2022. március 7.
Eredményesen szerepeltek játékosaink a válogatottakban
Három kézilabdázónk is csapata legjobb gólszerzője volt a válogatott összecsapásokon.

Véget ért a márciusi válogatott hét, amely során a már Európa-bajnoki résztvevők Euro Cup-mérkőzéseket játszottak, a többi ország nemzeti csapata pedig a 2022-es kontinenstornára szóló selejtezőkön vett részt. A válogatott találkozókon összesen tíz ferencvárosi kézilabdázó vett részt – az ő eredményeiket szemlézzük.

A magyar női kézilabda-válogatott végül pozitívan zárta a világbajnoki negyedik helyezett Spanyolország elleni két meccset. Mert Tatabányán ugyan az utolsó percekben kikapott, a visszavágón, Santanderben három góllal felülmúlta ellenfelét, így pedig az egymás elleni összevetésben is a spanyolok elé került. A keretben számításba vett Fradi-játékosok közül mindenkinek jelentős szerep jutott. Janurik Kinga az első meccset szinte végigvédte, a másodikon ezért nem jutott szóhoz, Kovács Anett pedig csak Santanderben lépett pályára, de két gólt is szerzett. Az egyaránt tizenháromszor betaláló Szöllősi-Zácsik Szandra és Klujber Katrin holtversenyben a két meccs legeredményesebb magyarjaként zárt, Márton Gréta pedig hibátlan mérleggel vette be hatszor a spanyolok kapuját.

A 3. csoportban egymással néztek farkasszemet játékosaink, ugyanis az Alicia Stolléval és Emily Bölkkel felálló Németország az Angela Malestein által erősített Hollandia ellen mérkőzött. És mindkétszer utóbbi örülhetett – a hollandok előbb Krefeldben nyertek 31-25-re, majd Rotterdamban 30-29-re úgy, hogy 27-29-nél a németek félig a zsebükben érezhették a két pontot. Malestein és Bölk egyaránt nyolc gólt lőtt, szélsőnk kettőt az első, hatot a második találkozón, átlövőnk pedig épp fordítva, míg Stolle nem talált be a hollandok kapujába. Nyolc góljával Angela volt Hollandia legeredményesebb játékosa a két találkozón.

Béatrice Edwige és Franciaország két Horvátország elleni összecsapáson, egyszersmind két győzelmen van túl. A franciák a toulouse-i és a kaproncai sikert is elsősorban a védekezésüknek köszönhetik, hiszen mindkétszer húsz gól alatt tartották az elmúlt években számos meglepetést okozó horvát válogatottat. Beállónk egy-egy góllal vette ki a részét a 27-19-es, illetve a 21-19-es győzelemből.

Itana Grbics a montenegrói válogatottal Norvégia ellen játszott két Euro Cup-mérkőzést – ebben a sorozatban az Európa-bajnokság három társrendezője (ezzel automatikus résztvevője), Montenegró, Szlovénia és Észak-Macedónia, valamint a világbajnokként ugyancsak Eb-kvalifikációt szerző Norvégia vesz részt. Irányítónk mindkét meccsen egyszer volt eredményes, csapata hazai pályán öt (27-32), idegenben pedig tizenhétgólos (40-23) vereséget szenvedett.

Játékosaink hétfőn máris újra a Fradival edzenek, hiszen szerdán igencsak nehéz mérkőzés vár rájuk Debrecenben, a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Cikkajánló

Lysa Tchaptchet: „A Fradi-komplexum lenyűgözött!”

Kétszeres BL-győztes kézilabdázónknak izgalmas nyara volt – Kamerunt és a pamplonai bikafuttatást is megjárta.

Mozgalmas héten van túl női kézilabdacsapatunk

A felmérések és a tesztek után már rávezető labdás edzéseken is részt vettek női kézilabdázóink.

Megvannak az időpontok a BL-csoportkör első részére

Női kézilabdacsapatunk idegenben, a Buducsnoszt otthonában indítja az évet a nemzetközi porondon.

Újra edzésben! Női kéziseink ÍGY kezdték el a munkát!

Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!

Márton Gréta: A kínai nagy fal után jöhetnek a trófeák

Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.

Möller: "Imádom a hangos szurkolókat"

Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!

Július 13-tól lehet kézilabdabérletet váltani

Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.

Új klasszis kézilabdázónk golfozni is szokott

A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin