2019. június 4.
Formalitás a visszavágó, de így is van cél
Sokkal jobban izgult a szokásosnál Márton Gréta élete első felnőtt válogatott mérkőzése előtt.

Váratlanul sima győzelmet aratott vasárnap Grazban a magyar női kézilabda-válogatott, ráadásul a tizennyolc gólos siker, illetve az emberi számítások szerint biztosra vehető világbajnoki részvétel (tizenkilenc góllal kellene ahhoz kikapnunk szerdán Zalaegerszegen, hogy lemaradjunk a vb-ről…) mellett volt még minek örülni: bemutatkozott a felnőtt válogatottban Márton Gréta.

„A meccs előtt azt vártam, hogy majd olyan izgatottság lesz bennem, mint amilyen a bajnoki és a Bajnokok Ligája-találkozóknál szokott lenni, de ez most más volt, most tényleg izgultam – kezdte az élménybeszámolót a tizenkilenc esztendős balszélső, Márton Gréta. – Már az utánpótlásban is éreztem, hogy más érzés a válogatottban játszani, de ez így új szituáció volt. A tavalyi junior világbajnokság alatt sem izgultam ennyire, talán azért, mert akkor rengeteget készültünk együtt, illetve rég ismertük egymást a társakkal, és ez biztonságérzetet adott. A bemelegítésnél ráadásul nem is sikerültek a lövéseim és nagyon féltem, hogy majd a meccsen is ez lesz, de mindenkitől kaptam egy-egy bátorító szót. Amikor felsorakoztunk a himnuszokhoz, akkor már nyugodtabb voltam, mert láttam a szüleimet a lelátón. Meg aztán éreztem a kezdés után, hogy jól megy a csajoknak, elöl és hátul is rendben van a csapat, és ilyenkor mindig könnyebb beszállni, mint amikor ideges az edző, vagy feszültek a társak.”

Gréti már az első játékrészben, tehát viszonylag szoros állásnál pályára került és meg is hálálta a bizalmat, összesen háromszor volt eredményes – három kísérletéből.

„Sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen lesz majd az első lövés, az első gól, de amikor pályán voltam, akkor már automatizmussá vált a mozdulatsor. Nagyon boldog voltam, hogy így sikerült a bemutatkozás, hogy nekem is jól ment és a csapat is győzött. A lefújás után tudtam a szüleimmel is beszélgetni – annyira szeretgettek, ölelgettek, hogy el se akartak engedni, többször is elmondták, hogy nagyon büszkék rám. És ez sokat jelent nekem…”

A vb-selejtező visszavágóját szerdán 18 órakor Zalaegerszegen rendezik, méghozzá teltház előtt, elvégre minden belépő elfogyott az összecsapásra. Ha az eredmény ismeretében esetleg lanyhulna is a figyelem, a szurkolók jelenléte, a várható remek hangulat biztosan spannolja majd a lányokat az újabb győzelemre, még ha hasonló kiütést nem is várhatunk.

„A céljaink nem változtak, szeretnénk megnyerni a visszavágót is. Kim (a szövetségi kapitány, Kim Rasmussen – a szerk.) is elmondta, hogy szeretné szépen befejezni ezt a szezont, ez a meccs egy szakasz lezárása lesz, ezért sem mindegy, milyen szájízzel jövünk majd le a pályáról. A hozzáállásunkkal nem lehet probléma, ugyanazon a hőfokon szeretnénk játszani, mint Ausztriában. Közel két hete a válogatottal vagyunk már, ez lesz az utolsó nap, mindenki kiadhatja magából a maximumot, utána meg jöhet a nyár, a pihenés. Illetve, ez nekem majd csak az érettségi után.”

A keretbe időközben Pásztor Noémit is behívta a szövetségi kapitány, vagyis elméletileg tizenegy ferencvárosi kézilabdázó nevezhető az osztrákok elleni visszavágóra. A lányok a vasárnapi összecsapást követően hétfőn reggel már regenerációs edzésen vettek részt, majd délutánra szabadidőt kaptak. Ezt kihasználva a zalacsányi szállásról sokan útra keltek, Bíró Blanka, Klivinyi Kinga, Lukács Viktória és Schatzl Nadine Keszthelyen töltődött fel (FOTÓ!), Kovacsics Anikó Berzencei otthonukban látta vendégül Háfra Noémit és Klujber Katrint (FOTÓ!), míg Márton Gréta, Faluvégi Dorottya, Pásztor Noémi és Mészáros Rea Hévízen nézett szét.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
Visszavágó

Magyarország - Ausztria
Helyszín: Zalaegerszeg
Időpont: 2019.06.04. 18:00

Az első mérkőzés végeredménye: 23-41 (9-20)

Cikkajánló

Döntetlennel jutottunk a nyolc közé

Nagyon megszenvedett Japánnal a magyar női kézilabda-válogatott, de felállt hatgólos hátrányból.

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin