2021. szeptember 28.
Folytassuk a győzelmi szériát!
A válogatott szünet előtti utolsó bajnokit játssza női kézilabdacsapatunk szerdán este.

Három forduló alatt mindhárom eredménytípusból egyet-egyet ért el következő ellenfelünk, az MTK, ráadásul a gólkülönbsége is épp nulla, tehát mondhatjuk, eddig igazán felemás a csapat. Nagyjából annyira, mint amennyire az előző években volt általában: képes bravúrokra az első négybe tartozó klubok ellen is, és képes váratlan mélyrepülésekre a kiesés elől menekülő gárdákkal szemben. Az idei első fordulóban az újonc Budaörs az Elektromos Sportcsarnokban múlta felül a kék-fehéreket (23-24), majd Vácott javított az új szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir által irányított együttes (ugyancsak 23-24), míg a Mosonmagyaróvár ellen múlt szombaton döntetlennel zárt (33-33). A három meccsen tizenhat gólt szerző Pál Tamara a legeredményesebb MTK-játékos, de ez aligha meglepetés, hiszen az előző idényt százhetvenegy bajnoki góllal zárta.

„Nem sok mindenben változott az MTK játéka a korábbi évekhez képest, de annak örülök, hogy Szandira (Szöllősi-Zácsik Szandrára – a szerk.) nem kell már külön készülnünk… – mondta mosolyogva Csiszár-Szekeres Klára. – Figyelnünk kell a mozgékony beálló-játékunkra, az irányítójukra, és lövőben a távoli zónákból is veszélyesek. De a lényeg, hogy ha az alaptaktikánkat megvalósítjuk, akkor győztesen hagyhatjuk el a pályát.”

Más eredmény pedig nem is elfogadható ezen a találkozón. Arra ugyanakkor figyelni kell, hogy a rosztovihoz hasonló óriási siker, extázis után nehéz újra felpörögni olyan mérkőzésre, amelytől előzőleg magabiztos győzelmet várunk. Ebben segíthetnek szurkolóink, akik minden szituációban képesek erőt, energiát adni a csapatnak. Belépőt váltani online és személyesen is lehet, az állójegyek 1000, az ülők 2000 forintba kerülnek.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
4. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - MTK
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2021. szeptember 29., 18 óra
Játékvezetők: Bujdosó Máté és Horváth Viktor
Jegyár: 1000-2000 Ft. Online ITT, személyesen pedig 16 órától a helyszínen.

Cikkajánló

Hibátlan mérleggel mehetünk a válogatott szünetre

Egy rossz periódust leszámítva uraltuk a Sola elleni meccset, de így is meg kellett küzdeni a sikerért.

Nincs meglepetés: küszködtünk, de nyertünk a Sola ellen

Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.

Tapasztalatból tudjuk: figyelni kell a Sola ellen

Az előző idényben kétszer is megszenvedtünk a Sola ellen, és ezek alapján most is nehéz meccsre készülhetünk.

„Bárki kérdez, mindig csak jókat mondok a Fradiról”

Korábbi kézilabdázónk, Laura van der Heijden a Ljubljana elleni BL-meccsen lepte meg egykori játékostársait.

Három hazai BL-meccsre is elérhetők a belépők

Női kézilabdacsapatunk az idén még a Bukarestet, a Dortmundot és az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában.

"Nagyon meghatódtam" - Márton Gréta újra pályára lépett

Válogatott balszélsőnk vastaps kíséretében térhetett vissza a pályára a szerda esti bajnokin.

"Picit már a Bajnokok Ligája-meccsre is gondoltunk"

Női kézilabdacsapatunk lehengerlő első félidő után a másodikban picit kiengedett az MTK ellen.

Megmaradt a lendület az MTK elleni bajnokin is

Böde-Bíró Blanka védései után már az első percekben elhúztunk az MTK-tól, és itthon is tartottuk a pontokat.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin