2023. november 26.
Ezúttal mi jöttünk ki győztesen a szoros meccsből
A második Hollandia elleni felkészülési mérkőzését megnyerte a magyar női kézilabda-válogatott.

A szombati, rotterdami szoros vereség (25-23) után vasárnap Almelóban találkozott egymással a világbajnokságra készülő magyar és holland női kézilabda-válogatott. Az első meccsen végig nagyon magas színvonalon védő Böde-Bíró Blanka pihenőt kapott, Klujber Katrin pedig ezúttal sem volt bevethető.

Szombaton nagyon kevés gól esett a meccs első részében, vasárnap viszont már bő tíz perc után 6-5 állt az eredményjelzőn. Az ötödik perctől kezdve jóval gördülékenyebb volt a támadójátékunk, s ez ellensúlyozta azt is, hogy a védekezésünk elmaradt az egy nappal korábban látottól – igaz, akkor is leginkább Böde-Bíró Blanka bravúrjai adtak hozzá sokat. Hollandia látszólag kényelmesen kézilabdázott, mi pedig ezt kihasználtuk: előbb kétszer is egyenlítettünk mínusz kettőről, majd 8-7 után háromszor találtunk be zsinórban, és átvettük a vezetést (8-10). Időkéréssel is próbálkozott Per Johansson, de együttese nem tudott egyenlíteni, sőt, 15-19-nél már néggyel is vezettünk, a pihenőre pedig három maradt a fórból (16-19).

A fordulás után bő tíz percen át őriztük az előnyt, mígnem 26-25-nél Housheer gólja is mét holland előnyt jelentett. Nem igazán volt sikeres védekezésünk, de elöl hellyel-közzel tudtuk ellensúlyozni ezt, illetve Szemerey Zsófi egy-egy bravúrja különösen jó pillanatban jött. Fordulatosan alakult az utolsó negyed óra, hiszen Márton Gréta góljával fordítottunk (26-27), de az ötvenedik percben megint hátrányban voltunk (28-27). Nem remegett azonban a játékosaink keze, és különösen örömteli, hogy két fiatal, a ferencvárosi Simon Petra és a kisvárdai Juhász Gréta vállalt és tett hozzá sokat. A győzelemhez, utólag már írhatjuk, hiszen 31-30-ról hármat lőttünk egymás után (két Juhász-gól közé ékelődött Simon találata), s bár a végén hét támadóval is próbálkozott Hollandia, 34-32-re megnyertük a vb előtti utolsó felkészülési találkozót.

Nagyot lépett előre a csapat a szombati meccshez képest, de ha ilyen teljesítményt nyújt majd a világbajnokságon, akkor elérheti a célját, a legjobb nyolc közé kerülést.

NŐI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Hollandia - Magyarország 32-34 (16-19)
Gólszerzők: Housheer 7, Malestein 5 (2), van der Vliet 5, Nüsser 4, van Wetering 4, Polman 3, Smits 1, Dulfer 1, Haggerty 1, Abbingh 1, ill. Juhász 5, Pásztor 5, Győri-Lukács 5, Kuczora 4, Márton 3, Debreczeni-Klivinyi 3, Simon 2, Vámos 2, Papp 2, Füzi-Tóvizi 2, Töpfner 1.

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Cikkajánló

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

Jóváhagyta az EHF a szabadkártya kérelmünket a BL-re

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin