2022. január 14.
Furcsa hét végén utazunk Brestbe
A tabella második helyéről várja női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája tizedik csoportkörét.

Női kézilabdacsapatunk a Buducsnoszt elleni siker (26-22) után úgy készült, hogy szerdán a Szombathely ellen lép pályára, ám ellenfelünk néhány órával a mérkőzés előtt jelezte, nem tud pályára lépni, így a találkozó elmaradt. Helyette edzést tartott Elek Gábor, méghozzá nem is könnyűt…

„Furcsa volt, hiszen a Szombathely elleni meccsre hangolódtam, és amikor kiderült, hogy nem lesz, egy pillanatra még az is átfutott a fejemen, hogy helyette pihenhetünk, de, persze, edzettünk, méghozzá igencsak keményen, a Brest ellen készültünk – mesélte Klujber Katrin. – Nem nagyon volt még nekem ilyen korábban, de ahogy mindenhez, úgy ehhez is próbálunk alkalmazkodni, és bár nem örültem, hogy nem játszhattunk, az edzés talán hasznos lehet a hétvégi felkészüléshez.”

Az biztos, hogy rendkívül nehéz hatvan perc vár ránk Brestben, a tavalyi BL-döntős otthonában. Emlékezhetünk, október 23-án hihetetlenül izgalmas meccsen tudtuk otthon tartani a két pontot, miután a franciák utolsó támadását kivédekeztük. A 28-27-tel záruló összecsapáson a mieinknél Emily Bölk, míg a franciáknál Alicia Toublanc jutott nyolc gólig, az első félidőben szinte végig a vendégek vezettek, de a 38. perc után már egyszer se adtuk ki az előnyt a kezünkből. Ha mindkét csapat valós tudásához közel teljesít, alighanem vasárnap is hasonlóan kiélezett küzdelmet láthatunk. Amint azt szurkolóink ugyanakkor a Buducsnoszt elleni legutóbbi meccsünkön tapasztalhatták, együttesünk számos nehézséggel küszködik, és sajnos a keret Franciaországban se lesz még teljes, igaz, riválisunk is hasonló cipőben jár.

Pablo Morel szerdán fontos bajnokin győzelemre vezette lányait a Paris 92 ellen (28-32), de Aissatou Kouyaté, Sandra Toft, Tonje Loseth és Alicia Toublanc se léphetett pályára különböző okok miatt. Nem tudni, hogy közülük felépül-e valaki, esetleg mások hiányoznak-e majd, és várhatóan csak a vasárnapi technikai értekezlet után válik hivatalossá, hogy kik alkotják majd a keretet. Ott is és itt is.

A mieink a tervek szerint szombaton délelőtt még a Népligetben edzenek, majd Párizs érintésével utaznak a Franciaország nyugati peremén található Brestbe, ahol vasárnap 16 órától lépnek pályára.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 10. forduló

Brest BH - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Arena de Brest, Brest
Időpont: 2022. január 16., vasárnap, 16 óra
Játékvezetők: Ana Vranes és Marlis Wenninger
TV: Sport 1

Cikkajánló

Harmadszor sem volt kérdés, fölényes győzelem

A magyar női junior kézilabda-válogatott 14 góllal győzte le Lengyelországot.

"Bemutatót" tartott USA ellen a junior válogatottunk

Nincs egy súlycsoportban a két válogatott, és ez ki is jött a két csapat találkozóján.

Márton Grétával beszélgethettek a jövő reménységei

Az MKSZ Komplex Tehetség Programjában résztvevő gyerekek klubunk magyar bajnok sztárját kérdezhették.

Fölényes magyar győzelem az U20-as vb nyitányán

Egyiptom ellen az első percekben még akadozott a játék, de később kijött a két csapat közötti különbség.

Hosszútávú szerződést kötött két tehetségünk

Az élvonalban is bizonyította már képességét Ballai Anna és Simon Petra – mindketten új szerződést írtak alá.

A világbajnokságon tennék fel Kukelyék a pontot az i-re

Háromhetes felkészülés után indult útnak a világbajnokságra az U20-as magyar női kézilabda-válogatott.

Utánpótlás-válogatott kapust igazoltunk

A szakemberek által nagy tehetségnek tartott Sass Kincső korábban hét éven át nevelkedett klubunkban.

Janurik a legjobb, beállóink a legpontosabbak

31 meccses veretlenségi széria, Edwige makulátlan mérlege, Janurik hatékonysága – az idény érdekességei.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most