Két tökéletes meccs kell, mondta Allan Heine a Team Esbjerg elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt, és semmi túlzó nem volt a véleményében. Egyrészt a FINAL4-ba jutást nem adják ingyen, emlékezhetünk, milyen hosszú időn át küzdött érte női kézilabdacsapatunk, illetve arra is, hogy az előző idényben milyen körülmények között valósult meg az álom.
A rivális éppúgy, mint tavaly, a világ egyik legjobbja volt, amely ráadásul ezúttal keretében tudhatta korunk legjobb játékosát. Henny Reistad sajnos nagyon ritkán játszik akár még csak közepesen is, és ezúttal is veszedelmesen kezdett, az első hat vendég gólból négyet jegyzett, de a védekezésünk ezzel együtt sem volt rossz. Böde-Bíró Blanka is hozta a tőle megszokott bravúrokat, csak épp a túloldalon Anna Opstrup Kristensen is sok labdát fogott, így tizenhárom percen át fej-fej mellett haladtak a csapatok. Mindkét fél volt már előnyben eddig, de itt a vendégek három gólra távolodtak (4-7), jött is az időkérés vezetőedzőnktől. Támadásban kellett újat kitalálni, Klujber Katrin sokszor került helyzetbe, de nem volt hatékony, illetve Emily Bölk, Márton Gréta és Hársfalvi Júlia is gól nélkül maradt az első harminc percben. Simon Petra hozott új lendületet a játékrész közepén, 6-8-as állásnál háromszor talált be zsinórban, de nem sokkal később sajnos a vendégek négyet lőttek egymás után, vagyis bár előnybe kerültünk, a félidő hajrájában ismét háromról kellett kapaszkodnunk. Minden szempontból fontos volt, hogy ebben a szituációban Hársfalvi Júlia ejtése a kapuban kössön ki, na meg az is, hogy a hátralévő húsz másodpercet hét mezőnyjátékossal támadó Esbjerg ne találjon már be.
Kétgólos hátrányból (11-13) indítottuk a második játékrészt, és azt reméltük, hogy képesek leszünk támadásban az előrelépésre. Nem segített ebben, hogy rögtön a kezdés után megsérült Dragana Cvijics bokája, igaz, néhány perces ápolás után visszatérhetett. A különbség közben négy gólra nőtt, jött is a támogatás a lelátóról, majd Andrea Lekics villanásainak köszönhetően megfeleztük a hátrányt. Az Esbjergnek viszont újra és újra volt válasza, általában Reistad tolmácsolásában, nekünk pedig küzdenünk kellett, hogy lőtávolon belül maradjunk a visszavágóra. Vagy, ha lehet, hozzunk ki ennél is többet ebből a meccsből – harcoltunk, küzdöttünk, és 21-21-nél egyenlítettünk. Egészen lenyűgöző hangulat uralkodott a csarnokban, majd kétezer biztatta talpon a csapatot, nagy kár volt, hogy Nora Mörköt nem zavarta meg, és betalált.
Gigászi csata volt, sajnos az egyenlítés után nem tudtuk átbillenteni az állást, Allan Heine hat és fél perccel a vége előtt 21-23-nál kért időt. Gigászi csata dúlt, pont olyan, mint amilyet vártunk, és amelynek utolsó percébe Böde-Bíró védése után egygólos hátrányban állhattunk neki. Nem tudtuk végig támadni az időt, és még csak gólt sem lőttünk, de a vendég időkérés és támadás után sem esett több találat.

Vastaps zúgott az Érd Arénában a lefújás után, ez kíséri majd az együttest Dániába - bár egygólos hátrányba kerültünk, a párharc nem dőlt még el!