2023. május 13.
Felszabadult játékkal tartottuk itthon a pontokat
Klujber Katrin tíz gólt lőtt - végig vezetve győztük le a Dunaújvárost a szombat délutáni bajnokin.

Mintha az Esbjerg melegített volna a túloldalon… Persze, a hangulat, a nézőszám – gyakorlatilag semmi sem volt ahhoz fogható, ami majd három hét múlva ránk vár pár sarokkal odébb, amikor valóban a dánok készülődnek a másik térfélen, egyedül a Dunaújváros fehér-piros-fekete színösszeállítása, na, meg a FINAL4-láz csalta elő a hasonlatot. Szombaton délután így is szép létszám jött össze az Elek Gyula Arénában, az ülőhelyek közül csak azok maradtak szabadon, ahova a bérletesek nem jöttek el, és a kapu mögött rész is sűrű volt, szólt is a vastaps, amikor a Szív Bajnokai Alapítványhoz tartozó gyermekekkel a pályára futottak a játékosok. A fiatalok még a csapat kiáltásba is beálltak, nem sokkal később pedig elkezdődött a mérkőzés.

Nem túl nagy iramban, és nem is túl magas színvonalon, de mint azt Janurik Kinga a meccs felvezetésében elmondta, a négyes döntő hétvégéjére szeretnénk csúcsformába kerülni, ezért ennek rendelünk alá mindent már most is. Noha Klujber Katrin az első támadásunkból rögtön kilőtte a jobb felső sarkot, utána majd öt percet kellett várni a következő gólra – igaz, Angela Malestein találata így is a 2-0-t jelentette. Vagyis a védekezésünk stabil volt, ellenfelünk nehezen talált helyzetet, Bíró Blanka is hozta a szokásos védéseket, emiatt pedig belefért, hogy elöl elrontottunk néhány támadást. Kettő, három, majd a tizenharmadik percben már négy góllal vezettünk, egy darabig ez a különbség stabilizálódott, a játékrész hajrájában viszont kicsit a gázpedálra léptünk. Hattal lógtunk meg, a szünetre pedig plusz ötnél mehettünk, az első harminc percben Klujber Katrin volt a legeredményesebb játékosunk négy góllal.

A fordulás után néhány perc elment a ritmuskereséssel, aztán főleg Klujber kezdte diktálni az iramot, mindenesetre néhány támadásnál azt érezhettük, hogy gyorsul a játékunk. Klasszisunk szemmel láthatóan élvezte a kézilabdát, és azt is, hogy régi ismerőse, Oguntoye Viktória áll vele szemben a kapuban. Az első félidei négyhez tizenhat perc alatt még hatot tett hozzá, ráadásul szinte mindegyik látványos találat volt. Amúgy sem volt benne, hogy a DKKA jelentős problémát tudna okozni, de a negyvenötödik perc környékén végképp eldőltnek érezhettük a meccset. Hársfalvi Júlia góljával kilenccel vezettünk (28-19), ezt követően pedig csak az volt a kérdés, végül mekkora differencia lesz a két csapat között.

Magabiztosan, felszabadultan kézilabdázva győztük le a Dunaújvárost, a jövő héttől pedig csapatunk elkezdi újra felpörgetni a ritmust.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
24. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – DKKA 31-24 (16-11)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, 800 néző
Időpont: 2023. május 13., 14 óra
Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás
Gólszerzők: Klujber 10 (1), Malestein 4, Hársfalvi 4, Szöllősi-Zácsik 3, Cvijics 3, Kisfaludy 2, Stolle 1, Márton 1, Papp 1, Kukely 1, Lekics 1, ill. Horváth P., 7, Farkas 4, Krupják-Molnár 3 (1), Agócs 2, Poczetnyik 2, Matucza 2, Fodor 1, Kazai 1, Lakatos 1, Weisheitel 1.

Cikkajánló

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

Jóváhagyta az EHF a szabadkártya kérelmünket a BL-re

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin