2025. szeptember 20.
Győzelem a svédek elleni felkészülési meccsen
Több FTC-játékos is kulcsszerepet játszott a női kézilabda-válogatott svédek elleni sikerében Tatabányán.

Szombaton délután Svédország ellen lépett pályára a magyar női kézilabda-válogatott Tatabányán, felkészülési mérkőzésen. A két együttes a közelmúltban többször is találkozott már, két év alatt a mostani volt az ötödik hivatalos összecsapás, míg csütörtökön Felcsúton, zárt kapuk mögött is gyakoroltak egymással a felek. Utóbbi meccsen kizárólag a gyakorlás volt a cél, együttesünk új taktikai elemeket is próbálgatott, és arra számíthattunk, hogy szombaton se történik majd másképp, igaz, ezzel együtt is jobb eredményt reméltünk, mint a csütörtöki hatgólos vereség volt (27-33).

A magyar keretbe a heti edzőtáborozásra a Ferencváros hat játékost adott, csütörtökön Bordás Réka, Hársfalvi Júlia, Janurik Kinga, Klujber Katrin, Márton Gréta és Simon Petra is szóhoz jutott, szombaton ugyanakkor Hársfalvi Júlia pihenőt kapott.

A mérkőzés előtt ünnepélyes díjátadásra került sor, hiszen a nemzeti csapat két fradista kiválósága, Bordás Réka és Janurik Kinga is immáron hetvenötödik alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

Játékosaink közül Márton Gréta a kezdőcsapatban kapott helyet, míg Klujber Katrin egyből az első támadásban érkezett a pályára csereként. A csütörtöki taktikai elemek próbálgatása után a szombati mérkőzésre valamelyest visszatért a magyar válogatott az eredeti játékához, az első gól is mieink szerezték. A válogatott friss csapatkapitányaként szereplő Klujber Katrin az első percekben remek átlövéssel jelentkezett, majd Simon Petra többször is hasonlóképpen talált be távolról, néhol remek cseleket követően. Az első félidőben több helyen még akadozott a játék védekezésben és támadásban is, lassan lendültünk bele a mérkőzésbe. A játékrész vége felé azonban valamelyest sikerült felvenni a ritmust, melynek köszönhetően egygólos hátrányban fordultak a lányok (13-14).

A második félidő hosszú percekig tartó gólcsenddel kezdődött, ebből a periódusból azonban a magyar csapat jött ki jobban, és a gyors gólváltások mentén folyamatosan döntetlen környékén tudtuk tartani az eredményt. A 40. percben, az első perc után sikerült ismét átvenni a vezetést, ezt követően sokáig ellenfelünk futott az eredmény után - Janurik Kinga ekkor jónéhány fontos bravúrt is bemutatott. Simon Petra második félidőben nyújtott remek teljesítményének is köszönhetően az 54. percben háromgólos magyar vezetés is szerepelt az eredményjelzőn, emellett Márton Gréta és Bordás Réka is fontos gólokat szerzett. A meccs Klujber-góllal és egy újabb Janurik-bravúrral zárult, a magyar válogatott pedig 34-32-re legyőzte Svédországot.

Magyarország-Svédország 34-32 (13-14)

Helyszín: Tatabányai Multifunkcionális Csarnok, Tatabánya

Időpont: 2025.09.20. 16:00

Játékvezetők: Ramesh Thiyagarajah, Suresh Thiyagarajah

Gólszerzők: Kuczora 7, Simon 6, Klujber 5, Vámos 4, Márton 3, Faragó 2, Grosch 2, Tóvizi 2, Albek 1, Bordás 1, Kovács 1 ill. Blohm 10, Hagman 7, Axner 4, Kylberg 4, Roberts 3, Hansson 2, Koppang 1, Lerby 1

Cikkajánló

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

„Ez életem egyik legjobban várt karácsonya”

Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin