2019. május 8.
Furcsa lesz Érden vendégként
Az utolsó előtti fordulóban ott lépünk pályára vendégként, ahol az idényben hétszer voltunk otthon.

Egészen furcsa érzés lehet majd csütörtökön este játékosnak és szurkolónak egyaránt az Érd Arénába lépni – ellenfélként. Elvégre az elmúlt hónapokban az ott lejátszott Bajnokok Ligája-mérkőzéseknek, illetve az átélt számos felejthetetlen pillanatnak (emlékezzenek csak a Győrrel szemben kiharcolt döntetlenre, a Rosztov-meccs előtti hangulatra, a Bietigheim, vagy még inkább a Vipers elleni fordításra!) köszönhetően igencsak belaktuk az érdi sportcsarnokot. Kétezer-kétszáz helyett most „csak” mintegy százötven fradista lesz a lelátón, a Fradi-induló helyett az érdi dalok szólnak majd a hangszórókból, de így is nyernünk kellene. Helyezés nekünk nem múlik már ezen a mérkőzésen, a presztízs azonban így is nagy. Egyrészt közvetlen riválisról van szó, másrészt, ahogyan Elek Gábor fogalmazott, a Ferencváros vagyunk, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy ha már eldőlt a helyezésünk, akkor mindenki megverjen minket, >>aki arra jár<<.

Ettől, persze, még nem rossz csapat az Érd, és az előző két fordulóban elszenvedett két meglepetés-veresége (31-24 otthon a Kisvárdától, 34-31 idegenben a Debrecentől) után biztosan ezer fokon ég majd, hogy a Fradi ellen javítson a helyzetén.

Az érdiek ellen a szezonban egyszer lépett pályára eddig női kézilabdacsapatunk, méghozzá január 12-én, amikor összességében könnyedén, 35-30-as sikerrel tartottuk itthon a két pontot. Az előző idény két emlékezetes meccset hozott a párosításban – Érden nagy küzdelemben tudtunk győzni 32-29-re, a Népligetben pedig 32-15-ös kiütéssel őriztük meg az idénybeli százszázalékos mérlegünket. A legutóbbi negatív eredményig 2016 októberéig kell visszatekintenünk, akkor 31-30-ra kikaptunk vendéglátónktól.

A csütörtöki összecsapás a televíziós közvetítés miatt szokatlan időpontban, 19:15 órakor kezdődik, a vendégszektorba korlátozott számban kaphatóak még belépők – részletekért, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba az adam.schleinig@fradi.hu e-mail címen. A nyári szünet előtt az utolsó rangadónk lesz, aki ráér, ne maradjon le róla!

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
25. forduló

Érd - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2019. május 9., 19:15 óra
Játékvezetők: Andorka Miklós és Hucker Róbert
Jegyár: 1500 Ft (a vendégszektor jegyei iránt érdeklődjön az adam.schleinig@fradi.hu e-mail címen.)
TV: M4 Sport

Cikkajánló

Jegyek az első bajnokira!

Érden kezdi a 2019/2020-as szezont női kézilabdacsapatunk, a vendégszektorba szerdán lehet belépőt vásárolni.

Díjeső, BL-szintű csata és egygólos vereség

Az első félidőben sokáig magabiztosan vezettünk, a másodikban ugyanakkor futottunk a Valcea után.

Új, Gyémánt fokozatú szponzor női kézilabdacsapatunknál

Szponzorációs szerződést kötött a Lidl Magyarország és az FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft.

Egy rossz és egy jó félidő, de így is győztünk

Rengeteg gólt kaptunk az első játékrészben, de a fordulás után összeállt a védekezés, és legyőztük a Vácot.

Szucsánszki Zita és Elek Gábor megmutatta kisfiát

Exkluzív felvételek! Elek Leventét először a Fradi TV-ben ismerheti meg ország-világ – VIDEÓ!

Zsigmond-parádéval Európa-bajnok az U17-es válogatott!

A ferencvárosi kapus káprázatos teljesítménnyel alapozta meg az U17-es női kézilabda-válogatott Eb-aranyát.

Nagy hőségben vertük biztosan a Ljubljanát

Tömött lelátók előtt győzte le női kézilabdacsapatunk Nagykanizsán a Krim Ljubljanát felkészülési mérkőzésen.

Így mulattak női kéziseink a Balaton közepén

Játékosainkat exkluzív sétahajózásra kísértük el, Kovacsics Anikó pedig mikrofont ragadott és… – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most