Vogel és Elizabeth Omoregie sem nyújtott jó teljesítményt, a hazaiak pedig könnyedén éltek a hibáinkkal. Ahogy nőtt a különbség újra, próbáltuk siettetni a befejezéseket, amiknél így még többet rontottunk, és néhány perc alatt gyakorlatilag elúszott a meccs. A negyvenharmadik percben 23-16-nál kért időt másodszor Jesper Jensen, majd négy perccel később harmadszor is, miután már kilencre nőtt a differencia (26-17).
Óriási fordulat kellett volna már innen, de nem jött még úgy sem, hogy a hét a hat elleni játékunk működött az utolsó negyed órában, Lysa Tchaptchet és Bordás Réka is sok gólt lőtt, így a csoportkör hetedik fordulójában elszenvedtük az első vereségünket. Ha a mérkőzés összképét nézzük, akkor nem igazán születhetett más eredmény, mert ennyi technikai hibával ilyen szintű riválist nem lehet legyőzni a saját pályáján. Egy hét múlva újra találkozik a két fél, vagyis hamar, ráadásul az Érd Arénában lesz esély a javításra, és arra, hogy visszavegyük a tabella első helyét. Épp emiatt volt fontos az is, hogy a csapat akkor sem adta fel, amikor már eldőlt a két pont sorsa, és az utolsó pillanatig harcolva a hajrában kozmetikázott is az eredményen és mindössze három góllal, 29-26-ra veszítettük el ezt a párharcot, így akár azt hazai pályán, bravúros teljesítménnyel akár "túl is lehet dobni" a saját szurkolóink támogatásával. De az biztos, hogy a mostaninál sokkal pontosabb kézilabdára lesz szükség hozzá.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 7. forduló
Team Esbjerg - FTC-Toyota Kovács 29-26 (15-11)
Helyszín: Blue Watter Dokken
Időpont: 2026. november 8., 14 óra
Játékvezetők: William Weijmans és Rick Wolbertus (hollandok)
Gólszerzők: Reistad 7 (2), Mörk 7 (3), Emmenegger 6, Solberg-Isaksen 5, Rosberg 1, Löfqist 1, Hansson 1, Iversen 1, ill. Tchaptchet 6, Bordás 5, Simon 5 (2), Tranborg 3, Möller 2, Malestein 2, Omoregie 1, Klujber 1, Márton 1.
Jesper Jensen: – Nem tudtuk hozni a legjobb formánkat, az Esbjerg kézben tartotta hazai pályán a mérkőzést közel háromezer szurkolója előtt. Elveszítettük a párharcokat egy az egy ellen a találkozó nagy részében, támadásban és védekezésben elmaradtunk a legjobbunktól.
Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője a hétvégén hazatér, de a célja, hogy elhozza a két pontot Dániából.
A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.
Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.
Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.
Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.
Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!
Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.