Női kézilabdacsapatunk szombaton délután teljesítette a maga feladatát, idegenben is legyőzte román ellenfelét, a Gloria Bistritát, közben pedig a Metz is érvényesítette a papírformát, így eldőlt a közvetlen továbbjutás kérdése is. Együttesünk története során először végez majd a csoportja első vagy második helyén, mióta ebben a lebonyolításban zajlik a verseny, de ami ennél is fontosabb, hogy ezzel a rájátszást kihagyja, és közvetlenül a legjobb nyolc közé jut. Bár ennyire messze még nem érdemes tekinteni, azért rögzíthetjük: a csoportkör zárása után egyetlen párharcra lesz a nagy céltól, a FINAL4-tól.
– Kemény meccs volt, de tudtuk, hogy az lesz – kezdte a mérkőzést követően Angela Malestein, aki hatszor volt eredményes. – Talán nem ez volt a legjobb meccsünk, de büszke vagyok a lányokra és a csapatra, megtettük, amiért jöttünk, két ponttal térhetünk haza. Bár a továbbjutás megvan, szeretnénk minden meccsünket megnyerni, még akkor is, ha ebben a sorozatban egy találkozó se lesz könnyű. Eddig eléggé jól szerepelünk, a második hely már biztos, de ez még nem a végállomás. A célunk egyértelmű, mind arról álmodunk, hogy bejussunk a FINAL4-ba, ezért küzdünk minden héten.
Világbajnok jobbszélsőnkkel egyetértett vezetőedzőnk, Allan Heine is, hogy az idény során nyújtott már jobb teljesítményt is a csapat.
– Nehéz meccset játszottunk nagyon jó hangulatban, a Gloria hazai pályán szinte mindig jól teljesített eddig is – vélekedett a dán szakember. – Eléggé jól kezdtük a találkozót, kontrolláltuk a védekezést és támadásban is rendben voltunk, aztán elveszítettük az irányítást, a Bistrita visszajött a meccsbe, és emiatt egy kissé csalódott vagyok. Ahogy Angela is mondta, folytatjuk az utunkat, most a legfontosabb, hogy bebiztosítottuk a továbbjutást. Nem lehet minden nap tökéletesen teljesíteni, nem lehet mindig szép kézilabdát játszani, különösen igaz ez akkor, amikor az ellenfélben néhányan kiváló napot fogtak ki, különösen támadásban. A legmagasabb szinten néha ezt nehéz kivédeni, de összességében boldogok vagyunk, hiszen magunkkal vihetjük a két pontot Budapestre.
A lányokra a január eleje óta tartó feszített tempó után valamivel könnyebb hét vár a megszokottnál, hiszen ezúttal csak egy bajnokira kell majd készülni – előtte azonban a hazaút, valamint két szabadnap a program.
CS GLORIA BISTRITA (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 23–26 (11–12)
Beszterce, 2810 néző. V: Brkic, Jusufhodzic (osztrákok)
BISTRITA: De Arruda – Seraficeanu 1, Bazaliu 11 (4), Bucur 1, T. De Araújo, So Delgado 1, Dinca 2. Csere: Mazareanu (kapus), Kácsor, Kirgyaseva 2, Fudzsita, Nosek 4, N. Vukcsevics 1, Nocun, Kerekes. Edző: Florentin Pera
FTC: Glauser – Malestein 6 (2), Maszlova 1, Dmitrijeva 5, Edwige, O. Kanor 4, Márton. Csere: Janurik (kapus), Tomori, Klujber 2, Cvijics 2, Lekics, Hársfalvi, Simon P. 3, Bölk 3. Edző: Allan Heine
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–3. 8. p.: 2–4. 11. p.: 4–5. 16. p.: 5–7. 20. p.: 5–9. 22. p.: 8–9. 27. p.: 11–10. 39. p.: 16–16. 45. p.: 17–19. 51. p.: 19–21. 54. p.: 21–23. 57. p.: 21–25
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/2
Idegenbeli bajnokival folytatódik az idény, női kéziseink szerdán este a Viharsarokban lépnek pályára.
Jelentős előnyt adott le női kézilabdacsapatunk, de a végén nagyon koncentrált, és legyőzte a Storhamart.
Hazai pályán utoljára lép pályára női kézilabdacsapatunk a BL-csoportkörben szombaton délután.
Női kéziseink MKC elleni győzelme után vezetőedzőnk kiemelte fiatal jobbszélsőnk teljesítményét is.
A várakozásoknak megfelelően, könnyedén és magabiztosan kézilabdázva nyertek az MKC ellen női kéziseink.
Női kéziseinkre különleges meccs vár, szerdán a hét eltiltott játékosát nélkülöző Mosonmagyaróvárt fogadják.
A Budaörs elleni győztes bajnoki után Allan Heine és a kilenc gólig jutó Valerija Maszlova értékelt.
A szünetben még csak két góllal vezettünk, a második félidőben azonban gyorsan elléptünk a hazaiaktól.