2019. augusztus 23.
Felemás főpróba a szezonrajt előtt
Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését női kézilabdacsapatunk - és mindkét arcát megmutatta.

Egészen különösre sikerült női kézilabdacsapatunk utolsó, Érd elleni felkészülési mérkőzése – ráadásul nemcsak a pályán történtek miatt, hanem azért is, mert augusztus 31-én már igen fontos bajnoki pontokért csatázik egymással a két fél. Vagyis, az volt a kérdés a kezdést megelőzően, hogy a csapatok egy héttel a bajnoki rangadó előtt mit mutatnak meg magukból, továbbá az is érdekes, hogy a tét nélküli eredmény milyen hatást gyakorol majd a játékosokra.

Az mindenesetre gyorsan kiderült, hogy a helyzethez jobban alkalmazkodnak az érdiek, mert bár Szemerey Zsófi eleinte szép védésekkel tartotta szoros eredményen a mieinket, később elfogytak a bravúrok és komoly előnyre tett szert ellenfelünk. 7-7-ig követtük az Érdet, aztán megakadt a támadójátékunk, és 15-10-nél már öt volt a hátrányunk. Nálunk Tóth Nikolett volt leginkább dicsérhető, hiszen fiatal irányítónk ötször is gólt szerzett, mondhatni, rajta látszódtak legkevésbé a fáradtság jelei. A többieken ugyanakkor megmutatkozott, hogy ez a hét még közel sem a frissítésről szólt, például a mérkőzés előtt az elmúlt 32 órában három edzés is szerepelt a programban.

A fordulás után aztán tisztán látszott, hogy más ritmusban futottak ki a mieink, s noha a felzárkózásra egy kiállítás miatt várni kellett még, mínusz kilencről hihetetlenül gyorsan visszajöttünk. Szigorúvá vált a védekezésünk, sorban adta a blokkokat Danick Snelder és Pásztor Noémi, tökéletes ütemben lépkedtek fel a kettes védők, ha pedig mégis elért a kapuig az érdiek próbálkozása, könnyen védett Szemerey. Zongorázni lehetett a különbséget hátul, ez pedig törvényszerűen magával hozta a javulást elöl is, így 26-25-nél a mérkőzés során először átvettük a vezetést.

A győzelem ezzel együtt sem lett meg, de bőven elég, ha egy hét múlva összejön... A 29-29-es döntetlennel záruló összecsapáson tehát női kézilabdacsapatunk megmutatta mindkét arcát, harmincöt percig nagyon gyengén teljesített, ezt követően azonban komoly erődemonstrációt tartott. Abban pedig bízhatunk, hogy augusztus 31-én onnan folytatódik az Érd-Fradi párharc, ahol most lezárult - mert akkor a jó kétszáz, a lelátóról a csapatot hajtó, segítő fradistával kiegészülve sikerrel vehetjük az új idény első kihívását. (A jövő szombati bajnokira a vendégszektorba minden belépő elfogyott!)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Érd - FTC-Rail Cargo Hungaria 29-29 (18-11)
A Ferencváros gólszerzői: Tóth Nikolett 8 (4), Schatzl Nadine 4, Kovacsics Anikó 4, Háfra Noémi 3, Klujber Katrin 3, Pásztor Noémi 2, Debreczeni-Klivinyi Kinga 2, Lukács Viktória 2, Danick Snelder 1.

Cikkajánló

Irány Dortmund – indul a rájátszás a BL-ben

Női kézilabdacsapatunk pozitívan zárta a csoportkört, de a Dortmund elleni párharc se lesz sétagalopp.

„A pályán és az életben is a kihívások motiválnak”

Női kézilabdacsapatunk válogatott kapusa életében nem izgult annyira, mint idén március 15-én.

Zsinórban a 75. hazai bajnokinkon maradtunk veretlenek

Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.

"Boldog nem vagyok, de elégedett igen" - Jesper Jensen

Női kéziseink döntetlent játszottak a Győri ETO-val, de vezetőedzőnk csak a mutatott játékkal volt elégedett.

Simon Petra: "Büszke vagyok a csapatra"

A Győr elleni döntetlennel zárult bajnoki rangadó után irányítónk értékelt -VIDEÓ!

Őrült meccs és döntetlen az ETO elleni csúcsrangadón

Hihetetlen küzdelem után, időntúli hetessel egyenlítve játszott döntetlent női kézilabdacsapatunk.

A rangadó, amelyen az előzmények nem számítanak

Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.

A Győrrel találkozunk a kupaelődöntőben

Női kézilabdacsapatunk a legnagyobb hazai riválisával mérkőzik az MK Final Four első napján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin