Aligha lenne meglepetés, ha visszavonulása után Andrea Lekics edzőként is kipróbálná magát, elvégre mindent tud a kézilabdáról, de most még nem örültünk neki, hogy a szakmai stáb tagjaként volt jelen az Érd Arénában. Klasszis irányítónk megsérült a hétközi bajnokin, így csak az oldalvonalon kívülről segíthetett tanácsaival, meglátásaival a hiányában meglehetősen nehéz helyzetben lévő társaknak. A belső posztokon így nagyon lecsökkent a variációs lehetőségek száma, gyakorlatilag négy olyan játékosunk maradt, aki szerepelt már ezen a szinten: Emily Bölk, Klujber Katrin, Simon Petra és Kukely Anna.

Közben viszont rendkívül fontos meccshez érkeztünk, a továbbjutásért folytatott harcban úgy számoltunk, hogy erre a két pontra szükség lesz, persze, ilyen összetételben már inkább úgy érezhettük, extrára van szükség. Főleg úgy, hogy a szlovénokon látszott, hogy érzik az esélyt, motiváltan kezdtek, a nyártól már a Fradit erősítő Darja Dmitrijeva pedig ellenállhatatlanul. 1-4-nél kezdett kicsit felocsúdni a csapat, kissé lefékeztük a vendégeket, majd az első negyedórához közeledve 7-7-nél egyenlítettünk is. Előzetesen azt gondoltuk, hogy kimagasló védekezéssel lehetne ellensúlyozni a támadásban meglévő problémákat, de a meccs során inkább fordítva történt minden: a lőtt gólok száma rendben volt, a kapottaké viszont nem.

Akadt gondunk a visszarendeződéssel, sokszor nem értünk vissza a vendégekkel, de felállt fallal sem voltunk olyan hatékonyak, mint ahogyan azt megszokhattuk. Meccsben voltunk azonban így is, elképesztően küzdött minden egyes játékosunk, és a szurkolótábor is ott állt a csapat mögött.

A szünetről háromgólos hátránnyal (14-17) jöhettünk vissza, de sajnos megint beragadtunk, Dmitrijeva mellett Itana Grbics is villogott, kettejük teljesítménye miatt hatra nőtt a különbség, és félő volt, innen nem lesz már visszaút. Főleg, hogy úgy tűnt, a „szegény ember” szerepébe kerültünk, még a szerencsével is hadilábon álltunk. Kukely Anna és Hársfalvi Júlia bátor játékának örülhettünk, gólokat is lőttek, így háromra közeledtünk, s bár a közte kettőért is támadhattunk, nem jártunk sikerrel.

De a hitet nem törte meg, lenyűgöző volt a tűz, az elszántság, és visszaküzdöttük magunkat a meccsbe, négy perccel a vége előtt a mínusz egyért támadtunk. Harmadik nekifutásra jött össze Kukely Annának köszönhetően – illetve, egy-egy Böde-Bíró Blanka és Janurik Kinga-védés is kellett hozzá. A vendég időkérést követően jól védekeztünk, így maradt egy perc, méghozzá 26-27-es állásnál. Klujber Katrinra játszottuk ki a figurát Allan Heine időkérése után, de sajnos védett Vojnovic, sőt, átlövőnket ki is állították, amiért fejbe találta ellenfelét.

Maradt harminchárom másodperc, majd nyolc, amikor Janurik védése után indulhattunk, de a nagy rohanásban visszaadtuk a labdát, így a meccset szlovén gól zárta le. Fontos csatát veszítettünk, de a háborút még nem, és az is biztos, hogy a nehéz helyzetből csak azzal a hittel juthatunk tovább, amit az utolsó tíz percben is mutattunk.