A szezon legfontosabb Bajnokok Ligája-párharca előtt hétközi bajnoki mérkőzést játszik női kézilabdacsapatunk. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a válogatott szünetet követően újra közösen gyakoroljon a társaság, és közben utazni sem kell sokat: szerdán a Népligettől mindössze néhány kerületnyi távolságra, a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokba látogatunk a Vasashoz.
Az angyalföldiek a bennmaradást már kiharcolták, és jelenleg a középmezőnybeli pozíciókért harcolnak, a mieink pedig kettős célt fogalmazhatnak meg a találkozóra. A győzelem mellett elvégre fontos, hogy a Metz elleni összecsapások előtt a válogatottakból visszatérve „megtaláljuk a játékunkat”. A két csapat őszi, egymás elleni mérkőzése 42-27-es ferencvárosi sikert hozott az Elek Gyula Arénában.
A szerdán 17 órakor kezdődő bajnokin újra szóhoz juthat az idény során az akadémiáról a felnőtt kerethez csatlakozott Szeibert Anna is, aki az elmúlt héten a juniorválogatottal Franciaországban járt felkészülési tornán.
– Párizs ikonikus város, fantasztikus élmény volt, és az is meglepetést jelentett, hiszen csak az indulás előtt egy nappal tudtuk meg, hogy lehetőségünk van élőben megtekinteni a PSG-Veszprém Bajnokok Ligája-meccset. Mindenki úgy volt vele, hogy miért is ne? Örültem neki, mert nagyon szeretem a férfi kézilabdát.
A felnőttek között mostanáig tizennégy bajnoki – és négy Bajnokok Ligája-gólt szerzett a tizenkilencedik születésnapját nemrég ünneplő irányító, és várhatóan szerdán is lesz lehetősége rá, hogy tovább növelje góljai számát.
– Kezdem megszokni, hogy itt azért más a felkészülés a meccsekre, mint az utánpótlásban, sokkal profibb, és attól is más a légkör, hogy a csapat más célokért küzd. Sok támogatást kapok a többiektől, és ez nagy segítség, de persze még mindig érzek hiányosságokat, amiken próbálok edzésen minél többet javítani, hogy a lehető legjobb legyek.
Női kézilabdacsapatunk Vasas elleni összecsapására elővételben online is lehet jegyet vásárolni.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
21. forduló
Vasas - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Időpont: 2026. április 15., 17 óra
Játékvezetők: Paska Dániel és Vastag Sámuel
Jegyvásárlás: online itt!
Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!
Sokáig jól játszott női kézilabdacsapatunk, végül azonban vereséget szenvedtünk a Szuperkupa döntőjében.
Női kézilabdacsapatunk a székesfehérvári MET arénában csap össze a Győri Audi ETO-val a Szuperkupáért.
Női kézilabdacsapatunk irányítója a klubok szavazatai alapján lett a 2025/2026-os idény legjobbja az NB I-ben.
A Magyar Kézilabda Szövetség szombaton délelőtt hirdette ki a 2025/2026-os idény álomcsapatát.
Női kézilabdacsapatunk fiatal jobbszélsője edzésen, egy szerencsétlen mozdulat következtében sérült meg.
Simon Petra jó felkészülést zárt, és kíváncsian várja a hétvégét, ahol olyanban lesz része, mint még soha.
Szerdán délután közös sajtóeseményt tartott a Kovács Autóház és az FTC Kézilabda Szakosztály.