2022. június 22.
Fölényes magyar győzelem az U20-as vb nyitányán
Egyiptom ellen az első percekben még akadozott a játék, de később kijött a két csapat közötti különbség.

Szerdán este Egyiptom ellen indította a magyar női junior kézilabda-válogatott a szlovéniai U20-as világbajnokságot. Eleinte látszott a feszültség a lányokon, hiszen nehezen indult a gólgyártás, a hatodik percben csak 1-1 állt az eredményjelzőn, de az első negyed órához érve már 7-2-re vezettünk. Ez megnyugtatta a csapatot, amely a szünetig tovább erősítette a magabiztos előnyt, nyolc volt már közte ekkor (18-10), és hellyel-közzel eldőltnek érezhette mindenki a két pont sorsát.

A fordulás után gyorsan tízgólos lett a differencia (21-11), s mert a mieink fizikailag is sokkal jobban bírták a meccset, várható volt, hogy ellenfelünk nem kerülheti el a kiütést. A 30. és az 54. perc között mindössze négy gólt kaptunk, miközben tizennégyet lőttünk, a hajrában húszgólosra is hízott a különbség (38-18), végül pedig tizenkilenccel (39-20) győztünk egy amolyan bemelegítő mérkőzésen.

Mindhárom aktuálisan is ferencvárosi kötődésű kézilabdázó szóhoz jutott, Kukely Anna és Ballai Borbála kétszer, míg Ferenczy Diána négyszer talált az egyiptomi kapuba. A válogatott számára folytatás pénteken 16:30-tól - a papírforma szerint a mostanihoz hasonló mérkőzésen, az Egyesült Államok ellen.

Fotó: NEKA

Női junior világbajnokság, H-csoport, 1. forduló
MAGYARORSZÁG-EGYIPTOM 39-20 (18-10)
Celje, játékvezetők: B. Correa, R. Correa (brazilok).
MAGYARORSZÁG: Bukovszky, Zsigmond (kapusok), Ballai 2, Besszer 3, Csáki 1, Faragó 5, Farkas 2 (1), Ferenczy 4, Juhász 1, Kajdon 4 (2), Kiss, Koronczai 1, Kukely 2, Mlinkó 4, Török 1, Vámos 9. Edző: Kiss Szilárd.
EGYIPTOM: Osman, Taha (kapusok), Abdalla 2, Abdelkader, Abdelrahman 2, Accoush 1, Ahmed 1, Ahmed 1 (1), M. Ibrahim, M. Ibrahim 4, N. Ibrahim 5, M. Ismail, S. Ismail, Mahmoud 3, Maklad 1, Seoudy. Edző: Ramy Mohamed.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/1.

A mienk további programja
június 24., 16.30: Magyarország–Egyesült Államok
június 25., 14.30: Magyarország–Lengyelország

Cikkajánló

Rajt a bajnokságban, szerdán a Budaörsöt fogadjuk

Női kézilabdacsapatunk megpróbálja visszahódítani a bajnoki serleget, szerdán indul a verseny.

"Nagy potenciál van ebben a keretben"

Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!

Sok helyzet kimaradt, kikaptunk a Szuperkupa döntőben

Sokáig jól játszott női kézilabdacsapatunk, végül azonban vereséget szenvedtünk a Szuperkupa döntőjében.

Szuperkupa döntővel indul vasárnap a kézilabda idény

Női kézilabdacsapatunk a székesfehérvári MET arénában csap össze a Győri Audi ETO-val a Szuperkupáért.

Simon Petra lett az előző NB I-es idény legjobbja

Női kézilabdacsapatunk irányítója a klubok szavazatai alapján lett a 2025/2026-os idény legjobbja az NB I-ben.

Három játékosunk bekerült az NB I álomcsapatába

A Magyar Kézilabda Szövetség szombaton délelőtt hirdette ki a 2025/2026-os idény álomcsapatát.

Megsérült, műtéten esett át Balázs Bítia

Női kézilabdacsapatunk fiatal jobbszélsője edzésen, egy szerencsétlen mozdulat következtében sérült meg.

„Nagyon zavart, hiába csak az előszezonban vagyunk…”

Simon Petra jó felkészülést zárt, és kíváncsian várja a hétvégét, ahol olyanban lesz része, mint még soha.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin