Mélyen tudása alatt teljesített és súlyos vereséget szenvedett női kézilabdacsapatunk a Győri Audi ETO vendégeként. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón vezetőedzőnk, Jesper Jensen az értékelése előtt elnézést kért a szurkolóktól.
– Elnézést kérek a szurkolóktól, akik közül többszázan itt voltak a csarnokban és próbáltak minket segíteni, sajnálom, hogy nem tudtuk azt nyújtani, amire készültünk, amire képesek vagyunk – mondta vezetőedzőnk. – Elemeznünk kell, hogy mi történt, de a legnagyobb különbséget Hatadou Sako jelentette. Az első tizenöt percben rendben voltunk, ott azonban a védései miatt mintha túlságosan stresszessé váltunk volna, megfordult a meccs. Rágörcsöltünk a találkozóra, rengeteget hibáztunk, ezért alakult így, nagyon nagy lett a különbség, rendkívül csalódott vagyok.
A tréner után Tomori Zsuzsanna is hasonlóan fogalmazott a mérkőzéssel kapcsolatban.
– Gratulálok a Győrnek, mi mintha nem fogtuk volna fel, hogy ez egy rangadó – kezdte mondandóját a csapatkapitány. – Csalódott és mérges vagyok, hiszen ez a Ferencvároshoz méltatlan teljesítmény volt, szinte néhány percnyi jó periódusunk se volt. Ki lehet kapni, de küzdeni akarás, megfelelő hozzáállás nélkül nem lehet játszani. Túlságosan egyéni játékot csináltunk, a Győr pedig csapatként jól működött, szinte átrohant rajtunk. Ha nagyon gyorsan nem oldjuk ezt meg, akkor bajban leszünk a szezon során, és már a tavalyi se a mi évünk volt, úgyhogy gyorsan tisztázni kell mindent. Nagyon fájó mindez, elnézést kérek én is a közönségünktől.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 32-17 (14-8)
Audi Aréna, 5400 néző. Vezette: Bócz László és Wiedemann Viktor
Gólszerzők: Elver 8, Fodor 5, Housheer 5 (4), Hovden 4, Jörgensen 4, De Paula 3, Kristiansen 3, ill. Simon 5 (2), Malestein 3, Dmitrijeva 2, Ingstad 2, Klujber 2, Vogel 1, Kanor 1, Cvijics 1.
Női kézilabdacsapatunk következő két mérkőzésére gyűjtöttük össze a jegyinformációkat.
Női kézilabdacsapatunk sikerrel vette a Bajnokok Ligája első szakaszát; lássuk, mit mutatnak a számok!
Az Odense elleni mérkőzés legjobbjának választott kézilabdázónk beszélt a rangadóról és a csoportkörről is.
A Bajnokok Ligája B csoportjában harmadikként záró csapatunk az A csoport hatodikjával találkozik.
Női kézilabdacsapatunk hősiesen küzdött a tavalyi BL-döntős vendégeként, és végül két góllal legyőzte.
Szinte végig vezetve nyert női kézilabdacsapatunk, és BL-csoportja harmadik helyén végzett.
Női kézilabdacsapatunk pénteken utazott a csoportbeli helyezésekről döntő mérkőzés helyszínére.
Az FTC hosszú távú szerződést kötött a kézilabdázóval, akit két évre kölcsön ad a Thüringer HC-nak.