2021. szeptember 22.
Fölényesen győztünk az érdi bajnokin
Az első félidőben komoly erődemonstrációt tartottunk, a második félidőre így már nem sok kérdés maradt.

Nehéz sorsolást kapott az Érd a 2021/2022-es idényre, legalábbis a kiesés elől menekülő csapatként a Vác és a Mosonmagyaróvár ellen bravúr lett volna a pontszerzés, és nem is jött össze. A két vereség ezzel együtt mintha nyomot hagyott volna Horváth Roland együttesén, mert a címvédő csapatunk ellen – bár abszolút nyomás nélkül léphetett pályára – nem volt meg a tűz, a hit ahhoz, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Rajtunk ellenben nem látszott, hogy betegség miatt Szöllősi-Zácsik Szandra és Hársfalvi Júlia sem lehetett a keret tagja, vagyis alaposan megfogyatkozott létszámban kellett helytállnunk.

Az alapot Janurik Kinga és a védekezés nyújtotta, a kettő együtt pedig elég volt ahhoz, hogy rögtön az első percekben előnybe kerüljünk. Noha az első gólt a hazaiak lőtték, 1-4-nél már Horváth Roland kért időt az ötödik percben, majd még a játékrész derekán másodszor is letette a kis táblát, érdi szempontból már mínusz kilencnél (4-13). Szembetűnő volt, hogy a labdaszerzések és a jó védekezések után nagyon erőltettük a gyors indításokat, Janurik, Szekeres Klára, majd Emily Bölk is kétes szituációban vállalkozott hosszú labdára, de csak Emmy passza után nem lett gól, pedig Kovács Anett szenzációs elkapása megérdemelte volna. A kevés rontott lövésünk közül ez volt az egyik, egyébként pedig óriási tempókülönbséget láthattunk a két fél között, ennek következtében nagyon könnyen kerültünk helyzetbe, és a kapus, Györkös Rebeka se sokszor tudott menteni. Látványos, szép gólokat lőttünk, a kispadunk pedig talán az élvonalban most először, aztán másodszor is betaláló fiatal balszélsőnk, Ballai Anna lövései után tapsolt leghangosabban.

Huszonnégy gólt lőttünk a szünetig, miközben csak nyolcat kaptunk, vagyis nem túlzás, eldöntöttük a két pont sorsát. A második félidőre törvényszerűen jött a visszaesés, de nem is elvárható, pláne nem ilyen terhelés közben, hogy tizenhatgólos előnynél is százszázalékos maradjon a koncentráció. Szándékosan lassítottuk a játékot, hiszen szombaton minden energia tartalékra szükség lesz. Az érdieknek valamivel több megoldása sikerült támadásban, mint az első harminc percben, illetve a kapuba beszálló korábbi ferencvárosi, Hadfi Gréta jócskán felülmúlta poszt- és csapattársát. Végül tizennyolc góllal győztünk, vagyis a második félidőt is megnyertük kettővel, s így pozitív szájízzel várhatjuk az oroszországi Bajnokok Ligáj-összecsapást.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA, 3. FORDULÓ

ÉRD–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 18–36 (8–24)
Érd, 600 néző. V: Őri, Pozdena.
ÉRD: Györkös – Csáki L., Mód, Szabó Kitti 3, Paróczy 4, Kopecz 4, Abilda. Csere: Hadfi (kapus), Vukajlovics 4, Horváth D., Kiss Dorottya 1, Pécsi, Monori, Sztankovics 2. Edző: Horváth Roland
FTC: Janurik – Kovács Anett 6, Stolle 2, Behnke, Csiszár-Szekeres, E. Bölk 9, Márton G. 2. Csere: Bíró B. (kapus), Grbics 8, Kisfaludy, Klujber 4, Ballai A. 2, Malestein 3, Ferenczy D. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–4. 15. p.: 3–10. 20. p.: 5–15. 44. p.: 14–29. 55. p.: 16–35
Kiállítások: 10, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 6/2
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland: – Van ekkora különbség a két csapat között. Az első félidő olyan tempójú volt, amiről mi csak álmodunk. Biztosan sokan megrónak ezért, de egy ilyen csapattól, mint amilyen az FTC is, ki lehet kapni ennyi góllal, ezt a BL-ritmust modellezni sem tudjuk az edzéseinken.
Elek Gábor: – Sok problémával érkeztünk, hiszen Szöllősi-Zácsik Szandra és Hársfalvi Júlia is betegséggel küszködik. Irányítóban és balátlövőben is egy emberünk maradt, így az volt a legfontosabb feladatunk, hogy tartalékolni tudjunk a hétvégi, oroszországi Bajnokok Ligája-mérkőzésre. Az első félidőben maximálisan megvalósítottuk azt, amit szerettünk volna. A másodikban tudatosan „fogta meg” a csapatot, mert nagyon fontos két meccs vár ránk a következő napokban, amit lehetett, megtettük, hogy az energiáinkból valamennyit meg tudjunk őrizni. 

Cikkajánló

Vegyes érzésekről beszélt Jesper Jensen

Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.

Óriási csatában nyertük meg a DVSC elleni rangadót

Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.

Mészáros Virág a következő idényt is kölcsönben tölti

Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.

Szombaton jön az idény utolsó rangadója

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.

Ötvenegy gólt lőve győztünk Dunaújvárosban

Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.

Megerőltető időszak után utazunk Dunaújvárosba

Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.

Hoztuk a kötelezőt, harmadikként zártunk a kupában

Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.

Márton Gréta: "Meg kell nyernünk a bronzérmet"

A második félidő eleji rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat a Magyar Kupa elődöntőjében - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin