Svájc pénteki legyőzésével közel került az Európa-bajnoki középdöntőhöz a magyar női kézilabda-válogatott, de a cél eléréséhez, a legjobb nyolc közé jutáshoz a Horvátország elleni összecsapás is kulcsmeccsnek tűnt. A legutóbbi Eb-n bronzérmes horvátok kétségkívül beálló poszton állnak legjobban, hiszen a Siófokról ismert Katarina Jezic mellett a Vipersszel Bajnokok Ligája-győztes Ana Debelic is ezen a poszton bevethető. Ezzel szemben nekünk épp a beálló elleni védekezés nem működött pénteken, vagyis fontos volt, hogy ebben gyorsan fejlődjünk.

Eleinte úgy tűnt, hogy nem nagyon sikerült, hiszen Debelic bő tizenhárom perc alatt háromszor volt eredményes, de ennél sokkal nagyobb gondjaink voltak támadásban. Elöl ugyanis borzalmasan kezdtük a találkozót, a tizenkettedik percben tudtunk először gólt lőni, miközben a horvátok már ötnél jártak. Füzi-Tóvizi Petra hatékony játéka és góljai rángatták vissza a meccsbe a csapatunkat (8-5), de még mindig messze jártunk attól a ritmustól és hőfoktól, ami a fordításhoz kellett volna. Nem védett rosszul Tea Pijevics, de a helyzetek kialakításával is jelentős problémánk volt, keveset mozogtak a játékosaink labda nélkül, így lassú és körülményes volt szinte minden támadásunk, az egyébként is meglehetősen agresszívan védekező horvátok pedig könnyedén akasztották meg újra és újra a mieinket.

Szerencsére ellenfelünk se sziporkázott támadásban, és a szünetre úgy mehettünk, hogy abszolút lőtávon belül vagyunk (10-7).

Emberelőnyben kezdhettük ráadásul a második játékrészt, vagyis bíztunk benne, hogy még közelebb férkőzünk, de hiába alakítottunk ki ekkor már könnyebben helyzeteket, ott mindig hibáztunk. Pijevics itt már nagyon elkapta a fonalat, sorra fogta a ziccereket, így visszaállt az ötgólos különbség. Az volt leginkább csalódást keltő, hogy Horvátország se nyújtott kimagasló teljesítményt, sőt, csak épp képtelenek voltunk gólt lőni. Nem adtuk fel egy másodpercre se, ezt nem róhatta fel senki a lányoknak, de annyit hibáztunk ebben a hatvan percben, mint amennyi az egész tornára elég lett volna.

Így pedig gyakorlatilag saját magunktól vettük el az esélyt, hogy pontot szerezzünk - az utolsó tíz percben is ziccereink voltak ahhoz, hogy három gólra közeledjünk, de újra a kapust találtuk el, csak az utolsó két-három percben tűnt úgy, hogy gyorsabban jár a labda, amikor már teljesen eldőlt a két pont sorsa...

Fotó: MKSZ/ Kovács Anikó